Írásgyakorlat

Összemérve nagy testvérükkel, az 1980-ban alakult német Zöld párttal a magyar Lehet más a politika mozgalom teljesen más irányból vág neki a nagypolitikába való betörésnek.

Ha zöld pártról van szó a legtöbben nem véletlenül Európa legsikeresebbnek tartott politikai mozgalmára, a németországi Zöldekre gondolnak. A kontinens legrégebbi „ökopártja" 1980-ban alakult és 1983 óta tagja a német parlamentnek. A párt történetének és szerkezeti felépítésének vizsgálása azonban szükségtelen, ugyanis a 2007 óta ellenzékben lévő párt és a magyar LMP mozgalom - azon kívül, hogy mindketten „zöldek" - nem sokban egyezik. A különbségekre blogunk korábbi cikke és Maruzsa Zoltán, az ELTE-BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének adjunktusával készült beszélgetésünk mutatott rá.

A két mozgalom alakulásának körülményei Maruzsa szerint mutatnak némi egyezést, ahogy Németországban az 1970-es évektől, úgy Magyarországon 2002-től kifulladtak a politikai pártok és egy új politikai erő megjelenéséhez lenne idő. Ahogy a Zöldek úgy az LMP is a status quo megbontására törekszik, ám a magyarok erős hendikeppel indulnak. A német Zöldek a Hidegháború közepén, az atomfegyverek alkalmazása ellen kezdtek el szervezkedni. Nézeteiket kezdetben nem karolta fel, nem vállalhatták fel sem a szocialisták, sem a konzervatívok. Ezzel ellentétben ma a környezettudatos politizálás, legalább a jelszavakra aggatott lábjegyzet formájában minden komoly politikai álmokat dédelgető mozgalomnál kötelezővé vált. Ma Magyarországon már nem lehet szimplán a „fenntartható fejlődés" emlegetésével feltűnni, hiszen a legfontosabb bűvös szavak minden párt programjában megtalálhatóak.

Maruzsa szerint a két mozgalom megalakulása közt egy lényegesebb különbség is felfedezhető, és míg az első a külső körülmények jelentőségét emelte ki, a párt sikere szempontjából fontosabb lehet egy másik történelmi körülmény. Az 1970-es évektől folyamatosan nőtt a helyi önkormányzatok, mozgalmak szerepe az országban. A Zöldek ezt használták ki,, méghozzá úgy, hogy a kezdetekben, az LMP-vel ellentétben nem országos szinten egységes párt kialakítására koncentráltak. Egymástól függetlenül működő, helyi ügyekkel foglalkozó zöld szervezetek léptek be helyi mozgalmakba, értek el a kisebb közösségben sikereket. Ez ahhoz járult hozzá, hogy egy hűséges szavazóbázisuk alakuljon ki, ami segítette őket abban, hogy a hagyományosan kevés szavazót vonzó választásokon jobb eredményeket érjenek el. Így lettek különösen sikeres a mozgalom önkormányzati és 1979-től uniós szinten is.

Ezzel szemben az LMP, már megalakulása után fél évvel sikereket remél az európai parlamenti választástól, ám Maruzsa szerint ezt a Zöldekkel azonos út lehetetlenné tenné: „Ez egy hosszú folyamat" - utal arra mennyi időbe és energiába telik a helyi szinten szerveződő mozgalomnak, hogy megfelelő méretű szavazóbázist tud kialakítani egy városban. Az LMP azonban úgy tűnik, pár vidéki vitakörén kívül nem kíván aktív tevékenységet folytatni a helyi önkormányzatokban, legalábbis sem honaljuk, sem blogjuk nem árulkodik arról, hogy hajlandóak lennének éveket eltölteni különböző kisebb helyi ügyekkel, mire az bármiféle országos politikai hasznot hozna számukra.

Látványosan elkülöníti a két mozgalmat az, hogy míg a német Zöldek szinte az összes - politikai hovatartozás szerint - vakmerőnek vagy haladónak tartott nézetet magukévá tették, addig az LMP hivatalos honlapján és vezetőik nyilatkozata alapján az derül ki, testvérpártjukkal ellentétben nem képezi programjuk fontos részét olyan társadalmat megosztó témák, mint a meleg egyenjogúság. Maruzsa szerint a német Zöld pártnak az éppen aktuális „polgárpukkasztó" nézetek támogatása a túléléshez is szükséges, garantálja ugyanis, hogy a párt soha ne váljon kifulladt politikai párttá. Velük szemben az LMP két médiavisszhangot keltő akciója, az október eleji félresikerült parlamenti lézerezése és a november közepi korrupcióellenes bemutató alapján úgy tűnik az LMP nem radikális nézetekkel, hanem a jelenlegi politikai erőktől erkölcsi alapon való elhatárolódással akarja magára felhívni a figyelmet.

A németországi Zöld mozgalommal való összevetés alapvető problémája, hogy míg a Zöldek előbb helyi ügyekért harcoltak és helyi mozgalmakban vettek részt majd később szerveződtek párttá, addig az LMP látványos akciókra építő kampánnyal próbál rögtön sikereket elérni. Amíg azonban Zöldeknek a helyi szinten elért eredményeik hosszú távon platformot biztosítottak ahhoz, hogy huszonöt éven át a német parlament tagjai lehessenek, addig az LMP jelenleg ugyanúgy, lózungokkal operál, mint azok a pártok, amelyeket helyettesíteni szeretne.

Vass Dávid

Bodoky Tamás az Index főmunkatársaként lett a Lehet Más a Politika mozgalom tagja. Írt is az LMP-ről, de a szerkesztők elvették tőle a témát - szerinte azért, mert nem titkolta a tagságát, szerkesztői szerint meg egyszerűen azért, mert tag. Interjú Bodoky Tamással a "perverz" magyar újságíróetikáról és a politika visszahódításáról.

A Lézerrel lőtték a Parlamentet [http://index.hu/politika/belfold/nolezer3768/] című írás végén a „A cikk szerzője az LMP pártoló tagja." mondatot ön vagy a szerkesztő írta?

Én tettem bele. Van két blogom, ahol a cikkeimet szokták kommentálni az olvasók, az alterglob.blog.hu és a bodoky.blog.hu, oda is felraktam az LMP  bannert.

Miért?

Oda kellene írnia az összes magyar újságírónak, amikor politikáról, vagy egyáltalán bármiről ír, hogy kivel szimpatizál, milyen értékrendet vall a magáénak. Buta posztkádárista beidegződés, hogy burkolt szimpátiával, vagy burkolt ellenszenvvel bármit meg lehet írni, de ha valaki nyíltan vállalja a világnézetét, akkor - a kommunikációtudomány jelenlegi állása szerint nem is létező - objektív újságírásra való nevetséges hivatkozással megy a hőzöngés. Volt ebből egy kis felzúdulás az Indexnél is, működésbe léptek az ostoba reflexek. Ha nem vállaltam volna nyilvánosan, ma is vezércikkeket írhatnék az LMP-ről, így viszont, mert becsületes voltam, elvették tőlem a témát a fafejű szerkesztőim.

Tehát ha nem írja bele, akkor nincsen baj?

Ha nem írtam volna bele, még sokáig el lehetett volna játszani az úgynevezett független újságírót, aki elment és tudósított, mert a tudósításomban nem volt semmi propagandisztikus, csak leírtam, hogy mi történt. De úgy éreztem, kötelességem feltüntetni, hogy LMP-tag vagyok. Álszentnek tartom azt a gyakorlatot, hogy a legtöbb magyar újságíró függetlenként tetszeleg, miközben az írásaiból világosan tettenérhető, hogy merrefelé és mennyire elkötelezett világnézetileg. Megdöbbentőnek tartom, hogy az én esetemben ebből ügyet csináltak.

Korábban egy LMP-tag újságíró arra hivatkozva utasította vissza a kérésemet, amikor interjúra hívtam az LMP-vel kapcsolatban, hogy tekintettel az állására egy bizonyos lapnál, nem szeretne nyilatkozni.

Igen, sok újságíró tagja az LMP-nek, akik ezt nem vállalják nyilvánosan, éppen azért, mert attól félnek, hogy gond lesz a munkahelyen belőle. Olyan ez, mint amikor a rendszerváltás idején valaki részt vett a demokratikus mozgalmakban. Ma Magyarországon megint nem vállalható, hogy az ember részt vesz egy az alkotmányosság talaján álló mozgalomban, ami változtatni szeretne - ebben talán egyetérthetünk - a rettenetes közállapotokon. Ebben ma újságíróként nem szabad részt venni. Fű alatt be lehet szállni, de nem mondhatod el magadról, mert akkor a fennálló, rossz rendszert - tudatosan vagy öntudatlanul - szolgálók egyből etikátlansággal vádolnak.

Az Index szerkesztőségében vannak más párttagok vagy támogatók is?

Az Index szerkesztőségben mindenféle politikai szimpátiák vannak, ezért jobb az Index, mint a többi újság. Ma Magyarországon legtöbb újságnál megint van egy kőkemény politikai irányvonal, és ahhoz válogatják az újságírókat. Az Indexben viszont  többféle politikai szimpátia érvényesül, és ezek igenis megnyilvánulnak az újságcikkekben, ami egészen odáig nem jelent problémát, amíg valaki nem deklarálja magáról, hogy kérem szépen, én itt állok. Amíg burkoltan, vagy tudat alatt történik, addig rendben van, ha viszont valaki nyíltan deklarálja a politikai szimpátiáit, akkor hőbörögnek. Ez tökéletes feje tetejére állítása az újságíróetikának.

Valójában szerintem azért lett botrány a szerkesztőségben, mert van ott néhány ember, akiknek markánsan eltér a politikai meggyőződése az enyémtől. Többen például ugyanúgy részt vettek-vesznek különféle mozgalmakban, szervezetekben, mint például a Hayek Társaság, ami a neoliberalizmus egyik magyar „think tank"-je. Akik a Hayek Társaság tagjai, azok kiablátak a leghangosabban, hogy párttag, meg érintett. Nem az etika bántotta őket, hanem az, hogy másban hiszek mint ők.

[keretben

„A Hayek Társaság a klasszikus liberalizmus és a libertarianizmus filozófiáját vallja, a hagyományos bal- és jobboldali nézetekkel és a liberalizmus szociális értelmezésével szemben. A Társaság szellemi műhely (think tank) a klasszikus polgári liberális és libertárius eszmék aktuális politikai képviseletére."

]

Szót emeltek azok a politikailag talán kevésbé elkötelezett, de műveltségbeli kihívásokkal küzdő kollégáim is, akik komolyan gondolják az objektív újságírás nevezetű agymosott baromságot, ami a kommunikációtudomány jelenlegi állása szerint nem is létezik. Az újságíró mindig valamilyen értékrend alapján kommunikál, ebből lesznek aztán az én terroristám a te szabadságharcosod típusú problémák.

Nem arról van szó, hogy a párttagság van túl az ingerküszöbön, a szimpátia pedig még elnézhető?

Az LMP még nem politikai párt, csak politikai mozgalom.

De annak készül.

Ez valóban így van, senki nem titkolja.

Ha nem lép be és úgy ír róla, nem lett volna elég ?

Az burkolt támogatás lett volna, pontosan az nem lett volna etikus. Egyébként mindenki ezt várta volna, még az LMP-n belül is voltak ilyen hangok, hogy ezt kellett volna csinálnom. Pedig szerintem az enyém egyáltalán nem alternatív etika, szerintem az a nagyon perverz, ami most érvényesül a lapokban ezen a téren.  Lehet törekedni az objektivitásra úgy is, hogy közben vannak az embernek szimpátiái. Sokkal célszerűbb elismerni azt, hogy vannak szimpátiáim, de közben törekszem a semleges megfigyelő nézőpontjából írni, mint azt hazudni magamnak és az olvasóimnak, hogy tökéletesen objektív vagyok és teljesen pártatlanul tudom nézni a világot. Ez ugyanis nem lehetséges.

A szerkesztőségen kívülről voltak kritikus hangok a tagságával kapcsolatban?

Nem nagyon, a többség inkább drukkol a kezdeményezésnek. De például Weyer Balázs (az Origo főszerkesztője - a szerk.) egy konferencián rámszólt, hogy a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének valamelyik szabálya szerint az újságíró nem lehet párttag, és az Index tagja az MTE-nek, és ennek fényében most akkor újságíró leszek-e, vagy aktivista?

Ez egy hamis professzionalizmus, amit Weyer képvisel, vagy talán még rosszabb. Nem értek egyet azzal, hogy az újságíró ne politizáljon, vagy csak titokban. Azt gondolom, hogy politizálhat nyíltan is, sőt, bizonyos helyzetekben, mint például most, morális kötelessége is politizálni. És nem tartom összeférhetetlennek az újságírással, ha nyíltan vállalja. Azt sokkal inkább összeférhetetlennek tartom, ha valaki közel áll egy párthoz, egy domináns helyzetben lévő cégcsoporthoz, vagy bármilyen hatalmi centrumhoz, és közben független újságíróként nyilvánul meg. De Magyarországon inkább ez a jellemző, nem pedig az, amit én csináltam.

Általánosságban is életidegennek és mondvacsináltnak tartok egy egész sor újságíróetikai szabályt, ugyanis ezek gyakran hátráltatják illetve teljesen lehetetlenné teszik az újságíró munkáját. Szükség van a rejtett kép-, és hangfelvételekre, a magukat megnevezni nem kívánó informátorokra, a kiszivárogtatott dokumentumokra ahhoz, hogy hatékonyan és a közjó érdekében tudjuk végezni a munkánkat. Egy egész sor cikkem - szerintem a legjobbak - nem születhetett volna meg, ha betartom az összes újságíróetikai és adatvédelmi szabályt, amit az okosok íróasztal mellett gyártottak, és öltönyös menedzserkonferenciákon sulykolnak. Terepmunkásként ezt vérlázítónak tartom.

Szerintem etikailag vagy morálisan minden esetet egyedileg kell elbírálni, és nem lehet általános szabályokat hozni. Bőven lehet valaki etilátlan úgy, hogy minden etikai szabályt betart, és lehet etikus úgy, hogy felrúgja őket.

Az újság hírnevére viszont ügyelni kell...

Ez igaz, de az LMP szerintem abszolút vállalható kezdeményezés, az Index szellemiségének is megfelel, nem a Magyar Gárdába léptem be. Nem tartom hitelvesztésnek ami történt. Az LMP hiteles, én is hiteles vagyok, ronda technokrata terminológiával szinergiáról van szó: egymás hitelét erősítjük.

Azt jónak tartja, hogy Amerikában a választások előtt a lapok megírják, hogy kire érdemes szavazni?

A legtöbb mainstream, angolszász nyelvterületen megjelenő lapnál gyakorlat az úgynevezett endorsement, ami azt jelenti, hogy a választás előtt megírják, hogy szerintük az adott szituációban kire és miért érdemes szavazni. Ezzel nincs semmi probléma. Magyarországon viszont csak acsarkodás van, meg a másik szidása, egyfajta negatív endorsement, ami borzasztó káros, egy óriási mentális probléma.

Szekértábor médiák vannak, és nyomasztó, balliberálisnak mondott médiafölény, ami valójában nem balliberális, hanem a jelenlegi hatalom elvtelen kiszolgálását jelenti. Az ide sorolható újságírókkal az a probléma, hogy totálisan lejáratják a baloldaliság fogalmát, miközben csak a kurzusnak nyalnak. Ez nem biztos, hogy mindig tudatos, de az embernek néha végig kell gondolnia, hogy mik is az én értékeim? Ehhhez képest mit is csinálnak a pártok? Értékek mentén kell pártot választani, nem aszerint, hogy az adott párt mit hazudik magáról.

Parlamenti pártba belépne?

Most nem lépnék be, de korábban voltam Fidesz-tag, még a rendszerváltás idején, bár akkor még nem voltam újságíró.

Akkor ők még nem voltak hatalmon.

Nem szoktam hatalmon lévő társaságokhoz vonzódni.

Ha az LMP bejut a parlamentbe, akkor mit tesz?

Az egy új helyzet lesz. Ha valamilyen hatalmi pozícióba kerülne az LMP, nekem át kellene gondolnom a szerepvállalásomat.

Akkor annyira azért mégse gondolta végig, mielőtt belépett.

Dehogynem. Nem léptem be rögtön, az eszmerendszerrel évekig, a konkrét szervezettel több mint fél évig ismerkedtem előtte.

Az LMP mellé állni tehát rendben van, más párt mellé viszont nem?

Bárhová oda lehet állni, ha valaki nyíltan vállalja. A politika közügy, ha a jószándékú többség hanyagolja vagy elfordul tőle, ellepik a terepet a hiénák és a sakálok. Ezt lehet most látni Magyarországon. Én most az LMP mellett tettem le a garast, mert megpróbálja ezt megváltoztatni.

Viszont a közhangulat azt mutatja, hogy az LMP azzal, hogy párttá alakul, ugyanolyan rossz lett az emberek szemében, mint a többi.

Na de ez egy elmebaj. Hiszen miről szól a politika? Jó esetben arról, hogy  tisztességes emberek közügyeket intéznek. Ezzel szemben Magyarországon axiómává vált az, hogy aki közügyeket intéz, az csak gazember lehet. A kérdése pedig azt jelzi, hogy ezt már az újságírók is így gondolják. Dehát ez nonszensz.

Bibó István azt írta erről "a szabadságszerető ember politikai tízparancsolatában" [http://www.szepi.hu/irodalom/pedagogia/tped_042.html] , hogy "a szabadságszerető ember minden felismert közérdek ügyében kezdeményezőleg lép fel, minden közérdekű szövetkezésben vagy mozgalomban tehetsége szerint munkájával és adományával részt vesz s igyekszik azt győzelemre segíteni, tisztában lévén azzal, hogy a közügyek elhanyagoltsága vagy méltatlan emberek kezébe való kerülése egyedül a tisztességes emberek kezdeményezésének hiánya és közéleti bátortalansága miatt történik". Azt nem írta Bibó, hogy kivéve az újságírókat.

Azért gondolják, hogy egy párt csak rossz lehet, mert átengedtük a politikát, a saját közügyeink intézését gazembereknek. És ma már ott tartunk, hogy az is ciki, ha valaki ezen fölháborodik és megpróbálja visszavenni tőlük. Ha a politika tisztességesen működne, akkor újságíróként nem folynék ennyire bele, de a jelenlegi helyzetben ez morális kötelességem, mert a parlamenti pártok teljesen inkompetens módon dolgoznak, velejükig korruptak és bebetonozták magukat a hatalomba.

Ebben a helyzetben nem tartom aggályosnak, ha valaki egy olyan politikai mozgalmat támogat újságíróként, amelyik ezt az áldatlan állapotot szeretné megszüntetni. Az LMP azt mondja, hogy ami most van az elfogadhatatlan, ez már nem jogállam, veszélyben vannak a rendszerváltáskori demokratikus vívmányok. Én is ezt mondom, így találtunk egymásra.

Aztán van még egy oka annak, hogy beléptem. Két éve csinálom a 2006 őszi rendőri túlkapásokról szóló cikksorozatot, és emiatt egyfolytában náciztak,  fidesz-bérenceztek a magukat balliberálisnak mondó körökben. Azt gondoltam, hogy világossá kell tennem a nyilvánosság előtt is a politikai szimpátiáimat, különben végképp be fognak sorolni jobboldali újságírónak, aminek viszont nem gondolom magamat. A 2006 őszén történteket liberális, emberijogi szemüvegen át nézem.

Ez a hozzáállás össze is egyeztethető az LMP-vel.

Abszolút összeegyeztethető. Az LMP-nek ez fontos. Schiffer András, az LMP egyik főideológusa, választmányi tagja írta a rendőri túlkapásokról szóló könyvem (Túlkapások, 2008) utószavát [http://index.hu/velemeny/jegyzet/schiffer7672].

Mik a feladatai egy LMP-tagnak?

Tagdíjat kell fizetni, meg vannak mindenféle ülések, fórumok meg vitafórumok, ahol meg lehet nyilvánulni és vitatkozni lehet. Ezt annyira nem kultiválom, inkább a tagokkal beszélgetek az ötleteimről, levelezőlistázok. De semmi konkrét feladat nincs, mindenki a saját lehetőségei szerint tesz hozzá. Például sokat gondolkodtunk rajta, hogyan lehetne eladhatóvá, érthetővé tenni az amúgy sajnos elég bonyolult üzeneteinket, pörög is rajta az agyam folyamatosan.

Végül kiderült, hogy miért akadályozták meg a rendőrök az októberi lézeres [http://emc08.blog.hu/2008/10/21/rendorok_vetettek_veget_az_okopolitikai_muhely_lezershow_janak] vetítést?

Az akciót az LMP minden ide vonatkozó jogszabályi előírásnak megfelelően bejelentette. Ehhez képest a hatalom kiküldte a rendőreit, hogy hajtsanak el minket. A közállapotokat jelzi, hogy ezt ma Magyarországon megint meg lehet  csinálni. Azt kéne végre észrevennünk, hogy megint a nyolcvanas években vagyunk, puha diktatúra van, jön vissza az ügynökvilág és a rendőrállam. A hatalom páros lábbal tipor a szólásszabadságon, gyülekezési szabadságon, a politikai szabadságjogokon, és nem csak az LMP esetében.

Ebbe nem lehet belenyugodni. Ha ezt elfogadjuk, akkor megyünk vissza a Kádár-rendszerbe, vagy valami még rosszabb jön. Ilyenkor az újságírónak igenis fel kell adnia a profi távolságtartását, és be kell állnia harcolni, a jogállamért, a demokráciáért, az ország és a bolygó esztelen pusztítása ellen. El tudok képzelni olyan világot, amelyben nincs erre szükség, de most helyzet van.

Szóval kiderült, hogy ki küldte oda a rendőröket?

Ki küldte oda? Jó kérdés. Azok, akik nagyon nem szeretnék, hogy legyen más a politika.

Molnár Marianna

Az átláthatatlan és irracionális pártfinanszírozási rendszer reformjának elmaradása komoly korrupciót sejtet a háttérben. Ismerkedjünk meg a vonatkozó szabályokkal és a győződjünk meg betarthatatlanságukról, amely egyértelműen bűnbe csábít. 
 

      A jelenleg hatályos törvények alapján a pártok egyik legfőbb hivatalos bevételi forrása az állami alaptámogatás, amelyre 2007-ben 2,5 milliárd forintot szánt a költségvetés, ami megközelítőleg harmada a Magyar Televíziónak nyújtott összegnek. Ezen tétel 25%-ából egyenlő arányban részesülnek az országos listán mandátumot szerzett pártok, a fennmaradó 75%-on a választások első érvényes fordulójában megszerzett szavazatok arányában osztoznak a választásokon legalább 1%-ot elért szervezetek. Ezen összegen felül a parlamenti választások megkezdése előtt az Országgyűlés külön forrást állapít meg kampánytámogatásra, kizárólag dologi költségek fedezésére, amelynek a bejáratott értéke 100 millió forint és a jelöltállítással arányosan kerül kiosztásra. A felsorolás azonban itt nem ér véget, ugyanis ezen felül a legalább két egymást követő választás nyomán képviselőcsoportot alakító pártok alapítványai - melyek működést segítő, tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végeznek - alaptámogatásként jogosultak az érvényes éves képviselői alapdíj huszonötszörösére valamint mandátumarányosan képviselőnként ugyanennek a díjnak a 85%-ára. 2006-os adatokkal számolva a fix összeg meghaladja a 66 millió forintot, az egyéni pedig a 22,5 millió forintot. Mindezt kiegészíti az állam által nyújtott ingatlanjuttatás is. 
 

      A kispártok által folyamatosan megkérdőjelezett - azonban átlátható fix rátákkal operáló - állami finanszírozás intézményén kívül más lehetőségek is léteznek a pártkasszák feltöltésére. A hitelek mellett a magánadományok számítanak egy-egy közösségi kezdeményezés legalapvetőbb támogatási formájának. Ezen a téren a magyar szabályozás rendkívül megengedő, ugyanis nem határoz meg adományozási plafont a adakozókedvű magánszemélyek illetve gazdasági társaságok számára, pusztán az anonimitást tiltja, így könnyen utánajárhatunk, hogy melyik pártnak ki volt a legbőkezűbb támogatója. A listát böngészve meglepő módon az MDF neve mellett találjuk a legbőkezűbb egyéni hozzájárulást, Viniczai Tibor alelnök ugyanis 60 millió forinttal egészítette ki pártja költségvetését. Az alulkorlátozott adományozási rendszer gyökerei a rendszerváltásig nyúlnak vissza, ugyanis az akkor kidolgozott finanszírozási megoldás nem titkolt célja volt, hogy a komoly infrastruktúrával rendelkező utódpárttal szemben az újonnan alakult kispártoknak kedvezzen, ezért nyújtott lehetőséget a széleskörű támogatásra. Szintén bevételi forrás a szabadon megállapított és begyűjtött tagdíjak összege valamint a pártok által végzett korlátozott gazdálkodó tevékenységből és pénzügyi műveletekből befolyó adózott nyereség. Ide tartozik a kiadványok értékesítése, pártrendezvények szervezése, a saját tulajdonban álló ingóságok és az ingatlanvagyon hasznosítása vagy értékesítése. 
 

      A bevételek megismerése után tekintsük át a kiadási oldalra vonatkozó 1997-ből származó szabályozást, amely alapján jelöltenként legfeljebb egymillió forint fordítható kampányra. Amennyiben tehát egy párt a maximális 386 parlamenti helyre helyre állít ki jelöltet, úgy automatikusan 386 millió forinttal számolhat, amelyhez hozzáadódik az összes párt között szétosztásra kerülő 100 millió forintos kampánytámogatási keret rá jutó része. A Magyar Közlönyben megjelenő pártköltségvetéseket átnézve ismerhetjük meg a pártok valódi büdzséjét, mely alapján a 2006-os évben míg a Fidesz-MPSZ 400 millió 755 ezer forintot, az MSZP - közel ugyanennyit - 400 millió 744 ezer forintot, addig a Thürmer Gyula vezette Magyar Kommunista Munkáspárt csupán 31 millió 630 ezer forintot fordított az országgyűlési képviselő-választási kampányára. A kisebb pártok ennél is kevesebbet tudnak áldozni a célra, így számukra sokkal nagyobb problémát jelent programjuk ismertetése, sőt, egyáltalán jelenlétük propagálása. 
 

      Azonban még a törvényileg engedélyezett legnagyobb, megközelítőleg 400 millió forintos, keretet is összevetve a médiafelületek áraival meglepő eredményre jutunk. A Hírszerző internetes portál kutatásai kimutatták, hogy ebből az összegből az RTL Klub áraival számolva maximum 41 percnyi reklámidőt lehet vásárolni. Ugyanezt a pénzmennyiséget teljesen felhasználva 2800 darab plakát előállítására és kihelyezésére nyílik lehetőség, a nyomtatott sajtót választva pedig négy politikai napilapban, valamint a Blikkben és a Borsban egy hétig hirdethetünk, emellett öt hetilapban egyszeri megjelenést vásárolhatunk. Ezen számítások eredményei egyértelműen megkérdőjelezik a pártok médiakampányukra fordított bevallott összegének hitelességét, hiszen a választásokat megelőző komplex népszerűsítési programok valós értéke feltehetően jóval meghaladja a törvényileg maximalizált keretet. Majtényi László volt adatvédelmi biztos nyilatkozata szerint, reálisan 3-4 milliárd forint körüli összeget költhetnek az egyes pártok erre a célra. 
 

      Azonban míg az nagy pártok számára a törvényileg engedélyezett plafont feltehetően jóval meghaladó kampányaik anyagi hátterének “legalizálása” a feladat, addig a kisebbek a rendelkezésükre álló keret kitöltésével küszködnek. A Zöld Párt jelenleg nem jut állami támogatáshoz, azonban elnöke - Szamos Gábor - minden párttól megvonná ezt a finanszírozási formát. Állítása szerint amelyik szervezet nem tudja eltartani magát tagsági díjából és adományokból, arra nincs is szükség a politikai palettán. Beszámolt a kis pártok kampányainak kivitelezési nehézségeiről is, kiemelve, hogy számukra az egyetlen opció tagjaik aktív segítsége, akik egyéni lehetőségeikhez mérten - többek között nyomtatással, szóróanyag-osztogatással, plakátragasztással - segítik a szervezet munkáját, ezzel is bemutatva, hogy hatalmas anyagi és kapcsolati befektetések nélkül is lehet sikeres egy megmozdulás. Ilyen szerény lehetőségek mellett azonban nem nyílik lehetőségük komplex kampányterv kivitelezésére, hiszen nem tudnak kellő mennyiségű felületen megjelenni. 
 

      A kampányok költségvetésének ellenőrzése az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feladata, azonban az ÁSZ törvényi felhatalmazás híján nem folytathat nyomozást, kizárólag a pártok által benyújtott iratokra támaszkodhat. A kötelező formanyomtatvány azonban meglehetősen felületesen tárgyalja a kiadásokat, még az igénybevett reklámhordozók mennyiségét valamint azok egységárát sem részletezi, a számvevőszék pedig nem kérhet ki további információkat a kiadásokkal kapcsolatban. Semmi mást nem tehet, mint a kötelező jelentésében jelzi felmerült aggályait az adatok hitelességével kapcsolatban. Teszi ezt egy olyan jogszabályi környezetben, ami még a „választásra fordított összeg" rubrika tartalmát sem definiálja. 
 

      A problémát felismerve több tanulmány valamint kezdeményezés is indult a finanszírozási és költségbevallási rendszer átláthatóságának biztosítására. Ezen kezdeményezések - mint a Méltányosság Politikaelemző Központ, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Védegylet közös elemzése - a problémafelvetésen túl lehetséges módosításokat is tartalmaznak a szabályozás fejlesztésére vonatkozóan. Alapkérdések - mint a már említett választási költség - tisztázását, az ÁSZ mozgásterének kiszélesítését, valamint az olyan irracionális törvények kiszűrését követelik, mint a képviselőnkénti egy millió forintos limit, ugyanis a szakértők szerint ez a 11 éve meghúzott költséghatár szembeötlően alacsony, tehát betarthatatlan, ám mivel megkerülhetetlen, így szükségszerűen korrupciót generál. 
 

      A háttérben húzódó alkuk nagyságrendje még csak meg sem saccolható, azonban a szakértők egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a gazdasági szférának megéri a politikai elit akár törvénybeütköző módon történő támogatása is, különösképpen ennyire laza szabályozás mellett. Gyanús ügyek mindig akadnak, legutóbb a 2006-os választás előtt a Magyar Vizsla címmel megjelent sajtótermék robbantott ki vitát a pártfinanszírozás felülvizsgálatának szigorításáról. A kormány gazdaságpolitikáját élesen bíráló újságot a pusztán két hónappal korábban bejegyzett Adózók Érdekvédelmi Szövetsége (AÉSZ) saját költségén adta ki és juttatta el az ország összes háztartásába, ami önmagában is hatalmas anyagi ráfordítást igényel. A kormány véleménye szerint az akció mögött ellenzéki támogatás állt, azonban ezt nem sikerült bizonyítani, ugyanis a magát független civil szervezetnek valló AÉSZ állítása szerint felajánlásokból finanszírozta a lap kiadását. A jelenlegi törvényi szabályozás alapján pedig nem lehet megállapítani, hogy valójában kik állnak a Magyar Vizsla hátterében. 
 

      A pártok kampányfinanszírozásának szabályozása tehát erősen hiányos, azonban a kétharmados parlamenti többséggel megszavazható reformot még senki sem dolgozta ki. Vajon kinek állna érdekében?

Dékány Dániel

Értekezés a magyarországi kis pártok jelenlegi állapotáról, anyagi helyzetéről és arról, hogy milyen összefüggés van a Budapest Bank reklámarca és a Magyar Gárda között. 
 
 

Mi az, amiből a svédeknek és a szlovákoknak hét van, a szerbeknek tíz, a magyaroknak pedig csak öt? Nem, nem az egy főre jutó bevásárlóközpontok arányában állunk ilyen rosszul és még csak nem is autópályából van nekünk ennyivel kevesebb. Itt, kéremszépen, a parlamenti pártok számáról van szó. Pedig lenne miből válogatni, hiszen szűken értelmezve - értsd: képes elindulni egy választáson - is legalább 18 párt van ma Magyarországon, a bejegyzett pártok száma pedig több százra tehető. Mégis, a 2006-os országgyűlési választásokon csupán öt párt jutott be a törvényhozásba. És hogy mi lett a többiekkel? - arról nem szól a fáma. Mi azonban utána jártunk. 
 

Kis párt - kis pénz 
 

Egy biztos: 2008-ban magyarországi kispártnak lenni nem jó. Hátrányos helyzet, esélyegyenlőtlenség, kevés anyagi forrás - ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni a Centrum, a MIÉP, vagy éppen a Munkáspárt jelenlegi helyzetét. Nyilvánvaló, hogy a fejlett, nyugati típusú demokráciákban pénz nélkül semmire sem lehet jutni (elég csak a legutóbbi, amerikai elnökválasztásra visszagondolni), e szerint a kitétel szerint pedig ezeknek a kis pártoknak reménye sincs a felemelkedésre. Ahogy Dr. Pászti Ágnes, a Centrum párt elnöke fogalmaz: "A pártok esélyegyenlősége nem valósul meg, mert [a kis pártok] nem is tudják felvenni a versenyt azokkal a pártokkal, akik állami támogatást kapnak. Ez különösen érezhető akkor, amikor megindulnak a kampányok, hiszen a kampányhoz plusz források kellenek és plusz költségek járulnak hozzá."

A számok nagyon beszédesek: míg a Munkáspárt a Magyar Közlönyben megjelent éves beszámolója alapján 49 millió forintból, a Centrum pedig másfélmillió forintból gazdálkodott a 2007-es évben, addig a Fidesz több mint másfélmilliárd, az MSZP pedig majdnem két és félmilliárd forintot költött ugyanabban az évben. Nem kell matematika professzornak lenni ahhoz, hogy kiszámoljuk: a Szocialista párt ezerötszázszor annyit költött 2007-ben, mint a Centrum. Adva van tehát a kérdés: hogyan tudnak megélni - lényegében a semmiből - ezek a pártok? 
 

1% felett lenni volna jó 
 

A kis pártok legfőbb mentsvára a költségvetési támogatás, ami a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989-es törvény alapján alanyi jogon jár minden pártnak, amelyik megszerzi az országgyűlési választásokon a szavazatok 1%-át. 2006-ban egy ilyen politikai formáció volt Magyarországon, a MIÉP és Jobbik összefogásából létrejött Harmadik Út, így ők 2008-ban 38 millió forintos állami támogatást kapnak. Hogy mennyit számít a költségvetési támogatás, arról a pártok beszámolói elég nyíltan árulkodnak: a 2005-ös évben a Munkáspárt 40 millió forintos költségvetési támogatás mellett összesen 81 millió forintból, míg a Centrum 70 milliós állami támogatás mellett 82 millió forintból gazdálkodott. Láthatjuk, hogy az állami támogatás nélküli bevételük 2005-ben nagyságrendileg megegyezett a 2007-es bevételeikkel (amikor már nem kaptak támogatást) és hogy a kis pártok pénzügyi helyzetét nagyon jelentős mértékben határozza meg, hogy sikerül-e elérniük az 1%-os küszöböt. De van másik vonatkozása is ennek a dolognak: ugyancsak a 2005-ös évben a Magyar Demokrata Fórum több mint 300 millió forintos bevételre tett szert. Bár éves költségvetésük többszöröse a kisebb pártokénak, egy évvel később még így is hajszál híján múlt, hogy bejutottak a Parlamentbe. A kis pártok tehát érdekes anomáliába kerülnek Magyarországon: a tagsági díjakból és adományokból esélyük sincs akkora összeg begyűjtésére, amivel jó (1% feletti) eredményt érhetnének el a választásokon, ugyanakkor az állam csak a jó eredmény elérése után biztosítja nekik az ehhez szükséges támogatást. Kérdésünkre Dr. Pászti Ágnes elmondta, hogy a 2006-os választások előtt összesen 15 millió forintot költöttek kampányra, a képviselő-jelöltjeik pedig a saját jövedelmükből fedezték a szóróanyagaikat és egyéb megjelenéseiket. A Munkáspárt sincs sokkal jobb helyzetben, ők 30 és 40 millió forint között költenek egy kampány során. 
 

A küszöb meg a cédula 
 

Abban az összes kis párt egyetért, hogy a pénzügyi különbségekből fakadó hátrányos helyzet kiküszöbölése érdekében a pártok költségvetési támogatását jelentős mértékben csökkenteni kéne. A Munkáspárt még ennél is tovább megy: "Minden párt a tagságának és híveinek támogatásából éljen meg" - írja válaszlevelében Karacs Lajosné, a Munkáspárt gazdasági vezetője. Tény, hogy ez is csak részmegoldás lenne, hiszen a nagyobb pártok általában nagyobb párttagsággal és szélesebb támogatói körrel is rendelkeznek, ezért a tagdíjakból és adományokból befolyó jövedelmük mindig is magasabb lesz, mint a kis pártoké. 
 

"A Parlamenti pártok nem szeretnék ha még több párt jutna be a törvényhozásba, hiszen hogyha ezt akarnák, akkor színesebbé tehetnék a palettát azzal, hogy megszavaznának bizonyos költségvetési támogatást a részükre, valamint lejjebb szállíthatnák a parlamentbe jutási küszöböt, ami korábban 4% volt, de néhány évvel ezelőtt 5%-ra emelték föl." - mondja a Centrum párt elnöke, de nem ő az egyetlen, aki így vélekedik. 2005-ben például Thürmer Gyula jelentette be, hogy a Munkáspárt a Szociáldemokrata párttal, a Kisgazda párttal és a Magyar Nemzeti Szövetséggel összefogva közös javaslatot dolgoz ki az országgyűlési választásról szóló törvény módosítására, aminek része lett volna a parlamenti küszöb 3%-ra való csökkentése is. A tényleges együttműködés végül nem jött létre, de a parlamenti küszöb csökkentésének kérdése jó időre beszédtémává vált. További hátrányt jelent a kis pártok számára a jelenlegi kopogtatócédulás rendszer, amit az utóbbi évek során rengeteg kritika ért. A legszemléletesebb ezek közül nyilvánvalóan a Zöld párt akciója volt a 2006-os választások előtt, akik a jelenlegi választási rendszer elleni tiltakozás jeleként egyszerűen elégették az összegyűjtött kopogtatócédulákat. 
 

Ami a hírekből kimaradt 
 

"Nem csak pénzügyi probléma van, hanem az is gondot okoz, hogy a parlamenten kívüli pártok kevesebb megszólalási lehetőséget kapnak, kivéve ha valami botrány van körülöttük" - mondja Dr. Pászti Ágnes, majd gyorsan hozzáteszi, hogy a Centrum párt nem a botrányairól akar elhíresülni. A kis pártok helyzete valóban nem túl kedvező, hiszen a kiegyensúlyozott tájékoztatás feltételét a televíziók már azzal is teljesítik, ha a parlamenti pártok képviselői egyenlő arányban jelennek meg műsoraikban, a parlamenten kívüli pártokra már nem vonatkozik ilyen szabályozás, az 1% alatti pártokról pedig teljesen megfeledkeznek a televíziók, de többnyire még a nyomtatott sajtó is. Az 1% körüli pártok közül a MIÉP és a Munkáspárt ugyan rendelkezik nyomtatott formában megjelenő saját pártlappal, azonban ezek a médiumok leginkább csak azokhoz jutnak el, akik kifejezetten keresik azt - tehát a párt iránt egyébként is érdeklődő választókhoz. 
 

A médiában való megjelenés szempontjából akad egy kivétel is. A Jobbik a Magyar Gárda életre hívásával úgyszólván megtalálta az arany tojást tojó tyúkot, valószínűleg ilyen alacsony támogatottságú párt még soha nem kapott annyi média figyelmet, mint amennyit a Jobbik kap 2007 óta. A dolog fonákja az "Emese-effektusban" rejlik: A Budapest Bank reklámarca néhány hónap alatt óriási népszerűségre tett szert, hovatovább ismertsége magát a bankot is zárójelbe tette, aminek következtében az Emesés reklámszpotok egyik napról a másikra eltűntek a képernyőkről. Talán elsőre merésznek tűnik az asszociáció, de megkockáztatom, hogy a Magyar Gárda a Jobbik "Emeséje". Bár reprezentatív felmérés nem készült a témában, de élhetünk a pergyanúval, hogy Magyarországon lassan többen ismerik a Magyar Gárdát, mint magát a Jobbikot. Ezzel együtt a Gárda egyre inkább a párttól függetlenül, önálló szervezetként jelenik meg a médiában, saját véleménnyel és célokkal, ennek következtében pedig egyre kevésbé jelent ingyenreklámot a Jobbik számára. 
 

Ó, testvér, merre visz az utad? 
 

Hogy mi lesz a magyarországi kis pártok sorsa, azt még rövidebb távon is nehéz lenne megjósolni. Az biztos, hogy ilyen alacsony reprezentáció és szűkös költségvetés mellett az összefogás nem csak egyes politikai célok elérése érdekében, hanem akár választási kampányok során is célravezetőnek és szükségesnek tűnik. "Én azt érzékelem, hogy a Parlamenten kívüli pártoknak bizony össze kell fogni. Különböző szövetségeket kell létrehozni, össze kell gyűjteni a szétszórt szavazatokat, ezért kötött a Centrum a Szociáldemokrata párttal egy választási együttműködést, aminek keretében a 2009-es Európai Parlamenti választásokon és a 2010-es Országgyűlési választáson is közösen indulnak." - mondja a Centrum párt elnöke. Az összefogás gondolata a politikai pártok más csoportjainál is felmerült, ennek következtében jött létre a "Szebb Jövőért" Társaság, amely önmeghatározása szerint "a nemzeti, parlamenten kívüli politikai pártok, szervezetek egyesítéséért létrejött párt" és ilyen összefogás eredménye volt a 2006-os választásokra létrejött Harmadik Út szövetsége is.

A jövő tehát egyelőre bizonytalan, a jelen pedig kiábrándító. Dr. Pászti Ágnes a következőképp foglalja össze a helyzetet: "Az esélyegyenlőség 100%-osan csorbul a Parlamenten kívüli pártok vonatkozásában. 1990-ben még minden párt el tudott indulni és minden pártnak megvolt a lehetősége, ráadásul 4% volt a Parlamenti küszöb. Ez azonban mára már túlhaladta magát, tehát modernizálni kéne a rendszert, hogy azok a pártok, akik országos listát tudnak állítani, minimum azonos eséllyel indulhassanak. Esélyegyenlőségről szó nincs és ez természetesen sújtja a parlamenten kívüli pártokat, hiába lenne rájuk igény."  
 

Bobák Áron

Az LMP színre lépése egy éves előkészítő munka eredménye. A szerveződés mára minden megyében jelen van, mintegy háromszáz főt számlál; a résztvevők a civil, az egyetemi, államigazgatási és a vállalkozói szférából érkeztek. Van, aki korábban szakértőként már megfordult a nagypolitikában, mások közéleti szerepvállalása a civil politizálás területén bontakozott ki, sok résztvevő pedig - sikeres szakmai munkája mellett - először a jelenlegi kezdeményezés keretében kezdett el a közügyekkel nyilvánosan is foglalkozni. A működéséhez szükséges anyagi és infrastrukturális hátteret jelenleg a tagok és szimpatizánsok támogatása és rengeteg önkéntes munkája jelenti.  
 

Elégedettnek tűnnek a Lehet Más a Politika Mozgalom szervezői az elmúlt pár hónap eredményeit összegezve. Igaz, egyelőre nem csatlakoznak tömegek és milliárdos támogatók az LMP-hez, és a szervezettség hatásfokán is van javítanivaló. A fogadtatás alapvetően pozitív, bár az új politikai erő esélyeit illetően széleskörű kétkedés tapasztalható. Főleg vidéken eddig kevesen mozdultak az LMP hívására. 
 

A fővároson kívül 
 

Vidéken eddig alacsonyabb volt az érdeklődés az LMP vitakörein. Jávor Benedek, az LMP választmányának tagja szerint itt még nagyobb szkepszis érzékelhető, olyan városokban is kevesen mentek el a mozgalom rendezvényeire, ahol a civil szférának nagy hagyományai vannak. Egy helyen 25-30 fő kevés, Jávor szerint ezen úgy tudnának javítani, ha a vitakörök helyett, vagy mellett a helyi problémákra koncentráló kétoldalú kommunikációt erősítenék. A vidéki kampányolás egyébként a helyi szervezetekre van bízva, a gazdálkodásukon múlik. 
 

Az LMP nem szeretne „fővárosi” párt lenni. Ezért a vidéki akcióikat is úgy akarják hatékonnyá tenni, hogy a helyi „fontos emberek” és támogatók körében építenek ki olyan kapcsolatokat, amik segítségével a vidéki rendezvények helyben, a helyi problémákra szerveződnének. „Megyei koordinátori rendszerben működünk, minden megyének megvan a területi koordinátora. Vitaköröket kell indítanunk vidékre (az utóbbi időben volt Törökszentmiklóson, Szekszárdon Szombathelyen, Vácon), hogy kiderüljön, milyen ott a recepció. Célunk, hogy minél előbb, minél több helyen kis helyi aktív csoportok alakuljanak ki. Bár még csak két hónapja vagyunk a nyilvánosság előtt, azt azért érezzük, hol kell jobban „rászólni” az emberekre, és hol jobban mennek maguktól a dolgok” - fogalmazott Csillag Gábor sajtószóvivő. 
 

Ahol dinamikusabb a koordinátor, ott erősebb a mozgalom, ahol gyengébbek, ott kevésbé fogékonyak az emberek. Bár szociológiai trendek nincsenek, az LMP vidéki sikeressége a helyi koordinátorok rátermettségétől függ.

Tolna megyében még korai fázisban van a mozgalom, a többi megyéhez képest kisebb az aktivitás. Hegedűs Gyula koordinátor elmondta, hogy még nem fogtak bele a tagszervezésbe, mert fontosabbnak tartják, hogy az LMP előbb ismertté váljon megyében. „Rádióban, újságban, a televízió közéleti műsorában már szerepeltünk, de a spontán jelentkezés még nem történt meg. Bemutatkozásunkon kevés volt a megjelenés. Eddig hárman vagyunk, valamint két támogatónk van” – nyilatkozta.

Hasonló a helyzet Zalában is. A megye koordinátora, Polgár Zoltán elárulta, hogy nincs elegendő energiája a vállalkozása miatt, ezért utódot szeretne találni, aki átveszi a frontot. „Az a baj, hogy nincs kapacitás, affinitás van. Mielőbb kéne találni valakit, aki folytatná.” Elmondta, hogy reklámot, megmozdulásokat még nem szerveztek, megvárják, hogy a vizsgaidőszak lecsengjen. Január-februárban szeretnének majd egy vitakört, ami ki lenne plakátolva a városban, úgy, ahogy ez már Szombathelyen is megtörtént. „Időhiány miatt sajnos nem sikerült elmennem a szombathelyi vitakörre, pedig jó lett volna megnézni, hogy csinálták.” – tette hozzá.

Sallai R. Benedek, Jász-Nagykun-Szolnok megye koordinátora ennyit válaszolt: „Én egy rossz területi koordinátor vagyok. Megköszönném, ha másik megyei szervezetet választana. Kérem, ne vegye elutasításnak, csak egyszerűen késve vagyok sok szervezéssel, és nem szeretnék hazudozni olyan dolgok, amelyeket még nem tettem meg, de kellett volna.” Levélváltásunk óta volt Törökszentmiklóson egy vitaest, ahol a megyei érdeklődőknek lehetősége nyílt a személyes találkozóra és az LMP jobb megismerésére.

Azonban nem minden megyében áll ilyen kezdetleges szinten a szervezés, rendeztek már sajtótájékoztatót Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, Pécsett és Győrben, ahol az érdeklődés és a jelentkezés is nagyobb. 
 

Népszerűsítés, fejlesztés, célok 
 

A mozgalom további tervei között általában is kiemelt szerepet kap az interaktivitás. Hangsúlyosabban szeretnének megjelenni az interneten, és szervezettebbé, „átütőbbé” tenni az utcai akciókat, performanszokat. Csillag Gábor elmondta, hogy nemsokára kialakul a honlap belső hálózatépítő rendszere, ami fontos algoritmus lehet, hiszen láthatóak lesznek a helyi csoportosulások. 
 

Mindennek egyelőre határt szab a szervezeti és pénzügyi kapacitás. Az LMP mögött továbbra sem áll jelentős, nagy tőkeerejű támogatói bázis. A mozgalom célja ugyanakkor az is, hogy a részvétel, a pártfogás és a támogatás ne különüljön el: olyan pártszimpatizánsokat szeretnének összegyűjteni, akik pénzzel és munkával aktívan vesznek részt az LMP tevékenységében. Hámori Hanna sajtóreferens szerint ez kevesebb költséggel jár, és azzal kecsegtet, hogy aki támogat, pénzt ad, és részt vesz a munkában, az jobban magáénak érzi a mozgalmat. Ez nagyobb öntudatosságot eredményezhet, konkrét politikai helyzetben pedig támogatást, szavazatot jelenthet majd. Az LMP továbbra is tervezi a 2009. júniusi EP-választásokon való indulást. Jávor Benedek szerint február körül fog eldőlni, hogy érdemes-e elindulniuk, vagy még építeni kell tovább a mozgalmat.  
 

Az LMP egy-egy téma köré csoportosítva szervez akciókat, különböző programokat. Ezzel láthatóan az a célja, hogy egy-egy témában mutasson valamit a médiának, szóra bírja az „utca emberét”, és mondjon valami okosat a fővárosi és vidéki értelmiségieknek. Céljuk, hogy az „emberek közé menve” virágoztassák fel a mozgalmukat. Schiffer András elárulta, hogy a következő találkozójukat (december 10-én) kifejezetten a megyei szervezeteknek hirdették meg, ahol megvitatják az LMP vidéki helyzetét, valamint a további bővítési javaslatokat. 
 

Hargitai Anikó

A Földi Élet Pártja jobbára már csak a mézelő facsemetékkel foglalkozik, a létminimum alatt élőket támogató Létalap minden nyoma eltűnt mára, pedig 2006-ban még indultak a választásokon, ahogy a Magyar Nyugdíjasok Pártját sem lehet már fellelni. A Humanista Párt az alulról induló, lassú fejlődésben hisz, ezért nem bántja őket, hogy nem tagjai az országgyűlésnek, de van néhány tippjük arra, hogy hogyan lehetne színesebbé tenni a pártkínálatot. A többi érdekes kicsi, de inkább törpepárt, ha képviselteti is magát az országgyűlésben, az leginkább úgy jön össze, hogy betagozódik valamelyik nagyobb pártba, de Magyarországon még így is viszonylag színes a törpepárt-kínálat a régióhoz képest. 
 

„Volt olyan, hogy összegyűjtöttem elég kopogtatócédulát, de nem voltak sikereim. Azt mondták, hogy annyira jók az ötleteim, hogy nem lehet őket megvalósítani” – mondta Csima Sándor a Földi Élet Pártjának vezetője arra kérdésre, hogy kispártként eddig milyen sikereket értek el. Csima Sándor pártját az igazság vezérli, azt mondja, azért alapította 1990-ben, mert látta, hogy semmi sem úgy megy, ahogy annak mennie kéne. 
 

Csima Sándor már nem igazán foglalkozik a pártjával, amikor telefonon megkerestük először azt hitte, hogy mézelő facsemetékről érdeklődünk, mert mostanában ezek termesztésébe fekteti a legtöbb energiát. A díszfák programja egyébként a párt honlapján is feltűnik. 
 

A Földi Élet Pártja is azok közé a kispártok közé tartozik, amelyek azért nem értek el eredményeket, vagy azért vannak inaktív állapotban, mert nem akartak betagozódni a nagyobb pártokba. „Gondoltam rá, hogy csatlakozzak, de ahhoz el kellene fogadnom olyanokat, amikkel nem értek egyet” – indokolta Csima Sándor, hogy miért nem csatlakozott nagyobb politikai erőkhöz. A Földi Élet Pártja programjában megjelenik a túlvilág létezésének tagadása, az emberi élet mindenek feletti védelme, valamint az egyházak bármiféle kitüntetett szerepének tagadása.

A lelkesedés hiánya

A 2006-os országgyűlési választások listáján megjelent pártok közül jelenleg már csak néhány létezik, a működő kisebbséghez tartozik a Humanista Párt is. Várady Tamás, a Humanista Párt vezetője szerint egy pártnak nem szabad arra készülnie, hogy gyorsan fog sikereket elérni, mert ez csak úgy lehetséges, hogy mindenki által használt és elhasznált hívószavak mentén definiálja magát. A Humanista Párt többek között a megkülönböztetés-mentességet, az aktív erőszakmentességet és a valós demokráciát hirdeti, amiben a képviselők kérés nélkül is információval látják el munkájukról a választókat. „A mainstream politikai pártok szánalmasak és korruptak. Szükség van az új politikai erőkre” – érvel Várady a mellett, hogy miért nem integrálódnak nagyobb pártokba. 
 

Várady szerint a politizálás bizonyos szempontból teljesen normális, ezért annak is normálisnak kell lennie, hogy valaki pártot szeretne alapítani. Az út viszont onnantól kezdve a Parlamentbe jutásig elég nehéz, a pártfinanszírozási és a választási rendszer, valamint a közösségépítés nehézségei miatt. Sok kispártnál ezek az akadályok egy idő után a lelkesedés csökkenéséhez vezetnek, majd a párt felszívódásához. 
 

A Humanista Párt vezetője szerint nem is a pénz az elsődleges probléma, mert a legtöbb figyelemfelkeltő akció nem kerül sok pénzbe: a különféle kiáltványok megírásához, demonstrációk megszervezéséhez, közösségépítéshez elsősorban elhivatottság kell.

A rendszer a nagyoknak szól

A kispártok nehezen mérhető sikereit a választási rendszerünk két meghatározó pontja okozza. Az egyik ilyen a kopogtatócédula-rendszer, a másik a Parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos küszöb. 
 

Magyarországon képviselőjelölt lehet minden olyan magyar állampolgár, aki legalább 750 érvényes kopogtatócédulát (ajánlószelvényt) össze tud gyűjteni. Várady szerint ez a rendszer azért rossz, mert a nagy pártok képviselői ennyit iszonyú gyorsan és könnyedén begyűjtenek, köszönhetően a kiterjedt aktivista-hálózatnak, a kispártoknak viszont ez egy jóval nehezebben teljesíthető feladat. Ráadásul Várady tapasztalatai szerint a nagy pártok túlszedik magukat cédulából, amit tesznek egyrészt presztízsből, másrészt azért, hogy ne engedjenek teret a kispártoknak. 
 

A Humanista Párt programpontjai között van a cédularendszer megváltoztatása. Elképzelésük szerint a nagy pártoknak nem kellene cédulákat gyűjteniük egyáltalán, csak a kicsiknek, így a nagyok nem tarolnák le ezt a területet. 
 

Egy jelölt elindítása viszont iszonyú kevés, a parlamenti képviselethez a választók öt százalékának a támogatását kell megszerezni, ráadásul a területi meg az országos lista is csak bonyolítja a dolgokat. Területi listát azok a pártok állíthatnak, akik az adott területhez tartozó választókerület negyedében, de legalább két kerületben képviseltetni tudják magukat. Ez minimum 1500 kopogtatócédula. 
 

Országos listán meg azok a pártok indulhatnak, amelyek legalább hét területi listán képviseltetik magukat. Ez minimum 10500 kopogtatócédula. Ebből látszik, hogy egy képviselő elindításától az országos szereplésig hosszú a folyamat. 
 

Várady szerint a hosszú folyamat nem probléma egyébként. Azzal tisztában van, hogy a politikusi szakmához sokat kell edződni, nem szerencsés, ha valaki kevés tapasztalattal, csak úgy beleesik az országos politizálásba.

A választások után eltűnnek

A 2006-os országgyűlési választásokon induló pártok listáját hiába böngésszük érdekes kispártokért. A Létalap párt, ami a létminimum alatt élőket képviselte szinte hír nélkül maradt a választások óta. Honlapja nem működik, új hírek nem jelennek meg róluk. 
 

Hasonló a helyzet a Magyar Nyugdíjasok Pártjával is. A Magyar Vidék és Polgári Párt honlapján vannak 2008-as eseményekről hírek, de Bánk Attila pártjának honlapja sem kelti az élő párt benyomását. A Magyarok Egymásért Szövetsége nem elérhető. 
 

A Magyar Vállalkozók Pártja sem rendelkezik élő honlappal, ráadásul pártról leginkább csak annyiban jelent meg az utóbbi időben a hírekben, hogy a Parlamentbe bejutott képviselőjük, Császár Antal először a FIDESZ táborát erősítette, most viszont Gyurcsány miniszteri megbízottja lett belőle. 
 

A kispártok egy része csak a választási kampányokban aktivizálja magát annak reményében, hogy elszedhetnek néhány szavazatot a nagyobb pártoktól, ez mindenképpen megnehezíti a számunkra szimpatikus törpepárt kiválasztását. Ahogy az sem kedvez ennek, hogy sokszor szinte lehetetlen a párthoz tartozó honlapot találni, és ha honlapot találunk is, van néhány egészen semmitmondó, amin még a legalapvetőbb információk sincsenek meg.  
 

Aztán a kedvenc kispártunk kiválasztásánál arra is érdemes odafigyelni, hogy a választottunk melyik nagy pártba fog valószínűleg valamilyen ideológia alapján beolvadni. Előfordul az is, hogy egy kispárt a szervezők közötti nézeteltérések miatt még kisebb pártokra szakad, ezért az egyes pártok húzóneveit is érdemes figyelni, hogy mikor, milyen párt kapcsán találkozott már velük az ember. A Vállalkozók Pártja például peres úton rendezte az elnökségi kérdését 2006 után, jelenleg a Parlamentbe bejutott, de nem támogatott elnököt a párt mandátuma visszaadására szólította fel.

Csak az állatos párt hiányzik

A kispártok balhéiról megjelenő hírek biztosan nem tesznek jót a szerveződő politikai erőknek, de a környező országok kispártjait vizsgálva elmondhatjuk, egyáltalán nem állunk rosszul érdekes kispártokból. 
 

Ami mindenképpen érdekes, hogy a régióban vannak a monarchiákat visszasíró pártok, míg nálunk ilyen jellegű politikai erő egyelőre nem ért el népszerűséget, de legalábbis sehol sem jegyzik. Létezik ugyan a Magyar Szent Korona Pártja, de ők a honlapjukon az első mondatban kijelentik, hogy nem politikai társulásról van szó. Ausztriában a Fekete-Sárga Szövetség követeli a monarchiát, míg Csehországban a Cseh Korona Pártja kívánja visszaállítani a királyt. 
 

A többi környező országban szinte egyáltalán nem találkozunk érdekes kispárttal. Ami feltűnő, hogy Ukrajnában mennyire burjánzanak a kommunista pártok, az ember jónéhány szerveződés közül választhat, ha ezt az irányzatot kedveli. 
 

Ha kicsit távolabb nézünk, de mondjuk azért elég Ausztriáig, akkor azt látjuk, hogy egyre több nyugat-európai országban találunk az állatok jogaiért küzdő pártot, Hollandiában összesen három hellyel képviseltetik is magukat a Parlamentben. Ilyen jellegű kispárt nincs Magyarországon, pedig a környező országokhoz képest meglepően színes a kispárt-felhozatal.

Marczisovszky Márton

Figyelemfelkeltő gerillaakciók, pereskedés, botrányok – mindez mégsem elég, hogy az Élőlánc bekerüljön a köztudatba. Pénz és megfelelő kampány nélkül rögös az út egy informális baráti társaságtól több civil szervezeten át az első ökológiai pártig. Kicsit beledöglöttek, de itt vannak. Élőlánc a mai magyar politikai palettán. 
 

A Dunaszaurusztól a Védegyletig 
 

Miért akar egy jól működő civil szervezet párttá válni, ha szinte semmiféle politikai hasznot nem remélhet? Mert van rá társadalmi igény. „Mi politikát csinálunk a környezetvédelemből.”- vallja Lányi András, a Védegylet egyik alapító tagja, jelenleg az Élőlánc Magyarországért (www.elolanc.hu) elnökségi tagja. A civil szféra nem politizál, hiszen anyagilag erősen függ a kormányzattól, a nonprofit vállalkozás-szerű működés jellemző rájuk. Ha valaki politizálásra adja a fejét, elesik a pályázati lehetőségektől, a kormányzati pénzektől, és erősen megcsappanhat a támogatottsága is. Mindez mégsem riasztotta vissza a Duna-mozgalomban szocializálódott Élőláncosokat.  
 

A 2005-ös pártalapítás korántsem volt elhamarkodott Lányi szerint, hisz már 1988-ban, amikor a Duna körnek a szélesebb nyilvánosságot is megmozgató akciói voltak, többekben felmerült, hogy egy politikai pártnak kellene a plurális demokráciában képviselnie az ökológiai gondolatot. Csakhogy az akkori nagy aktivista, Sólyom László alkotmánybírónak állt, akik maradtak pedig még felkészületlennek érezték magukat a feladathoz. Ha párt nem is, civil szervezet alakult. A kilencvenes években többen otthagyták Duna kört, leginkább a széthúzás miatt. Vargha János visszavonulása, végül az alapítókat kivétel nélkül taszító Droppa György vezérkedése verte szét a szervezetet, és a kiválók megalapították a Duna Chartát. Ez tulajdonképpen kezdetben egy informális baráti társaság volt, majd egyesület lett, és a mai napig megmozdul, ha valami baj van a Dunával. 2000. márciusában több, a Duna-ügyben aktívan részt vevő civil létrehozott egy társadalmi szervezetet, a Védegyletet, mely társadalmi bázist lett volna hivatott adni az alakuló zöld pártnak, csakhogy a tagok a lehető legrosszabbkor meghasonlottak egymással. 
 

Egy párt helyett kettő  
 

„A Védegyletben kezdettől fogva folyt a beszéd arról, hogy kellene egy politikai zöld párt, de ez is civil mozgalomként működött. Ez az a szervezet, aki kihordta végül az ökopártot, de sajnos ikreket szült, akik bizonyos időbeli eltoldódással születtek meg. – mondja Lányi András.  
 

Schiffer András gyerekkora óta ismerte Lányit, és már 1993 óta folyt a beszéd egy új párt létrehozásáról, de akkoriban még nem érezték megfelelőnek az időt erre. 2000. márciusában Schiffer is ott volt a Védegylet alakuló ülésén a Pesti Vigadóban, de az első két évben nem volt különösebben aktív. 2002 végétől azonban az új párt gondolától fűtött Schiffer is egyre tevékenyebben vett részt a Védegylet munkájában. Állítása szerint Rauschenberger Pétert nagyjából arcról ismerte, ő egyébként 2004-ben jött haza Oxfordból, és szeretett volna valami újat csinálni. Egyből az jutott eszébe, hogy Lányit és rajta keresztül a Védegyletet keresi meg, Lányi pedig nagyon örült neki. Rauschenberger 2005 elején lett tagja a Védegyletnek.  
 
 
 

Velük együtt 2005-ben fel is gyorsult a pártalakítási folyamat, majd Lányi elmondása szerint Schifferék váratlan fordulattal szembefordultak vele, és jobboldali elhajlással vádolták. Miután ő „görcsös” bal-liberális előítéleteket fedezett fel Schifferékben, úgy gondolta, jobb volna, ha elválnának útjaik. Schiffer a bal-liberális előítéletekre csak annyit reagált, hogy Lányi pontosan tudta, hogy ő honnan jött, hogy ő pártnak soha tagja nem volt, és meglátása szerint Lányi Andrással arról semmiféle vita nem volt, hogy ki jobboldali meg baloldali. 
 

A szakítást illetően a Védegylet nem állt Lányi mellé, pláne, hogy többségben voltak köztük azok, akik ódzkodtak a pártalapítástól. Sok védegyletes nem akart pártban dolgozni, alapvetően elvi problémájuk volt ezzel, akik pedig szerették volna a pártot, nem látták elérkezettnek az időt, többek közt Schiffer András sem, aki szeptemberben úgy gondolta, a választásokig hátralévő fél év alatt képtelenség felkészülni, időszerűtlen, kalandor-politikának tartotta a lépést. Schiffer azt mondta, ő már korábban több alkalommal is próbált beszélni aggályairól Lányival.  Már 2004-től benne volt a pártalapításban, és már akkor felmerült, hogy indulnak a 2006-os választásokon, de tudta, hogy ahhoz megfelelő felkészültség kell, hosszabb építkezésre gondolt, el kellett volna kezdeni járni a vidéket és adatbázist kellett volna csinálni már akkor, meglátása szerint. Lányi pedig ezt hárította. 
 

„Ők lesre futtattak, és hátba döftek.” – emlékszik a történtekre Lányi. Schiffer azt mondja, szerinte az enyhén szólva nem felel meg a valóságnak, hogy itt jobb-bal konfliktus lett volna. 
 

A kiválás után a Védegylet elhatárolódott az Élőlánctól, és Ertsey Attila meglátása szerint Schifferék mindent megtettek, hogy a zöld mozgalmak kedvét elvegyék az Élőlánc pártalapítási kísérletétől. Schiffer erre annyit mondott, a Védegylet, ha úgy nézzük idén az ő pártkezdeményezésüktől, a Lehet más a politikától (továbbiakban LMP- V.D.) is elhatárolódott, hisz kiadott egy nyilatkozatot, mint akkor, 2005-ben az Élőlánccal kapcsolatban, mely szerint az LMP informálisan sem a Védegylet pártja. A zöld mozgalmak kedvének elvételét illetően pedig közölte, hogy ez abszurd, hisz nem is volt olyan helyzetben 2005-ben, hogy ezt megtehette volna, sok „régi zöld motorost” nem is ismert még akkor.

A nehézségek ellenére 2005. október 8-án zászlót bontott az első ökológiai párt, az Élőlánc Magyarországért, melynek célja az volt, hogy a civileket képviselje a Parlamentben. A civilek többsége azonban megtagadta az együttműködést (leszámítva néhányukat, például a Humuszt), beleértve a Védegyletet is.  „Hivatalosan az volt a duma, hogy párttal nem működhetnek együtt, mert félnek az állami támogatásuk elvesztésétől. Gyakorlatilag a Védegyleten belül maradt pártalapítók ellenünk dolgoztak 3 évig, akik civilként maradtak ott, azok nem, mint például Simonyi Bori, stb.”- meséli Ertsey Attila. 
 

Kampány pénz és média nélkül 
 

„Cseppfertőzés útján terjedünk”- mondogatja Lányi. Máshogy nem is nagyon tudnak, merthogy nincs pénzük drága kampányokra. „Mi csak a velünk egyetértő magánszemélyek támogatásával és saját áldozatainkkal tudunk gazdálkodni.”- mondja Ertsey. Körülbelül 5 millió Ft adományból csinálták végig a 2006-os országos parlamenti és egy önkormányzati választást, mikor manapság egy gyenge kisvárosi kampány 100 millió Ft-nál kezdődik. Ilyen körülmények között esélyük sem volt bekerülni a Parlamentbe, de Lányi szerint nem is ez volt a cél. Csak nyilvánosságot akartak.  
 

A cél a közeljövőben a fiatalok megszólítása és toborzása, mivel „a nagy öregek kezdenek meghalni”- mondja Lányi, „a legfiatalabb öreg”. „A fiatalok távolmaradása az Élőlánc legnagyobb kudarca – és nem látom az okát.”- kesereg Bárdy Péter, az Élőlánc egy ifjú titánja. Ő maga az egyik szakkollégiumban került kapcsolatba Lányival, aki az ELTE Társadalomtudományi Karán tanít.  Tehát marad az egyetem, bár ott azért nyíltan nem toborozhat, erre leginkább a szakszemináriumok, szakkollégiumok adhatnak lehetőséget. A tettre kész, vállalkozó szellemű emberek egyébként elég egyszerűen csatlakozhatnak. A honlapon elérhető egy belépési nyilatkozat, amit kitöltve és aláírva kell eljuttatni postán vagy személyesen az Élőlánchoz. A másik lehetőség, hogy munkával kerüljön be az ember.  Ha van egy új projekt, azt közzéteszik a honlapon vagy a www.arnyekkormany.net – en, és ha valaki nagyon elszánt vagy nagyon ráér, és kedvet kap egy kis ingyen munkához,  akkor beszállhat és dolgozhat, és könnyedén tag lehet. De manapság nem sok ember akad, aki a jól csengő jelszóért (Részvétel, Önrendelkezés, Emberi Léptékű Gazdaság” illetve „Te magad légy a változás!”) vagy a jó ügy érdekében ingyen dolgozna, így továbbra is lelkes emberek egy kis csoportja harcol céljaiért. 
 

Jobb vagy bal? 
 

A média nem hemzseg az Élőláncról szóló hírektől. A köztudatban tehát nem ezáltal vannak jelen. Lányi és Bárdy meglátása szerint a sajtó beosztotta őket a jobboldalra, az ellenzéki sajtó az, ami hangot ad a konferenciáknak, eseményeknek, a kormány oldali sajtó viszont hírzárlat alá vette őket. Szerintük a kormánypárti szimpatizánsok nem is tudnak a létezésükről, csak az ellenzék közönsége. Amivel mégis fel tudják hívni magukra a figyelmet, azok a tüntetések, pereskedések, és lapjuk, a Kisúgó, amely „megjelenik szükség esetén”. Míg a konkurens ökopárt bulikat szervez, nekik a klubéletre már nincs idejük, energiájuk és pénzük sem. 
 

„Szűz az, akit senki se kívánt meg” 
 

„Amit mi meg akarunk valósítani, azt, mint parlamenten kívüli párt, (ami nem más mint egy civil mozgalom) ugyanezeket a célokat valósítja meg, és időnként átlépjük a parlamenti küszöböt, amikor parlamenti nyílt napot rendezünk különböző kérdésekről, vagy petíciókat szállítunk oda, néha csak tüntetünk a Parlament előtt … nem egy minőségi különbség.” – mondja Lányi András. Ugyanakkor meggyőződése, hogy megéri politizálni, mert a gondolatok és elvek, amiket vallanak majd szép lassan áthatják a politikát, szóval egyszerűen jelen kell lenniük. Eddig egyetlen nagy párt sem ajánlott nekik koalíciót, se együttműködést, tehát függetlenek - „szűz az, akit senki se kívánt meg.”- mondja Lányi. 
 

A 2006-os választásokon 1,5 – 2%-os eredményt ért el az Élőlánc négy jelöltje, nem tudtak területi listát állítani. „Szűzen nem lehet nyolc gyereket szülni. Ez egy fokozat.” Elég optimisták, úgy érzik, eleinte ugyan kevesen voksoltak rájuk, de egyre többen fognak, mivel olyan témákkal foglalkoznak, amik mindenkit érintenek, aktuálisak, mint a közoktatás, környezet-és természetvédelem, vidékfejlesztés. Számukra a politizálás eszköz és nem cél, nem is ebből élnek.  
 

Hogyan tovább? 
 

Ahhoz, hogy egy párt sikerrel szerepeljen a választásokon, négy tényező elengedhetetlen, ezek pedig a társadalmi, a szervezeti, a pénzügyi és a személyes tényezők. Ezek együttes megléte nélkül gyakorlatilag esélye sincs a mai helyzetben bejutni a Parlamentbe egy pártnak, és az Élőlánc esetében jelenleg leginkább csak a társadalmi és a személyes tényező van meg, ami önmagában kevés.  
 

Bárdy szerint óriási változásokat jelentene a magyar politikai életben egy mostani pártoktól markánsan különböző, középutas párt. A probléma az, hogy jelenleg két „harmadikutas” ökopárt is jelen van most a politikai színtéren, hasonló jelszókészlettel, programmal, a fő irányok, célkitűzések tekintetében a kettő abszolút kompatibilis, csak az egyiket Schiffer András vezeti, a másikat meg Lányi, és nem tudni, melyik lesz majd sikeresebb. Lányi és Schiffer kapcsolata olyannyira megromlott, hogy Lányi elképzelhetetlennek tart bármilyen jövőbeni együttműködést. Vele szemben Schiffer úgy véli, ez a fajta hozzáállás elég irracionális, és reménykedik abban, hogy lesz még kooperáció a két párt közt.  
 

Az Élőlánc jövőjét és a következő választásokat illetően csak találgatások vannak. „Még nem döntöttünk a hogyan továbbról.”- mondja Bárdy Péter. 
 

Veres Dóra

Tiszta kezeket a magasba! címmel szervezett vitaestet a korrupció által okozott károkról és a kitörési lehetőségekről a Lehet más a politika (LMP) kezdeményezés a minap.  Korrupció-és közvélemény-kutató szakemberek ültek egy asztalhoz, hogy szakmai és drámai képet fessenek a magyarországi korrupciós helyzetről. Schiffer András, az LMP ügyvivője pedig ismertette a mozgalom 12 pontját a korrupció ellen.

A vitaestre este hat órai kezdést, moderátornak pedig Hajós Andrást hirdették. Ennek ellenére az est csak fél hétkor kezdődött, Hajós András helyett pedig Bogár Zsolt újságíró vezényelte az estet több, kevesebb sikerrel. A pontosan érkező emberektől azonban addig is gyűjtötték a pénzt az LMP tagjai 500 forintos támogatói jegyek formájában, illetve lehetett vásárolni LMP feliratú bögréket, pólókat, táskákat, plüssmacikat és tollakat.

A vitaest első előadója Alexa Noémi, a Transpareny International munkatársa már az első tíz percben megteremtette a drámai alaphangulatot, de ahogy ő is mondta, ez volt a feladata. A korrupcióellenes világszervezet felmérése alapján Magyarország közepesen korrupt országnak számít, a nullától tízig terjedő skálán idén az 5,1-es szinten áll, amit „értékelhetünk úgy is, hogy közepesen tiszta ország vagyunk, de úgy is, hogy közepesen korrupt” – fogalmazott. Két nagy korrupciós területet emelt ki előadásában, ahol még a jogszabályi keretek sem megfelelőek: a párt-és kampányfinanszírozást, illetve a közbeszerzéseket. A 2006-os kampány során a két nagy párt tízszer annyi pénzt költött kampányokra, mint amennyit a törvény megengedett – hozta fel példaként, valamint hangsúlyozta, hogy „a rendszerszerű korrupció 20-25 %-kal drágíthatja a közbeszerzéseket, így 2006-ban 1700 milliárd forintból 280 milliárd tűnhetett el”. Túl nagy a politikai befolyás mind az állami, mind a helyi szinten a közigazgatásban, a nyomozati szervek nem elég hatékonyak a korrupciós esetek kivizsgálásában, az antikorrupciós intézkedések nem politikai elkötelezettségen alapulnak, sőt maguk az üzletemberek is úgy gondolják, hogy nagyon nehéz, szinte lehetetlen korrupciómentesen mozogni a gazdasági szférában – sorolta tovább a megállapításokat. Azonban még ennél is elkeserítőbb, hogy egyre kevesebb a kétszereplős korrupciós tranzakció, és sokkal inkább jellemző a többszereplős, ami pedig azt jelenti, hogy intézményesülni látszik a korrupció.

A vita második előadója Tóth István János, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének kutatója és a Corvinus Egyetem Korrupciókutató Központjának munkatársa is hangsúlyozta, hogy a korrupció útban van az intézményesülés felé. Az általa vizsgált esetek 62 %-a ugyan még kétszereplős, de 38 %-a már láncba szerveződő, többszereplős. A korrupció egy jelenség, amely intézményi és szabályozási problémákból fakad, de ha lenne közakarat, lenne megoldás is – mondta, valamint kiemelte az átláthatóság, a nyilvánosság, a független, tényfeltáró, oknyomozó sajtó és a civil szervezetek szerepének fontosságát is.

Karácsony Gergely szociológus-közvéleménykutató, és az est harmadik előadója úgy fogalmazott, hogy „amíg nem lesz egy olyan nyomás a politikán, amely a szabályok betartására, politikusok fegyelmezésére szolgál, és nem lesznek olyan civilek, újságírók és mindenféle olyan események, amin most is itt vagyunk, a nélkül nem fog a korrupció megszűnni”. Elmondta, hogy a magyar választók már annyira fel vannak háborodva a korrupció miatt, hogy tulajdonképpen nem is zavarja őket. Magyarországon az emberek nem bíznak a politikusokban, azonban amikor szavazásra kerül a sor, szemet hunynak afelett, hogy a „mieink is lopnak”, hiszen a lényeg mégis csak a választás megnyerése, a cél pedig szentesíti az eszközt. A korrupció tehát már olyannyira a mindennapok része, hogy gyakorlatilag nagyon nehéz olyan társadalmi nyomást kialakítani, amely fenyegetve hatna a kormányzatra és a pártokra, a „mieink is lopnak” elv pedig legitimálja is azt.

„Azért jöttünk ide, hogy az LMP korrupcióellenes 12 pontját meghallgassuk – mondta a moderátor, így az eddig elhangzott, rendkívül hatásosan összeállított beszédek után végre megszólalt Schiffer András, az LMP választmányi tagja is. „Egy új politikai kezdeményezés nyitányakor fontosnak tartottuk, hogy konkrétan megfogalmazzuk azt, hogy ezzel a problémahalmazzal mit szeretnének csinálni” „egy olyan országban, ahol gyakorlatilag már a szem se rebben, amikor azt halljuk, hogy politikusok hogy húztak vissza áfát” – kezdte. Hangsúlyozta, hogy természetesen a javaslatcsomag nem tökéletes, majd ismertette a Lehet más a politika kezdeményezés 12 pontját a korrupció ellen. Az LMP a tizenkét korrupcióellenes ponthoz több oldalas javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyben konkrét javaslatok találhatóak az egyes pontok által megfogalmazott célok megvalósítására. „Szétválasztjuk a pártok működési és kampánykiadásait, nyilvánossá tesszük a választási kampányok költségeit, egyszerűsítjük a közbeszerzési törvényt, törvényt alkotunk a közérdekű bejelentők védelméről, biztosítjuk a tényfeltáró újságírás szabadságát, közszolgálati etikai kódexet dolgozunk ki, átláthatóvá tesszük a képviselői juttatások rendszerét…” – ismertette a legfontosabbakat Schiffer András.

Több mint egy óra után aztán végre megszólalhatott a közönség is. Az aktív résztevők már zúdították is a kérdéseiket a négy előadóra, azonban voltak, akiket láthatóan kifárasztott a vita: az én soromban ülők között például ketten is aludtak, legalább is padra hajtott fejjel pihentek. Két óra után, este fél kilenckor végül elhangzott a zárszó és mindenki elindult hazafelé.

Az est után pedig mindenki eldöntheti majd, hogy a Lehet más a politika kezdeményezés javaslatai mennyire tűnnek populistának vagy mennyire megvalósíthatóak, de ez idővel majd úgyis kiderül. Az LMP egyébként a következő alkalommal a gazdasági válság és a munkaerőpiac összefüggéseit vizsgálva arra keresi majd a választ, hogy miként lehet más a gazdaságpolitika.

Nagy Katalin

Interjú Boda Zsolttal a Védegyletről

A pártszervezés céljából elindult Lehet Más a Politika! mozgalom szervezői között a Védegylet több korábbi vezetője is megtalálható.” Ezzel kezdődik a Védegylet sajtónyilatkozata, amiben üdvözli a Lehet Más a Politika! kezdeményezést, de egyúttal szigorúan el is határolódik tőle és árgus szemeket, vitriolos kritikát helyez kilátásba, amennyiben korábbi civil társaik eltévednének a parlamenti érdekérvényesítés rögös útjain.

Ez a bejelentés a két szervezet különválásának határköve. A jövőre kitér, de a múltat nem részletezi. Pedig ez már a második párt, ami a Védegylet ernyője alól nő ki.

Hol kezdődik a pártos sztori?

A Védegylet megalakulásától kezdve bennünk volt ez a lehetőség. Létrejöttünk 2000-ben, Lányi

András odakötözte magát a Roosevelt téri fákhoz - de aztán rögtön nekiültünk gazdaságpolitikai meg külpolitikai programot írni. Ez, lássuk be, nem egy tipikus tevékenység egy frissen megalakult zöld szervezetnél.

Nem pártprogramot írtunk, mert nem pártot akartunk alapítani, de ezzel a programmal a Védegylet megkülönböztette magát egy hagyományos zöld civil szervezettől, hiszen olyanokat mondott, hogy 'gazdaságpolitika', 'ökopolitika' meg 'várospolitika', nem pedig hogy 'hulladék', 'levegő' meg 'energia'.

Fordulópont volt a 2005-ös év, amikor Lányi András kiszállt az egyesületből és megalapította az Élőláncot.

2005-ben Sólyom László köztársasági elnök lett a mi lobbink hatására, és a Védegylet megjelent a nagypolitikában. Többünkben felmerült, hogy ha tovább akarunk lépni a civil politizáláson, akkor talán ez az a trambulin, amiről el tudunk rugaszkodni. Akkor már tényleg politikai, politizáló szervezetként pozicionáltuk magunkat. Viccesnek hangozhat, de akkortájt a Védegyletet többször 'harmadik erő'-nek nevezték a sajtóban. Nyilván nem véletlen, hogy Lányi pont akkor szállt ki. Nem pusztán ennek a sikernek köszönhetően, de ezzel összefüggésben.

Amikor ők kiszálltak, végig kellett gondoljuk: vajon időszerűnek tartjuk-e hogy most megalakuljon belőlünk egy párt? Akkor sokan nem akartuk.

A pártosodást általában, vagy ezt a konkrét pártot nem akartátok?

A pártosodást magát sem. Egy csomó ember azt mondta, hogy nem akar egy pártban dolgozni, és az fel sem merült, hogy a Védegylet megszűnjön és párttá alakuljon. Másoknak nem volt elvi kifogása a pártosodás ellen, de úgy gondolták, hogy nem ez az ideális pillanat. Meg olyanok, akik szerint nem is a pillanattal, hanem az eljárással volt a gond, hogy Lányiék pártja a hagyományos értelmiségi hübrisszel indult: hogy mi, lényeglátók most kitűzzük a zászlót és megváltoztatjuk a világot.

Valaki mondta Lányi Andrásról, hogy Petőfi-típus, lobogó figura, aki a Védegyletben is úgy működött, hogy folyamatosan energia-impulzusokat adott ki magából, és az a benyomásom, hogy ezt a pártot is a saját energiája vitte előre.

Többen úgy ítéltük meg, hogy ez a működési mód nem alkalmas egy párt felépítésére – olyan szervezett munkára, mint például a kopogtatócédulák gyűjtése és a szavazók meggyőzése ennyi és ennyi választókörzetben.

A Védegylet nyolc éve

2000: A Védegylet megalakul a tiszai ciánka-tasztrófa után, számos, a Duna-ügyben korábban már aktív mozgalmár részvételével. A kivágásra ítélt Roosevelt téri fákhoz láncolt aktivistákat, köztük Lányi András írót rendőrök vezetik el. Sólyom László és mások törvénytervezetet készítenek egy új, zöld ombudsmant javasolva.
2002: Elkészül a Növekedés vagy fejlődés? című anyagunk Budapest fejlesztéséről.
2003: A Védegylet rakparti-partival tiltakozik a Batthyány téren a budai rakpart két autósávval való bővítése ellen.
2004-2005: Sikeres akciók a Zengő-hegyre ter-vezett NATO-lokátor ellen.
2005: A Védegylet kezdeményezésére Sólyom László lesz a köztársasági elnök.

Lányi András és más tagok kilépnek a Védegyletből és megalapítják az Élőlánc Magyarországért pártot.
2006: A Védegylet lemondásra szólítja fel Gyurcsány Ferencet; elítéli a szélsőjobboldali félelemkeltést, de a rendőrterrort is.
2007: Létrejön a Védegylet által kezdeményezett „zöld” ombudsman intézménye, a jövő nemzedé-kek országgyűlési szószólója.
2007-2008: A Védegylet eredményesen kampá-nyol más civilekkel és szakszervezetekkel együtt az egészségügyi társadalombiztosítás üzleti alapokra helyezése ellen (TB-mentők kampány).
2008: A Védegylet kiáll a melegek jogaiért és részt vesz a szélsőjobb által tettlegesen támadott felvonulásukon, majd egyik szervezője lesz a Tarka Magyar felvonulásnak minden erőszak és kirekesztés ellen.

Forrás: Védegylet.hu

Hogy hatott ez akkor a Védegyletre?

Mikor az Élőláncosok elmentek, nagyon féltem, hogy össze fogunk omlani. De kiderült, hogy nem kell annyira félni, mert energiák szabadultak fel és emberek előléptek a második vonalból az elsőbe. Sok szempontból felszabadító dolog volt. Újradefiniáltuk magunkat, újjáformáltuk a szervezetet. Reflektáltunk magunkra, hogy kik vagyunk és mit akarunk elérni a Védegyletben és általa.

Aztán zajlott az élet, és valahogy tudtuk, hogy leghamarabb a 2009-es Európa Parlamenti választásokra volna érdemes pártot alapítani. Ilyen szempontból nem volt meglepetés, hogy tavaly elkezdődött a mozgolódás. Olyan szempontból igen, hogy éltük a kis életünket és nem volt napi szintű téma, hogy legyen-e párt, és ha igen, mikor és hogyan...

És ez a párt mikor indult?

Nem is lehet igazán megmondani, hogy ennek az adott pártnak hol kezdődik a története: már a Védegylet alapításakor, vagy akkor, amikor bő egy éve Schiffer András és több barátunk vele együtt elhatározta, hogy elkezdik tudatosan építeni a mozgalmukat.

Vicces, hogy Schiffer-féle pártként emlegetjük, pedig még nagyon sok erős akaratú, hangos ember csinálja a pártot.

Az igaz, viszont az ő energiája az, ami mozgásba lendítette ezt a gépezetet. Egy csomóan azért szálltak be, mert látták, hogy van egy Schiffer, aki ezt nagyon komolyan csinálja, és kár lenne nem mellé állni ebben. De kétségtelen: nem egyszemélyes történet az, nagyon szisztematikusan építkeznek, és valóban sok fajsúlyos ember vesz benne részt.

És miért szükséges a pártoskodóknak kilépni egy ilyen sikeres civil szervezetből?

Pro forma semmi nem tiltja azt, hogy te egy pártban is legyél meg egy civil szervezetben is legyél. Az ő távozásuk a szervezet belső dinamikájának az eredménye.

Kezdettől fogva nyilvános volt, hogy elindult egy ilyen munka, egy ilyen irányú gondolkodás, és hogy kik azok, akiket ez érdekel. Schiffer elég régóta gondolkodik ebben a dologban, neki ez nem titkolt projektje. Mégis, sokunkban csak ez év januárjában tudatosodott, hogy mi ezeket az embereket esetleg "elveszíthetjük".

Használtunk is egy hasonlatot, hogy olyan a párt, mint egy új szerelem, ahol a Védegylet a régi kedves, akit nem is tudják, hogy elhagyjanak-e vagy sem. Mi pedig egyre furcsábban éreztük magunkat, amikor hazajöttek vacsorára, de közben meg már másutt éltek az új párjukkal.

A Védegyletben maradók többsége erősen idegenkedett a pártpolitizálástól. Ahogy már említettem, van, akinek ez elvi álláspontja, hogy elutasítja a pártot, mint szervezeti formát. Van egészen praktikus nézőpont is: hogy ez veszélyezteti a tevékenységeink sikerességét és a megélhetési forrásainkat, hiszen mi független szervezetként pályázatokból élünk. És persze a Védegylet megítélése: hogy mennyire leszünk így hitelesek, önállóak - hogy ez az egész civil politizálás mennyire lesz hiteles és védhető.

Volt olyan forgatókönyv, ami szerint szoros szimbiózisban működtünk volna együtt. De aztán a félelmek és fenntartások hatására a pártos emberek kitolódtak szélre, és eljutottunk oda, hogy ők azt mondták, hogy akkor felállnak. Most már én is azt gondolom, hogy ez jobb így, mert az ember egyszerre egy szervezethez tud csak maximálisan lojális lenni, mert nincs ennél többre energiája.

A pártoskodók kiválása két szálon vizsgálható: különbségek láthatók egyrészt az elvi-politikai álláspontokban, másrészt a szervezeti logikában. Ide értve azt is, hogy mit tud kezdeni egy szervezet azzal, ha az ő tagjai nekiállnak egy másik szervezetet építeni - legyen az akár párt, akár valami más. Inkább ez az utóbbi került felszínre, de az elvi okok is meghatározóak, csak nem folyt róluk annyi szó. Most már világos, hogy ennek így kellett lennie.

A pártosodók azért pártosodnak, mert az érdekérvényesítés egy másik formáját hatékonyabbnak látják. Ez lehetne egyúttal a civil szervezkedés kritikája.

Nyilván a civil szervezeteknek megvannak a magunk korlátai, és nyilván ők is ezért kezdenek valami másba.

A TBMentők-kampány megmutatta, hogy van hatásunk a közpolitikára. De nyilván nem tudunk megcsinálni egy csomó mindent. Kiabálni tudunk, meg befolyásolni, meg magyarázni meg transzparenseket lóbálni - egyet nem tudunk: szavazni a parlamentben. Ezt egy párt tudja csinálni.

Hogyan alakul át a Védegylet, hogy elmegy belőle egy szekérderéknyi irányadó ember? Maradt egy csapat: azok, akik eddig is tagok voltak. És jöttek újak: teljesen új ember az irodavezető, a sajtós, és van még poszt, amire most kerestek embert. Ha a Védegylet tényleg demokratikus struktúra, és valóban azok határozzák meg, akik aktívak benne, akkor az újak bevonásával nyilván változik az irányvonal is.

Hogyan definiálja magát újra a Védegylet ezek után a változások után?

2005-ben, miután Lányiék kiléptek, feltettük a kérdést, hogy mik a céljaink, mik az alapelveink, mik a témáink, és kialakítottunk egy olyan öndefiníciót, amit tartunk. Szerintem most más a helyzet, mint akkor.

Most a tevékenységeinket kell átstrukturálni, ami szintén egyfajta öndefiníció, de sokkal gyakorlatiasabb. A szervezetben lévő emberek funkciókat váltanak, feladatkört, és van, aki attitűdöt is. És nem csak ez változott: lett zöld ombudsman, akinek múlt héten átadtuk a JŐNEK Program, a Jövő Nemzedékek Képviselete stafétáját. Az ombudsmani hivatallal együttműködünk, de nyilván más feladatok hárulnak ránk ezek után.

De folyik a munka: a Gumicsizma Munkacsoport, akik agrárügyekkel és közvetlen kereskedelemmel foglalkoznak, nagyon aktívak; a Globkrit műhelyünk is pörög, a kisközösségi dolgaink is... És a jövő héten lesz egy hatalmas filmfesztivál, a Klímaébresztő! Hihetetlen, de 65 helyszínen vetítenek majd az országban, és ezt Tracey Wheathley szervezte meg csupa önkéntessel együttműködve. Vannak tehát komoly tartalmak, amiket fel tudunk mutatni.

Még nem látjuk tisztán, hogy mi lesz. De ezek a dolgok elviszik a hátukon a szervezetet, és ez a Védegylet, mert sokszínű. Szakmai is, meg tudományos is, meg politika is, meg média is, meg tudatosságnövelő is - mindaz ami a Védegylet eddig is volt.

Papp Réka Kinga

Társadalmunknak megújulásra van szüksége” – ezzel a mostanában sokat hallott szlogennel kezdődik a parlamenti párti babérokra törő Lehet Más a Politika (LMP) kezdeményezés hivatalos programja. Megújulási koncepciókban azonban a nagy parlamenti pártok sem szenvednek hiányt, elképzeléseik ráadásul meglehetősen hasonlítanak a jelenlegi politikai gyakorlattal radikálisan szakítani kívánó formációéhoz.

A politikai pártokat – irányultságtól függetlenül – gyakran éri az a vád, hogy programjukban számos olyan szépen hangzó ígéretet tesznek, melyeket aztán parlamentbe vagy kormányra kerülve valahogy elfelejtenek megvalósítani. De mi most tegyük félre ezt a rosszindulatú feltételezést, és képzeljük el, hogy egy olyan országban élünk, ahol a pártprogramok maradéktalanul megvalósulnak. Hogyan is nézne ki ez az ország?

Meglepő módon, az LMP, a Fidesz és az SZDSZ aktuális pártprogramját, valamint az MSZP választási programját összehasonlítva a fő irányvonalak igencsak hasonlóak: a valódi részvételi demokrácia erősítése; a kormányzás, a köz- és pénzügyek átláthatóvá tétele; az esélyegyenlőség megteremtése; fenntartható fejlődés. Legfeljebb a célok eléréséhez megfelelőnek tartott módszerek különböznek egymástól, de általában azok sem radikálisan.

A közhatalom határai

Az ideális Magyarországon – pártállástól függetlenül – megvalósul a valódi demokrácia: az állampolgárok ténylegesen részt vesznek a közügyekben, az általuk választott személyek és intézmények hatalma pedig ellenőrzött és korlátozott. Az LMP a társadalmi részvétellel kapcsolatban kiemeli a népszavazások és a népi kezdeményezések feltételrendszerének enyhítését. A helyi intézmények működtetésébe azonban akkor is lesz beleszólásunk, ha közlendőnket nem akarjuk ilyen „magas” fórumra terelni, legyen szó akár a kisvárosi iskola büféjének nem kellően egészségtudatos kínálatáról vagy a kórházi rendelőben kialakult több kilométeres sorokról.

Csak az LMP programjából rajzolódik ki egy olyan ország képe, ahol a helyi szinten túl a kormány tevékenysége sem lesz többé számunkra terra incognita, hiszen törvény garantálja az állampolgári részvételt a törvényalkotás egész folyamatában. De ha ezt még mindig nem éreznénk elégnek, akkor megnyugodhatunk, hogy a kormány „hivatalból” is az eddiginél hatékonyabb kontroll alatt áll, mégpedig a Parlament, az ombudsmanok és az Állami Számvevőszék által – ez a kitétel egyébként a Fidesz és az SZDSZ víziójában is szerepel. Az viszont megint az LMP újítása, hogy az érdemi részvételhez megfelelő tájékoztatásban is részesülünk, hiszen a médián és az interneten keresztül értesülhetünk nem csak a kormány tevékenységéről, de a saját életünket is érintő intézmények (pl. iskolák, kórházak) eredményességéről is.

Ami pedig a bűnüldözést és az igazságszolgáltatást illeti, a jövő Magyarországán a rendőri túlkapásokat (ha egyáltalán lesznek) sem lehet és kell majd a mindenkori kormány lejáratásával egybekötött visszatérő motívumként szerepeltetni a médiában, a közösségi rendőrség ugyanis pártpolitikai befolyástól mentesen működik. Az LMP továbbá kiemeli, hogy ha mégis rosszkor lennénk rossz helyen, és ártatlanul sétálgatunk egy erőszakossá fajuló tömegdemonstráció közelében, akkor sem helyezhetnek minket gyakorlatilag minden ok nélkül előzetes letartóztatásba. De ha ez pechünkre mégis megtörténik, sőt netalántán még bíróság elé is kerül az ügy, melynek során fény derül ártatlanságunkra, akkor a jelenleginél nagyobb eséllyel követelhetünk kártérítést az államtól.

Végre megmenekülünk az orwelli „Big Brother” víziója elől is, ha a kereskedelmi csatornákról ez nem is mondható el, de a különféle, adatgyűjtéssel foglalkozó szervezetekről, magánvállalatokról annál inkább – ezentúl ugyanis nem gyűjthetnek rólunk a magánszféránkat sértő adatokat. A közérdekű adatok viszont nyilvánosak lesznek, így könnyedén utánajárhatunk annak, hogy vajon miből is vette a helyi polgármester az új Mercedesét – aztán ki tudja, lehet, hogy a kutatómunka során még arra is rábukkanunk, hogy pont ez a polgármester a rendszerváltás előtt III/III-as ügynökként működött, hiszen a szocializmus állambiztonsági aktái is nyilvánosak lesznek (ez utóbbi ígéretet csak az LMP programja tartalmazza).

Itt a pénz, hol a pénz

Ha pedig már a nem egyértelmű forrásokból származó Mercedeseknél tartunk, akkor örömmel nyugtázhatjuk, hogy szép új világunkban nem lesz helye a korrupciónak, vagy ha igen, akkor az súlyos következményeket von maga után. Az egyik legkényesebb szféra ilyen szempontból a párt- és kampányfinanszírozás, melynek radikális reformja csak az MSZP programjából maradt ki. A többi koncepció szerint a pártok kampányszámlái nyilvánosak lesznek, a kampányidőszak pedig lerövidül, és ezentúl kedvenc tv-műsorainkat sem fogják olyan gyakran megszakítani a politikai célú hirdetések. Az LMP által elképzelt Magyarországon a pártok finanszírozási és támogatási rendszere is megváltozik. Így a kisebb pártok is nagyobb eséllyel indulhatnak a választásokon és kerülhetnek be a parlamentbe, ráadásul ez utóbbi esetben még frakciójuk összeállításába is beleszólhatunk.

Szintén csak LMP elképzelésében valósulhat meg az is, hogy a pártokon kívül a különböző állami tulajdonú és magáncégek pénzügyi manőverei is szigorúan ellenőrizhetők és adott esetben büntethetők lesznek. A biztonság kedvéért azért minden „gyanús” elem köteles lesz vagyonnyilatkozatot tenni, és az összeférhetetlenséget is felülvizsgálják majd – vagyis biztosak lehetünk benne, hogy városunk önkormányzati képviselője egyúttal nem társtulajdonosa a városban üzemelő autóalkatrész-gyárnak.  A korrupció másik melegágyának tekintett közbeszerzési törvény is leegyszerűsödik, a folyamat így átláthatóbb és kontrollálhatóbb lesz.

„Adócsökkentés, adóemelés” – a magyar utópiában ezek nem olyan szavak lesznek, melyekkel viszonylag rövid időn belül csak úgy ide-oda lehet dobálózni, hiszen – amint azt az LMP és az SZDSZ is megköveteli – az adók és támogatások változását legalább egy évre előre be kell jelenteni. Persze adózni akkor is kell, ha épp nem fenyeget államcsőd, de ez mindegyik párt jövőképében kevesebb bosszúsággal jár majd: a fizetésünk után kevesebb járulékot kell fizetnünk, az adórendszer pedig általában véve egyszerűsödik, kevesebb lesz a kivétel, és az APEH sem szitokszóként funkcionál majd, hanem az adókerülők ellen eredményesen fellépő hivatalként.

