HTML

Írásgyakorlat

Az ELTE kommunikáció szakos diákjainak cikkei az LMP alakulásáról

Friss topikok

Linkblog

Vitaest a korrupció ellen

2008.11.28. 21:16 emc

Tiszta kezeket a magasba! címmel szervezett vitaestet a korrupció által okozott károkról és a kitörési lehetőségekről a Lehet más a politika (LMP) kezdeményezés a minap.  Korrupció-és közvélemény-kutató szakemberek ültek egy asztalhoz, hogy szakmai és drámai képet fessenek a magyarországi korrupciós helyzetről. Schiffer András, az LMP ügyvivője pedig ismertette a mozgalom 12 pontját a korrupció ellen.

A vitaestre este hat órai kezdést, moderátornak pedig Hajós Andrást hirdették. Ennek ellenére az est csak fél hétkor kezdődött, Hajós András helyett pedig Bogár Zsolt újságíró vezényelte az estet több, kevesebb sikerrel. A pontosan érkező emberektől azonban addig is gyűjtötték a pénzt az LMP tagjai 500 forintos támogatói jegyek formájában, illetve lehetett vásárolni LMP feliratú bögréket, pólókat, táskákat, plüssmacikat és tollakat.

A vitaest első előadója Alexa Noémi, a Transpareny International munkatársa már az első tíz percben megteremtette a drámai alaphangulatot, de ahogy ő is mondta, ez volt a feladata. A korrupcióellenes világszervezet felmérése alapján Magyarország közepesen korrupt országnak számít, a nullától tízig terjedő skálán idén az 5,1-es szinten áll, amit „értékelhetünk úgy is, hogy közepesen tiszta ország vagyunk, de úgy is, hogy közepesen korrupt” – fogalmazott. Két nagy korrupciós területet emelt ki előadásában, ahol még a jogszabályi keretek sem megfelelőek: a párt-és kampányfinanszírozást, illetve a közbeszerzéseket. A 2006-os kampány során a két nagy párt tízszer annyi pénzt költött kampányokra, mint amennyit a törvény megengedett – hozta fel példaként, valamint hangsúlyozta, hogy „a rendszerszerű korrupció 20-25 %-kal drágíthatja a közbeszerzéseket, így 2006-ban 1700 milliárd forintból 280 milliárd tűnhetett el”. Túl nagy a politikai befolyás mind az állami, mind a helyi szinten a közigazgatásban, a nyomozati szervek nem elég hatékonyak a korrupciós esetek kivizsgálásában, az antikorrupciós intézkedések nem politikai elkötelezettségen alapulnak, sőt maguk az üzletemberek is úgy gondolják, hogy nagyon nehéz, szinte lehetetlen korrupciómentesen mozogni a gazdasági szférában – sorolta tovább a megállapításokat. Azonban még ennél is elkeserítőbb, hogy egyre kevesebb a kétszereplős korrupciós tranzakció, és sokkal inkább jellemző a többszereplős, ami pedig azt jelenti, hogy intézményesülni látszik a korrupció.

A vita második előadója Tóth István János, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója és a Corvinus Egyetem Korrupciókutató Központjának munkatársa is hangsúlyozta, hogy a korrupció útban van az intézményesülés felé. Az általa vizsgált esetek 62 %-a ugyan még kétszereplős, de 38 %-a már láncba szerveződő, többszereplős. A korrupció egy jelenség, amely intézményi és szabályozási problémákból fakad, de ha lenne közakarat, lenne megoldás is – mondta, valamint kiemelte az átláthatóság, a nyilvánosság, a független, tényfeltáró, oknyomozó sajtó és a civil szervezetek szerepének fontosságát is.

Karácsony Gergely szociológus-közvéleménykutató, és az est harmadik előadója úgy fogalmazott, hogy „amíg nem lesz egy olyan nyomás a politikán, amely a szabályok betartására, politikusok fegyelmezésére szolgál, és nem lesznek olyan civilek, újságírók és mindenféle olyan események, amin most is itt vagyunk, a nélkül nem fog a korrupció megszűnni”. Elmondta, hogy a magyar választók már annyira fel vannak háborodva a korrupció miatt, hogy tulajdonképpen nem is zavarja őket. Magyarországon az emberek nem bíznak a politikusokban, azonban amikor szavazásra kerül a sor, szemet hunynak afelett, hogy a „mieink is lopnak”, hiszen a lényeg mégis csak a választás megnyerése, a cél pedig szentesíti az eszközt. A korrupció tehát már olyannyira a mindennapok része, hogy gyakorlatilag nagyon nehéz olyan társadalmi nyomást kialakítani, amely fenyegetve hatna a kormányzatra és a pártokra, a „mieink is lopnak” elv pedig legitimálja is azt.

„Azért jöttünk ide, hogy az LMP korrupcióellenes 12 pontját meghallgassuk – mondta a moderátor, így az eddig elhangzott, rendkívül hatásosan összeállított beszédek után végre megszólalt Schiffer András, az LMP választmányi tagja is. „Egy új politikai kezdeményezés nyitányakor fontosnak tartottuk, hogy konkrétan megfogalmazzuk azt, hogy ezzel a problémahalmazzal mit szeretnének csinálni” „egy olyan országban, ahol gyakorlatilag már a szem se rebben, amikor azt halljuk, hogy politikusok hogy húztak vissza áfát” – kezdte. Hangsúlyozta, hogy természetesen a javaslatcsomag nem tökéletes, majd ismertette a Lehet más a politika kezdeményezés 12 pontját a korrupció ellen. Az LMP a tizenkét korrupcióellenes ponthoz több oldalas javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyben konkrét javaslatok találhatóak az egyes pontok által megfogalmazott célok megvalósítására. „Szétválasztjuk a pártok működési és kampánykiadásait, nyilvánossá tesszük a választási kampányok költségeit, egyszerűsítjük a közbeszerzési törvényt, törvényt alkotunk a közérdekű bejelentők védelméről, biztosítjuk a tényfeltáró újságírás szabadságát, közszolgálati etikai kódexet dolgozunk ki, átláthatóvá tesszük a képviselői juttatások rendszerét…” – ismertette a legfontosabbakat Schiffer András.

Több mint egy óra után aztán végre megszólalhatott a közönség is. Az aktív résztevők már zúdították is a kérdéseiket a négy előadóra, azonban voltak, akiket láthatóan kifárasztott a vita: az én soromban ülők között például ketten is aludtak, legalább is padra hajtott fejjel pihentek. Két óra után, este fél kilenckor végül elhangzott a zárszó és mindenki elindult hazafelé.

Az est után pedig mindenki eldöntheti majd, hogy a Lehet más a politika kezdeményezés javaslatai mennyire tűnnek populistának vagy mennyire megvalósíthatóak, de ez idővel majd úgyis kiderül. Az LMP egyébként a következő alkalommal a gazdasági válság és a munkaerőpiac összefüggéseit vizsgálva arra keresi majd a választ, hogy miként lehet más a gazdaságpolitika.

Nagy Katalin

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://emc08.blog.hu/api/trackback/id/tr15793861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása