HTML

Írásgyakorlat

Az ELTE kommunikáció szakos diákjainak cikkei az LMP alakulásáról

Friss topikok

Linkblog

Lehet Más a Politika! – vidéken is

2008.12.23. 15:26 emc

Az LMP színre lépése egy éves előkészítő munka eredménye. A szerveződés mára minden megyében jelen van, mintegy háromszáz főt számlál; a résztvevők a civil, az egyetemi, államigazgatási és a vállalkozói szférából érkeztek. Van, aki korábban szakértőként már megfordult a nagypolitikában, mások közéleti szerepvállalása a civil politizálás területén bontakozott ki, sok résztvevő pedig - sikeres szakmai munkája mellett - először a jelenlegi kezdeményezés keretében kezdett el a közügyekkel nyilvánosan is foglalkozni. A működéséhez szükséges anyagi és infrastrukturális hátteret jelenleg a tagok és szimpatizánsok támogatása és rengeteg önkéntes munkája jelenti.  
 

Elégedettnek tűnnek a Lehet Más a Politika Mozgalom szervezői az elmúlt pár hónap eredményeit összegezve. Igaz, egyelőre nem csatlakoznak tömegek és milliárdos támogatók az LMP-hez, és a szervezettség hatásfokán is van javítanivaló. A fogadtatás alapvetően pozitív, bár az új politikai erő esélyeit illetően széleskörű kétkedés tapasztalható. Főleg vidéken eddig kevesen mozdultak az LMP hívására. 
 

A fővároson kívül 
 

Vidéken eddig alacsonyabb volt az érdeklődés az LMP vitakörein. Jávor Benedek, az LMP választmányának tagja szerint itt még nagyobb szkepszis érzékelhető, olyan városokban is kevesen mentek el a mozgalom rendezvényeire, ahol a civil szférának nagy hagyományai vannak. Egy helyen 25-30 fő kevés, Jávor szerint ezen úgy tudnának javítani, ha a vitakörök helyett, vagy mellett a helyi problémákra koncentráló kétoldalú kommunikációt erősítenék. A vidéki kampányolás egyébként a helyi szervezetekre van bízva, a gazdálkodásukon múlik. 
 

Az LMP nem szeretne „fővárosi” párt lenni. Ezért a vidéki akcióikat is úgy akarják hatékonnyá tenni, hogy a helyi „fontos emberek” és támogatók körében építenek ki olyan kapcsolatokat, amik segítségével a vidéki rendezvények helyben, a helyi problémákra szerveződnének. „Megyei koordinátori rendszerben működünk, minden megyének megvan a területi koordinátora. Vitaköröket kell indítanunk vidékre (az utóbbi időben volt Törökszentmiklóson, Szekszárdon Szombathelyen, Vácon), hogy kiderüljön, milyen ott a recepció. Célunk, hogy minél előbb, minél több helyen kis helyi aktív csoportok alakuljanak ki. Bár még csak két hónapja vagyunk a nyilvánosság előtt, azt azért érezzük, hol kell jobban „rászólni” az emberekre, és hol jobban mennek maguktól a dolgok” - fogalmazott Csillag Gábor sajtószóvivő. 
 

Ahol dinamikusabb a koordinátor, ott erősebb a mozgalom, ahol gyengébbek, ott kevésbé fogékonyak az emberek. Bár szociológiai trendek nincsenek, az LMP vidéki sikeressége a helyi koordinátorok rátermettségétől függ.

Tolna megyében még korai fázisban van a mozgalom, a többi megyéhez képest kisebb az aktivitás. Hegedűs Gyula koordinátor elmondta, hogy még nem fogtak bele a tagszervezésbe, mert fontosabbnak tartják, hogy az LMP előbb ismertté váljon megyében. „Rádióban, újságban, a televízió közéleti műsorában már szerepeltünk, de a spontán jelentkezés még nem történt meg. Bemutatkozásunkon kevés volt a megjelenés. Eddig hárman vagyunk, valamint két támogatónk van” – nyilatkozta.

Hasonló a helyzet Zalában is. A megye koordinátora, Polgár Zoltán elárulta, hogy nincs elegendő energiája a vállalkozása miatt, ezért utódot szeretne találni, aki átveszi a frontot. „Az a baj, hogy nincs kapacitás, affinitás van. Mielőbb kéne találni valakit, aki folytatná.” Elmondta, hogy reklámot, megmozdulásokat még nem szerveztek, megvárják, hogy a vizsgaidőszak lecsengjen. Január-februárban szeretnének majd egy vitakört, ami ki lenne plakátolva a városban, úgy, ahogy ez már Szombathelyen is megtörtént. „Időhiány miatt sajnos nem sikerült elmennem a szombathelyi vitakörre, pedig jó lett volna megnézni, hogy csinálták.” – tette hozzá.

Sallai R. Benedek, Jász-Nagykun-Szolnok megye koordinátora ennyit válaszolt: „Én egy rossz területi koordinátor vagyok. Megköszönném, ha másik megyei szervezetet választana. Kérem, ne vegye elutasításnak, csak egyszerűen késve vagyok sok szervezéssel, és nem szeretnék hazudozni olyan dolgok, amelyeket még nem tettem meg, de kellett volna.” Levélváltásunk óta volt Törökszentmiklóson egy vitaest, ahol a megyei érdeklődőknek lehetősége nyílt a személyes találkozóra és az LMP jobb megismerésére.

Azonban nem minden megyében áll ilyen kezdetleges szinten a szervezés, rendeztek már sajtótájékoztatót Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, Pécsett és Győrben, ahol az érdeklődés és a jelentkezés is nagyobb. 
 

Népszerűsítés, fejlesztés, célok 
 

A mozgalom további tervei között általában is kiemelt szerepet kap az interaktivitás. Hangsúlyosabban szeretnének megjelenni az interneten, és szervezettebbé, „átütőbbé” tenni az utcai akciókat, performanszokat. Csillag Gábor elmondta, hogy nemsokára kialakul a honlap belső hálózatépítő rendszere, ami fontos algoritmus lehet, hiszen láthatóak lesznek a helyi csoportosulások. 
 

Mindennek egyelőre határt szab a szervezeti és pénzügyi kapacitás. Az LMP mögött továbbra sem áll jelentős, nagy tőkeerejű támogatói bázis. A mozgalom célja ugyanakkor az is, hogy a részvétel, a pártfogás és a támogatás ne különüljön el: olyan pártszimpatizánsokat szeretnének összegyűjteni, akik pénzzel és munkával aktívan vesznek részt az LMP tevékenységében. Hámori Hanna sajtóreferens szerint ez kevesebb költséggel jár, és azzal kecsegtet, hogy aki támogat, pénzt ad, és részt vesz a munkában, az jobban magáénak érzi a mozgalmat. Ez nagyobb öntudatosságot eredményezhet, konkrét politikai helyzetben pedig támogatást, szavazatot jelenthet majd. Az LMP továbbra is tervezi a 2009. júniusi EP-választásokon való indulást. Jávor Benedek szerint február körül fog eldőlni, hogy érdemes-e elindulniuk, vagy még építeni kell tovább a mozgalmat.  
 

Az LMP egy-egy téma köré csoportosítva szervez akciókat, különböző programokat. Ezzel láthatóan az a célja, hogy egy-egy témában mutasson valamit a médiának, szóra bírja az „utca emberét”, és mondjon valami okosat a fővárosi és vidéki értelmiségieknek. Céljuk, hogy az „emberek közé menve” virágoztassák fel a mozgalmukat. Schiffer András elárulta, hogy a következő találkozójukat (december 10-én) kifejezetten a megyei szervezeteknek hirdették meg, ahol megvitatják az LMP vidéki helyzetét, valamint a további bővítési javaslatokat. 
 

Hargitai Anikó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://emc08.blog.hu/api/trackback/id/tr59838526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása