Értekezés a magyarországi kis pártok jelenlegi állapotáról, anyagi helyzetéről és arról, hogy milyen összefüggés van a Budapest Bank reklámarca és a Magyar Gárda között.
Mi az, amiből a svédeknek és a szlovákoknak hét van, a szerbeknek tíz, a magyaroknak pedig csak öt? Nem, nem az egy főre jutó bevásárlóközpontok arányában állunk ilyen rosszul és még csak nem is autópályából van nekünk ennyivel kevesebb. Itt, kéremszépen, a parlamenti pártok számáról van szó. Pedig lenne miből válogatni, hiszen szűken értelmezve - értsd: képes elindulni egy választáson - is legalább 18 párt van ma Magyarországon, a bejegyzett pártok száma pedig több százra tehető. Mégis, a 2006-os országgyűlési választásokon csupán öt párt jutott be a törvényhozásba. És hogy mi lett a többiekkel? - arról nem szól a fáma. Mi azonban utána jártunk.
Kis párt - kis pénz
Egy biztos: 2008-ban magyarországi kispártnak lenni nem jó. Hátrányos helyzet, esélyegyenlőtlenség, kevés anyagi forrás - ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni a Centrum, a MIÉP, vagy éppen a Munkáspárt jelenlegi helyzetét. Nyilvánvaló, hogy a fejlett, nyugati típusú demokráciákban pénz nélkül semmire sem lehet jutni (elég csak a legutóbbi, amerikai elnökválasztásra visszagondolni), e szerint a kitétel szerint pedig ezeknek a kis pártoknak reménye sincs a felemelkedésre. Ahogy Dr. Pászti Ágnes, a Centrum párt elnöke fogalmaz: "A pártok esélyegyenlősége nem valósul meg, mert [a kis pártok] nem is tudják felvenni a versenyt azokkal a pártokkal, akik állami támogatást kapnak. Ez különösen érezhető akkor, amikor megindulnak a kampányok, hiszen a kampányhoz plusz források kellenek és plusz költségek járulnak hozzá."
A számok nagyon beszédesek: míg a Munkáspárt a Magyar Közlönyben megjelent éves beszámolója alapján 49 millió forintból, a Centrum pedig másfélmillió forintból gazdálkodott a 2007-es évben, addig a Fidesz több mint másfélmilliárd, az MSZP pedig majdnem két és félmilliárd forintot költött ugyanabban az évben. Nem kell matematika professzornak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk: a Szocialista párt ezerötszázszor annyit költött 2007-ben, mint a Centrum. Adva van tehát a kérdés: hogyan tudnak megélni - lényegében a semmiből - ezek a pártok?
1% felett lenni volna jó
A kis pártok legfőbb mentsvára a költségvetési támogatás, ami a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989-es törvény alapján alanyi jogon jár minden pártnak, amelyik megszerzi az országgyűlési választásokon a szavazatok 1%-át. 2006-ban egy ilyen politikai formáció volt Magyarországon, a MIÉP és Jobbik összefogásából létrejött Harmadik Út, így ők 2008-ban 38 millió forintos állami támogatást kapnak. Hogy mennyit számít a költségvetési támogatás, arról a pártok beszámolói elég nyíltan árulkodnak: a 2005-ös évben a Munkáspárt 40 millió forintos költségvetési támogatás mellett összesen 81 millió forintból, míg a Centrum 70 milliós állami támogatás mellett 82 millió forintból gazdálkodott. Láthatjuk, hogy az állami támogatás nélküli bevételük 2005-ben nagyságrendileg megegyezett a 2007-es bevételeikkel (amikor már nem kaptak támogatást) és hogy a kis pártok pénzügyi helyzetét nagyon jelentős mértékben határozza meg, hogy sikerül-e elérniük az 1%-os küszöböt. De van másik vonatkozása is ennek a dolognak: ugyancsak a 2005-ös évben a Magyar Demokrata Fórum több mint 300 millió forintos bevételre tett szert. Bár éves költségvetésük többszöröse a kisebb pártokénak, egy évvel később még így is hajszál híján múlt, hogy bejutottak a Parlamentbe. A kis pártok tehát érdekes anomáliába kerülnek Magyarországon: a tagsági díjakból és adományokból esélyük sincs akkora összeg begyűjtésére, amivel jó (1% feletti) eredményt érhetnének el a választásokon, ugyanakkor az állam csak a jó eredmény elérése után biztosítja nekik az ehhez szükséges támogatást. Kérdésünkre Dr. Pászti Ágnes elmondta, hogy a 2006-os választások előtt összesen 15 millió forintot költöttek kampányra, a képviselő-jelöltjeik pedig a saját jövedelmükből fedezték a szóróanyagaikat és egyéb megjelenéseiket. A Munkáspárt sincs sokkal jobb helyzetben, ők 30 és 40 millió forint között költenek egy kampány során.
A küszöb meg a cédula
Abban az összes kis párt egyetért, hogy a pénzügyi különbségekből fakadó hátrányos helyzet kiküszöbölése érdekében a pártok költségvetési támogatását jelentős mértékben csökkenteni kéne. A Munkáspárt még ennél is tovább megy: "Minden párt a tagságának és híveinek támogatásából éljen meg" - írja válaszlevelében Karacs Lajosné, a Munkáspárt gazdasági vezetője. Tény, hogy ez is csak részmegoldás lenne, hiszen a nagyobb pártok általában nagyobb párttagsággal és szélesebb támogatói körrel is rendelkeznek, ezért a tagdíjakból és adományokból befolyó jövedelmük mindig is magasabb lesz, mint a kis pártoké.
"A Parlamenti pártok nem szeretnék ha még több párt jutna be a törvényhozásba, hiszen hogyha ezt akarnák, akkor színesebbé tehetnék a palettát azzal, hogy megszavaznának bizonyos költségvetési támogatást a részükre, valamint lejjebb szállíthatnák a parlamentbe jutási küszöböt, ami korábban 4% volt, de néhány évvel ezelőtt 5%-ra emelték föl." - mondja a Centrum párt elnöke, de nem ő az egyetlen, aki így vélekedik. 2005-ben például Thürmer Gyula jelentette be, hogy a Munkáspárt a Szociáldemokrata párttal, a Kisgazda párttal és a Magyar Nemzeti Szövetséggel összefogva közös javaslatot dolgoz ki az országgyűlési választásról szóló törvény módosítására, aminek része lett volna a parlamenti küszöb 3%-ra való csökkentése is. A tényleges együttműködés végül nem jött létre, de a parlamenti küszöb csökkentésének kérdése jó időre beszédtémává vált. További hátrányt jelent a kis pártok számára a jelenlegi kopogtatócédulás rendszer, amit az utóbbi évek során rengeteg kritika ért. A legszemléletesebb ezek közül nyilvánvalóan a Zöld párt akciója volt a 2006-os választások előtt, akik a jelenlegi választási rendszer elleni tiltakozás jeleként egyszerűen elégették az összegyűjtött kopogtatócédulákat.
Ami a hírekből kimaradt
"Nem csak pénzügyi probléma van, hanem az is gondot okoz, hogy a parlamenten kívüli pártok kevesebb megszólalási lehetőséget kapnak, kivéve ha valami botrány van körülöttük" - mondja Dr. Pászti Ágnes, majd gyorsan hozzáteszi, hogy a Centrum párt nem a botrányairól akar elhíresülni. A kis pártok helyzete valóban nem túl kedvező, hiszen a kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételét a televíziók már azzal is teljesítik, ha a parlamenti pártok képviselői egyenlő arányban jelennek meg műsoraikban, a parlamenten kívüli pártokra már nem vonatkozik ilyen szabályozás, az 1% alatti pártokról pedig teljesen megfeledkeznek a televíziók, de többnyire még a nyomtatott sajtó is. Az 1% körüli pártok közül a MIÉP és a Munkáspárt ugyan rendelkezik nyomtatott formában megjelenő saját pártlappal, azonban ezek a médiumok leginkább csak azokhoz jutnak el, akik kifejezetten keresik azt - tehát a párt iránt egyébként is érdeklődő választókhoz.
A médiában való megjelenés szempontjából akad egy kivétel is. A Jobbik a Magyar Gárda életre hívásával úgyszólván megtalálta az arany tojást tojó tyúkot, valószínűleg ilyen alacsony támogatottságú párt még soha nem kapott annyi média figyelmet, mint amennyit a Jobbik kap 2007 óta. A dolog fonákja az "Emese-effektusban" rejlik: A Budapest Bank reklámarca néhány hónap alatt óriási népszerűségre tett szert, hovatovább ismertsége magát a bankot is zárójelbe tette, aminek következtében az Emesés reklámszpotok egyik napról a másikra eltűntek a képernyőkről. Talán elsőre merésznek tűnik az asszociáció, de megkockáztatom, hogy a Magyar Gárda a Jobbik "Emeséje". Bár reprezentatív felmérés nem készült a témában, de élhetünk a pergyanúval, hogy Magyarországon lassan többen ismerik a Magyar Gárdát, mint magát a Jobbikot. Ezzel együtt a Gárda egyre inkább a párttól függetlenül, önálló szervezetként jelenik meg a médiában, saját véleménnyel és célokkal, ennek következtében pedig egyre kevésbé jelent ingyenreklámot a Jobbik számára.
Ó, testvér, merre visz az utad?
Hogy mi lesz a magyarországi kis pártok sorsa, azt még rövidebb távon is nehéz lenne megjósolni. Az biztos, hogy ilyen alacsony reprezentáció és szűkös költségvetés mellett az összefogás nem csak egyes politikai célok elérése érdekében, hanem akár választási kampányok során is célravezetőnek és szükségesnek tűnik. "Én azt érzékelem, hogy a Parlamenten kívüli pártoknak bizony össze kell fogni. Különböző szövetségeket kell létrehozni, össze kell gyűjteni a szétszórt szavazatokat, ezért kötött a Centrum a Szociáldemokrata párttal egy választási együttműködést, aminek keretében a 2009-es Európai Parlamenti választásokon és a 2010-es Országgyűlési választáson is közösen indulnak." - mondja a Centrum párt elnöke. Az összefogás gondolata a politikai pártok más csoportjainál is felmerült, ennek következtében jött létre a "Szebb Jövőért" Társaság, amely önmeghatározása szerint "a nemzeti, parlamenten kívüli politikai pártok, szervezetek egyesítéséért létrejött párt" és ilyen összefogás eredménye volt a 2006-os választásokra létrejött Harmadik Út szövetsége is.
A jövő tehát egyelőre bizonytalan, a jelen pedig kiábrándító. Dr. Pászti Ágnes a következőképp foglalja össze a helyzetet: "Az esélyegyenlőség 100%-osan csorbul a Parlamenten kívüli pártok vonatkozásában. 1990-ben még minden párt el tudott indulni és minden pártnak megvolt a lehetősége, ráadásul 4% volt a Parlamenti küszöb. Ez azonban mára már túlhaladta magát, tehát modernizálni kéne a rendszert, hogy azok a pártok, akik országos listát tudnak állítani, minimum azonos eséllyel indulhassanak. Esélyegyenlőségről szó nincs és ez természetesen sújtja a parlamenten kívüli pártokat, hiába lenne rájuk igény."
Bobák Áron
