HTML

Írásgyakorlat

Az ELTE kommunikáció szakos diákjainak cikkei az LMP alakulásáról

Friss topikok

Linkblog

Tarkán és csendesen vonult a magyar

2008.10.21. 13:12 emc

Szombaton tartották a Tarka Magyar elnevezésű rendezvényt, melynek résztvevői a diszkrimináció ellen tiltakoztak. A felvonulásra több tízezer főt vártak, de ennek csak töredéke; öt-hatezer ember gyűlt össze. A helyszínt rengeteg rendőr biztosította, ennek köszönhetően a rendezvényt semmi sem zavarta meg. 

Az esős idő ellenére közel kétezer fős tömeg gyülekezett az Erzsébet téren szombaton kora délután. A tömeg már a rendezvény kezdetén igen vegyes képet mutatott. Közéleti személyiségek, színes zászlóba burkolózott emberek keveredtek a rendfenntartó erőkkel és a sajtó képviselőivel. A menet indulása előtt egy kisebb csoport jelent meg árpádsávos zászlóval a kezükben, de őket a rendőrök nem engedték a tüntetők közé.

Mivel érdekelt a jelenlévők motivációja, beszélgetni kezdtem a mellettem ácsorgókkal. A válaszok hasonlóak voltak: azért jöttek, hogy tiltakozzanak a kisebbségek diszkriminációja ellen. A Közgazdasági Politechnikum diákjai szerint náluk nem jellemző a kirekesztő magatartás, elfogadó a közösség. Mégis eljöttek, mert fontos, hogy itt legyenek és az ügy mellé álljanak.

Egy kedves nyugdíjas úr közli velem, ő azért van itt, hogy megmutassa, együtt érez a Gyurcsány vezette kormánnyal. Szerinte ez egy politikai rendezvény, akik pedig itt vannak, azért jöttek, hogy kiálljanak a kormány politikája mellett. Kérdésemre, hogy akkor miért lengenek diszkrimináció ellenes transzparensek a levegőben, ezt feleli: „Nincs olyan, hogy elnyomás. Magyarországon nincs diszkrimináció. A cigányok menjenek el tanulni, a melegek meg költözzenek melegebb éghajlatra.” Mivel nem gondolom, hogy ehhez bármit is hozzá lehetne fűzni, elindulunk a tömeggel az Andrássy úton a Hősök tere felé. Békésen és csendesen vonult a menet, amit rendőrsorfal kísért. Az Andrássyt keresztező utcákat kordonnal lezárta a rendőrség, ezért csak két lehetőség volt csatlakozni a tömeghez: az elején, az Erzsébet téren és a végén, a Hősök terén.

Bódis Kriszta, a demonstráció szóvivője szerint azáltal, hogy egyszerre hozták nyilvánosságra a nyilatkozatot aláírók nevét, sikerült a pártok fölé emelni a rendezvényt. Nem tudom, hogy ez valóban sikerült-e, mert az ugyan igaz, hogy a Nyilatkozatot minden párt vezetője és a köztársasági elnök is aláírta, de a rendezvényen megjelent politikusok között csak MSZP-s és SZDSZ-es arcokat lehetett látni. A Hősök terén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is csatlakozott a demonstrálókhoz.

„Nehéz dilemma, hogy politikusok magánemberként csatlakozzanak-e a Tarka Magyarhoz. Az mindenképp pozitív, hogy a rendezvény mindkét politikai oldalt meg tudta szólítani, de Gyurcsány Ferenc jelenléte határeset, mert ő a legmegosztóbb magyar politikus.”- ezt már Boda Zsolt, a Védegylet szóvivője mondta. Számos civil szervezettel együtt a Védegylet is csatlakozott a Tarka Magyarhoz. Boda Zsolt szerint a politikai megosztottság és az állam gyengesége az oka a szélsőséges nézetek terjedésének. „Az állam szerepének megerősítése a cél, amihez akár törvénymódosításra is szükség lehet.”- mondta.

Számos közéleti személyiség is csatlakozott a tömeghez, többek között Nagy Ervin színész és Póka Angéla énekes is. Póka Angéla szerint az itthon tapasztalható diszkrimináció oka a sötétség, a butaság és a félelem. „Az agresszió egy olyan dolog, amit én kifejezetten ismerek. Most itt szedem össze az energiámat a sok békés embertől.”

Nagy Ervin számára a legszimpatikusabb az volt a demonstrációban, hogy a politika kimaradt belőle és teljes mértékben civil kezdeményezés eredményeként valósult meg. „Nem akarom magam rosszul érezni a saját városomban; bármifajta esemény van – akár nemzeti ünnep –, szeretnék nyugodtan végigsétálni az Andrássy úton mindig.” – mondta. 
 
 

A rendezvény végén felolvasták a Nyilatkozatot, mely szerint az erőszak és a kirekesztés minden formáját elutasítják. Végül az egybegyűltek a fejük fölé emelték a színes ruhadarabokat mint Magyarország sokszínűségének szimbólumait.

A demonstráció végén a szélsőjobb négy személlyel képviseltette magát. Egy „Az elnyomó hatalom kiérdemelte bukását” – feliratos mellényben feszítő biciklis férfi ordítozott a sajtó pislogó képviselőnek néhány percig, mellette pedig egy árpádsávos zászlót lobogtató kis csoport bámészkodott. A rendőri igazoltatás után a kiabálás abbamaradt és a tömeg is hazaindult – a rendezvény rendbontás nélkül ért véget. 
 

 

Gál Laura 
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://emc08.blog.hu/api/trackback/id/tr41724594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása