Az átláthatatlan és irracionális pártfinanszírozási rendszer reformjának elmaradása komoly korrupciót sejtet a háttérben. Ismerkedjünk meg a vonatkozó szabályokkal és a győződjünk meg betarthatatlanságukról, amely egyértelműen bűnbe csábít.
A jelenleg hatályos törvények alapján a pártok egyik legfőbb hivatalos bevételi forrása az állami alaptámogatás, amelyre 2007-ben 2,5 milliárd forintot szánt a költségvetés, ami megközelítőleg harmada a Magyar Televíziónak nyújtott összegnek. Ezen tétel 25%-ából egyenlő arányban részesülnek az országos listán mandátumot szerzett pártok, a fennmaradó 75%-on a választások első érvényes fordulójában megszerzett szavazatok arányában osztoznak a választásokon legalább 1%-ot elért szervezetek. Ezen összegen felül a parlamenti választások megkezdése előtt az Országgyűlés külön forrást állapít meg kampánytámogatásra, kizárólag dologi költségek fedezésére, amelynek a bejáratott értéke 100 millió forint és a jelöltállítással arányosan kerül kiosztásra. A felsorolás azonban itt nem ér véget, ugyanis ezen felül a legalább két egymást követő választás nyomán képviselőcsoportot alakító pártok alapítványai - melyek működést segítő, tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végeznek - alaptámogatásként jogosultak az érvényes éves képviselői alapdíj huszonötszörösére valamint mandátumarányosan képviselőnként ugyanennek a díjnak a 85%-ára. 2006-os adatokkal számolva a fix összeg meghaladja a 66 millió forintot, az egyéni pedig a 22,5 millió forintot. Mindezt kiegészíti az állam által nyújtott ingatlanjuttatás is.
A kispártok által folyamatosan megkérdőjelezett - azonban átlátható fix rátákkal operáló - állami finanszírozás intézményén kívül más lehetőségek is léteznek a pártkasszák feltöltésére. A hitelek mellett a magánadományok számítanak egy-egy közösségi kezdeményezés legalapvetőbb támogatási formájának. Ezen a téren a magyar szabályozás rendkívül megengedő, ugyanis nem határoz meg adományozási plafont a adakozókedvű magánszemélyek illetve gazdasági társaságok számára, pusztán az anonimitást tiltja, így könnyen utánajárhatunk, hogy melyik pártnak ki volt a legbőkezűbb támogatója. A listát böngészve meglepő módon az MDF neve mellett találjuk a legbőkezűbb egyéni hozzájárulást, Viniczai Tibor alelnök ugyanis 60 millió forinttal egészítette ki pártja költségvetését. Az alulkorlátozott adományozási rendszer gyökerei a rendszerváltásig nyúlnak vissza, ugyanis az akkor kidolgozott finanszírozási megoldás nem titkolt célja volt, hogy a komoly infrastruktúrával rendelkező utódpárttal szemben az újonnan alakult kispártoknak kedvezzen, ezért nyújtott lehetőséget a széleskörű támogatásra. Szintén bevételi forrás a szabadon megállapított és begyűjtött tagdíjak összege valamint a pártok által végzett korlátozott gazdálkodó tevékenységből és pénzügyi műveletekből befolyó adózott nyereség. Ide tartozik a kiadványok értékesítése, pártrendezvények szervezése, a saját tulajdonban álló ingóságok és az ingatlanvagyon hasznosítása vagy értékesítése.
A bevételek megismerése után tekintsük át a kiadási oldalra vonatkozó 1997-ből származó szabályozást, amely alapján jelöltenként legfeljebb egymillió forint fordítható kampányra. Amennyiben tehát egy párt a maximális 386 parlamenti helyre helyre állít ki jelöltet, úgy automatikusan 386 millió forinttal számolhat, amelyhez hozzáadódik az összes párt között szétosztásra kerülő 100 millió forintos kampánytámogatási keret rá jutó része. A Magyar Közlönyben megjelenő pártköltségvetéseket átnézve ismerhetjük meg a pártok valódi büdzséjét, mely alapján a 2006-os évben míg a Fidesz-MPSZ 400 millió 755 ezer forintot, az MSZP - közel ugyanennyit - 400 millió 744 ezer forintot, addig a Thürmer Gyula vezette Magyar Kommunista Munkáspárt csupán 31 millió 630 ezer forintot fordított az országgyűlési képviselő-választási kampányára. A kisebb pártok ennél is kevesebbet tudnak áldozni a célra, így számukra sokkal nagyobb problémát jelent programjuk ismertetése, sőt, egyáltalán jelenlétük propagálása.
Azonban még a törvényileg engedélyezett legnagyobb, megközelítőleg 400 millió forintos, keretet is összevetve a médiafelületek áraival meglepő eredményre jutunk. A Hírszerző internetes portál kutatásai kimutatták, hogy ebből az összegből az RTL Klub áraival számolva maximum 41 percnyi reklámidőt lehet vásárolni. Ugyanezt a pénzmennyiséget teljesen felhasználva 2800 darab plakát előállítására és kihelyezésére nyílik lehetőség, a nyomtatott sajtót választva pedig négy politikai napilapban, valamint a Blikkben és a Borsban egy hétig hirdethetünk, emellett öt hetilapban egyszeri megjelenést vásárolhatunk. Ezen számítások eredményei egyértelműen megkérdőjelezik a pártok médiakampányukra fordított bevallott összegének hitelességét, hiszen a választásokat megelőző komplex népszerűsítési programok valós értéke feltehetően jóval meghaladja a törvényileg maximalizált keretet. Majtényi László volt adatvédelmi biztos nyilatkozata szerint, reálisan 3-4 milliárd forint körüli összeget költhetnek az egyes pártok erre a célra.
Azonban míg az nagy pártok számára a törvényileg engedélyezett plafont feltehetően jóval meghaladó kampányaik anyagi hátterének “legalizálása” a feladat, addig a kisebbek a rendelkezésükre álló keret kitöltésével küszködnek. A Zöld Párt jelenleg nem jut állami támogatáshoz, azonban elnöke - Szamos Gábor - minden párttól megvonná ezt a finanszírozási formát. Állítása szerint amelyik szervezet nem tudja eltartani magát tagsági díjából és adományokból, arra nincs is szükség a politikai palettán. Beszámolt a kis pártok kampányainak kivitelezési nehézségeiről is, kiemelve, hogy számukra az egyetlen opció tagjaik aktív segítsége, akik egyéni lehetőségeikhez mérten - többek között nyomtatással, szóróanyag-osztogatással, plakátragasztással - segítik a szervezet munkáját, ezzel is bemutatva, hogy hatalmas anyagi és kapcsolati befektetések nélkül is lehet sikeres egy megmozdulás. Ilyen szerény lehetőségek mellett azonban nem nyílik lehetőségük komplex kampányterv kivitelezésére, hiszen nem tudnak kellő mennyiségű felületen megjelenni.
A kampányok költségvetésének ellenőrzése az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feladata, azonban az ÁSZ törvényi felhatalmazás híján nem folytathat nyomozást, kizárólag a pártok által benyújtott iratokra támaszkodhat. A kötelező formanyomtatvány azonban meglehetősen felületesen tárgyalja a kiadásokat, még az igénybevett reklámhordozók mennyiségét valamint azok egységárát sem részletezi, a számvevőszék pedig nem kérhet ki további információkat a kiadásokkal kapcsolatban. Semmi mást nem tehet, mint a kötelező jelentésében jelzi felmerült aggályait az adatok hitelességével kapcsolatban. Teszi ezt egy olyan jogszabályi környezetben, ami még a „választásra fordított összeg" rubrika tartalmát sem definiálja.
A problémát felismerve több tanulmány valamint kezdeményezés is indult a finanszírozási és költségbevallási rendszer átláthatóságának biztosítására. Ezen kezdeményezések - mint a Méltányosság Politikaelemző Központ, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Védegylet közös elemzése - a problémafelvetésen túl lehetséges módosításokat is tartalmaznak a szabályozás fejlesztésére vonatkozóan. Alapkérdések - mint a már említett választási költség - tisztázását, az ÁSZ mozgásterének kiszélesítését, valamint az olyan irracionális törvények kiszűrését követelik, mint a képviselőnkénti egy millió forintos limit, ugyanis a szakértők szerint ez a 11 éve meghúzott költséghatár szembeötlően alacsony, tehát betarthatatlan, ám mivel megkerülhetetlen, így szükségszerűen korrupciót generál.
A háttérben húzódó alkuk nagyságrendje még csak meg sem saccolható, azonban a szakértők egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a gazdasági szférának megéri a politikai elit akár törvénybeütköző módon történő támogatása is, különösképpen ennyire laza szabályozás mellett. Gyanús ügyek mindig akadnak, legutóbb a 2006-os választás előtt a Magyar Vizsla címmel megjelent sajtótermék robbantott ki vitát a pártfinanszírozás felülvizsgálatának szigorításáról. A kormány gazdaságpolitikáját élesen bíráló újságot a pusztán két hónappal korábban bejegyzett Adózók Érdekvédelmi Szövetsége (AÉSZ) saját költségén adta ki és juttatta el az ország összes háztartásába, ami önmagában is hatalmas anyagi ráfordítást igényel. A kormány véleménye szerint az akció mögött ellenzéki támogatás állt, azonban ezt nem sikerült bizonyítani, ugyanis a magát független civil szervezetnek valló AÉSZ állítása szerint felajánlásokból finanszírozta a lap kiadását. A jelenlegi törvényi szabályozás alapján pedig nem lehet megállapítani, hogy valójában kik állnak a Magyar Vizsla hátterében.
A pártok kampányfinanszírozásának szabályozása tehát erősen hiányos, azonban a kétharmados parlamenti többséggel megszavazható reformot még senki sem dolgozta ki. Vajon kinek állna érdekében?
Dékány Dániel