Dolgos kezek és kiművelt emberfők

Az eljövendő szép új világban – pártállástól függetlenül – biztosan a jelenleginél magasabb színvonalú és tartalmasabb életvitelre számíthatunk. Munkánk például biztos lesz, hiszen mindegyik program hitet tesz a foglalkoztatás bővítése mellett. Az eddiginél kevesebb járulékot kell fizetnünk a minimálbér után, sőt, dolgozó szegélyként még szociális segélyt is felvehetünk (LMP). Lakjunk akár Budapest ötödik kerületében, akár egy szegény Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban, hasonló esélyekkel találhatunk megfelelő állást.

Munkaerőpiaci helyzetünket nagyban javítja majd megfelelő iskolai végzettségünk. Tanáraink jól kereső, megfelelően képzett, motivált szakemberek lesznek, akik a tanulók készségeitől és anyagi-szociális hátterétől függetlenül eredményesen adják át a modernizált tananyagot. Ezen kívül halmozottan hátrányos helyzetűként is az eddiginél jóval nagyobb esélyünk lesz az oktatási rendszerbe való bekerülésre és bennmaradásra.

Aktív munkavállalóként eltöltött életünk másik „végén” is az eddiginél kedvezőbb feltételekre, azaz előre kalkulálható, rögzített, az aktuálpolitikai célú emelésektől védett nyugdíjrendszerre számíthatunk (az SZDSZ ezzel szemben a magánnyugdíjpénztár mellett érvel).

Lakásgondjaink is megoldódni látszódnak, főleg, ha ezek oka a nem túlságosan fényes anyagi helyzetünkben rejlik. Ha nincs pénzünk új lakásra, akkor választhatunk a támogatott albérletek, a munkásszállók és a szociális bérlakások közül. Az LMP világában azért sem kell aggódnunk, hogy díjhátralék vagy válóper esetén azonnal kiteszik a szűrünket a lakásból, de ha esetleg ez már korábban megtörtént volna, akkor most számos lehetőség kínálkozik a hajléktalan-létből való ki- és a fedél alá való bekerülésre.

A fent említett intézkedések természetesen akkor is vonatkoznak majd ránk, ha történetesen roma származásúak vagyunk: ösztöndíjak és mentorprogram segítségével részt vehetünk a köz- és a felsőoktatásban, sem a munkahelyen, sem – főleg az árnyalt (tömeg)kommunikációs stratégiáknak köszönhetően – a társadalomban nem kell diszkriminációtól tartanunk. Általában véve, az egész szociális ellátórendszer hatékonyabb és igazságosabb lesz, az integrált oktatásban való részvétel és a társadalmi tolerancia előnyeit eddig „kirekesztett” csoportba tartozóként (szenvedélybetegek, elítéltek, fogyatékkal élők) is élvezhetjük.

A vidéki lét könnyűsége

Életszínvonalunk a vidéki „kistérségek” lakóiként is javulni fog: amellett, hogy nő a foglalkoztatottság, kis- és középvállalkozóként például hosszabb lejáratú hiteleket vehetünk fel. Ezentúl az adott régió lesz felelős a helyi fejlesztésekért, amely ilyen minőségben pályázati pénzekhez is nagyobb eséllyel juthat majd. Ha valamit esetleg mégis kis falunkon kívül kéne elintéznünk, akkor sincs ok aggodalomra, hiszen egyre jobb minőségű lesz az úthálózat, a tömegközlekedési eszközök gyakrabban és összehangoltabban közlekednek, de akár alternatív megoldásokat is igénybe vehetünk.

Kifizetődő lesz az egyre jobban fejlődő és államilag is támogatott mezőgazdaságban dolgozni, hiszen gazdaként rendeződik a birtokhelyzetünk, nem kell annyit foglalkoznunk a ma még szükségtelenül korlátozó előírásokkal, és különféle intézmények állnak majd a rendelkezésünkre, ha segítségre van  szükségünk. Vidéki lakóhelyünk fejlődéséhez hozzájárul továbbá az egyre több érdeklődő (ámde nem vandál) turista felbukkanása.

Ép testben ép állampolgár

Szép új világunknak a fentiekben ismertetett jótéteményeit azonban nem élvezhetnénk maradéktalanul, ha nem lennénk testileg és lelkileg is egészségesek – és persze mondanom sem kell, hogy azok leszünk. Az LMP és az MSZP is megfogalmazza, hogy ez a folyamat már rögtön a tányérunknál kezdődik – az általuk leírt jövőben egészséges és ellenőrzött minőségű, jórészt hazai termelésű élelmiszert fogyaszthatunk. Az LMP szerint ezen kívül a bevásárlás is nyugodtabb körülmények között zajlik majd, például nem kell hallgatnunk gyermekünk „vedd meg nekem azt a chipset, amit olyan kis macikkal reklámoznak a tévében, és még matrica is van benne!!!” című nyavalygását, hiszen az új generáció az oktatási tevékenységnek és a visszaszorított reklámoknak köszönhetően már messzemenően környezet- és egészségtudatos lesz.

Környezetünk mindegyik program szerint barátságosabb lesz az eddiginél: a megóvott zöldterületeknek és a károsanyag-kibocsátás korlátozásának köszönhetően már nem bújhatunk ki a jövőben a sétálás alól azzal a kifogással, hogy „sokkal egészségesebb a tévé előtt ülni, ott legalább nem szívom a szmogot”. Sőt, ha úgy tartja kedvünk, akár kerékpárra is pattanhatunk anélkül, hogy a végén a legközelebbi ambulancián kötnénk ki – vagy azért, mert minket ütöttek el autóval, vagy mert mi gázoltunk el a tömött járdán egy gyalogost. És nem csak a mozgás, de a jó állapotban megőrzött vagy felújított helyi látnivalók miatt is érdemes lesz kimozdulni otthonról.

Ha pedig a közeli erdőbe szeretnénk kirándulni, akkor sem kell erről abbéli félelmünkben lemondani, hogy valamelyik ösvényen elgázolhat egy kósza motocrossos: az ilyesmi ugyanis tilos lesz az erdőkben, nem úgy, mint az őshonos fafajok telepítése vagy az erdőt óvó gazdálkodás, ami egyenesen állami támogatást élvez. Ehhez hasonlóan – a hatósági ellenőrzésnek és a korszerű tisztítási technológiáknak köszönhetően – attól sem kell tartanunk, hogy a közeli tóban fürödve valami bőrfertőzést fogunk összeszedni, csak mert a szomszédos gyógyszergyártó üzem vezetői olcsóbbnak látták a tóba engedni a fertőző szennyvizet, mint megtisztíttatni. Az ominózus üzem kéményéből több kilométer magasan előkanyargó füstfelleg sem fogja eltakarni előlünk a fényt napozás közben, hiszen az üvegházgáz-kibocsátás után súlyos adókat kell fizetni, illetve az energiatermelés növekvő mértékben a megújuló energiaforrásokra áll át.

Sajnos az egészséges és barátságos környezet sem óvhat meg minket minden betegségtől és balesettől, mindenesetre a szép új Magyarországon legfeljebb csak filmdrámákban láthatunk olyat, hogy a mentő addig hurcolja a beteget egyik kórházból a másikba, míg az illető meg nem hal az autóban. Kórházi és/vagy háziorvosi ellátás ugyanis mindenhol lesz, mégpedig egységesen magas, ellenőrzött szakmai színvonalon. Különbség legfeljebb a finanszírozás mikéntjében van – a Fidesz ezt állami, az SZDSZ üzleti, az MSZP vegyes modellben képzeli el, míg az LMP társadalmi vitára bocsátaná a kérdést. 

Deme Anna

A Centrum párt kálváriája 

Magyarországon eddig kevés olyan politikai csoportosulást láthattunk, amely a középutas politika jegyében született meg. Ezúttal azonban szemtanúi lehetünk egy olyan párt működésének, amely – ha csak névlegesen is, de – a középutas politika keretein belül próbál érvényesülni, még a parlamenten túlról is. 

A színfalak mögött 

2001. novemberében olyan hírek látták meg a napvilágot, hogy egy új választási párt alapítására készülnek, elsősorban az MDNP és a KDNP soraiból. A Fidesz és az MSZP között lavírozó pártok egy olyan tömörülést kívántak létrehozni, mely mentes az ideologikus alapokon nyugvó (vagy inkább tébolyodó) politikai színjátszástól. Az így létrejövő Centrum párt tagjai a KDNP, MDNP, Vállalkozók Pártja, Zöld Demokraták és a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület soraiból verbuválódtak. A párt első elnöke az akkor nagy népszerűségnek örvendő Kupa Mihály, volt pénzügyminiszter, a rendszerváltás utáni Magyarország adórendszerének létrehozója lett. A Centrum párt okkal – Kupa népszerűségére támaszkodva - remélhette azt, hogy a pártelnök arca képes lesz a pártnak 5 %-os támogatottságot hozni, és ezzel bevinni a középutas politikát a parlamentbe 2002-ben. A Centrum párt megjelenését a jobboldal fogadta a legnagyobb ellenszenvvel, új konkurenst látva bennük. 

Érdekek és értékek 

A párt 2002-es választási programjában többször is kihangsúlyozták, hogy ideológiák helyett értékekre fognak támaszkodni, és ezeket az értékeket a lehető leggyakorlatiasabb megoldási javaslatokkal fogják képviselni. Olyan kérdésekkel foglalkoztak, amelyekkel mindenki egyetértett. Ugyanakkor, egyértelműen kijelentették, hogy nem kívánnak együttműködést keresni a szélsőséges nézetek eszmei képviselőivel (Európában minden eddigi hasonló „centrum” is így tett). A programban a következő kérdések foglalkoztatták a pártot elsősorban: a magyar mezőgazdaság versenyképessé tétele, a vállalkozások stabilizálása az EU-s csatlakozásig valamint az adóreform. Mindezekre a problémákra a Centrum párt merész megoldásokat kínált, sokak szerint abból a megfontolásból, hogy pontosan tudták, úgysem jutnak parlamenti többségbe, így bőven onthatják magukból a közvélemény szája ízének tetsző fogásokat. Például, a Centrum javaslata szerint az egyetlen lehetséges adóreform az lehet, ha betartható határokat állítanának fel, ezzel ösztökélvén a jó polgárokat arra, hogy adót fizessenek. A Centrum szerint ugyanis mindenki adót csal. Nem csoda, mivel Magyarországon nagyon magasak az adók, hülye, aki befizeti az utolsó fillérig. A hibát nem az adózókban látták, hanem a rendszerben, melyben túl sok az elvonás, ami a fekete gazdaság bőven termő táptalaját képezi. A párt továbbá azt is kifejtette, hogy nem szabad megbüntetni a kisebb csalókat, hiszen kényszerhelyzetben voltak. A nagy adócsalókat kivéve mindenki fehér lappal indulhat tovább. A választások előtt Kupa úgy nyilatkozott – megerősítve ezzel az emberek hitét az aranyközépút létezésében -, hogy parlamenti tartózkodásuk alatt csak azzal a párttal lépnek koalícióba, amelyik a legtöbbet kívánja megvalósítani a centrumosok ötleteiből. 
 
 
 
 

Az első megmérettetés 

Kampányukat tekintve a Centrum nem bonyolította túl a dolgokat. A középpontba minden esetben Kupa Mihály került, akiről sokan tényleg azt gondolták, hogy új politikai rendszert szeretne kiépíteni, melyben nem arra kell tenni a voksunkat, aki kevésbé antipatikus. A kampányolás folyamán csak azt hangsúlyozták, hogy középutas, független pártról van szó, ám azt nem reklámozták túl, hogy a Centrum valójában nem önálló párt, hanem több párt jeles tagjainak összekapaszkodása, még a jelentéktelenné válás előtti utolsó pillanatokban.  

A 2002-es választásokat megelőzően Kupa úgy nyilatkozott, hogy biztos abban, hogy pártja országos listát állíthat és bejut a parlamentbe. A választások első fordulójában, 2002. április 7-én a párt mégis elvérzett. A szükséges 5 % helyett a középutas politika csak megközelítőleg 3,9%-os eredményt ért el. A következő napon Kupa úgy nyilatkozott, hogy maga sem elégedett az eredménnyel, de kihangsúlyozta, hogy a Centrum ezután is élni fog, és készül az önkormányzati választásokra Kitűzött hosszabb távú céljuk nem más volt, mint az, hogy 2006-ra annyira felépítik a pártot, hogy nyerni fognak a választásokon. A Centrum párt viszont saját maga alatt vágta a fát. Köszönhetően annak, hogy visszaléptek a választások második fordulójából, és arra szólították fel szavazóikat, hogy a szocialistákat támogassák voksukkal, saját hitelességüknek adtak pofont. Kupa Mihály azzal magyarázta kérését, hogy mindenképpen kormányváltást szeretnének. A választások utáni közvélemény kutatások mégis azt jósolták, hogy a Centrum pártnak nem lesz jövője. Sokak szerint kizárólag azért hozták létre, hogy szavazatokat vonjanak el a jobboldalról.  

Kudarc a baj hátán 

A párt a 2002-es kudarc után válsághelyzetbe került. Ugyan évi 69,4 millió forint állami támogatáshoz jutottak (túllépvén az 1%-os határt), a pártot már a két forduló között elkezdték felemészteni a belső harcok. A választások után elsőként az MDNP lépett ki, majd követte őket a KDNP is, ami később a Fidesszel lépett kapcsolatba. Az MDNP Nógrád megyei választmánya úgy nyilatkozott az első forduló után, hogy nem nyit ki a Centrum párttal a baloldal felé, és inkább arra szólítja fel szimpatizánsait, hogy szavazzanak a Fidesz-MDF jelöltjeire. Az MDNP centrumos tagjai már el sem mentek a következő centrumos találkozóra A KDNP budai kerületi szervezetei a két forduló között levélben arra szólították fel a centrumos-KDNP-s pártvezetőket, hogy mondjanak le tisztségükről. A Centrum párton belül az is nagy viharokat kavart, hogy hogyan osszák el a pénzeket. 

Egy kis bíztatás 

A közelgő őszi önkormányzati választásokon a Centrum párt önálló jelöltet indított a főpolgármesteri címért. A párt színeiben Droppa György, a Zöld Demokraták elnöke rajtolt Demszky Gábor posztjáért, valamint az is kiderült, hogy a Centrum más nagyobb településeken és a megyei közgyűlésben is szerepet szeretne magának. Az önkormányzati választásokon a Centrum párt nagyobb sikert ért el, mint tavasszal. Számos településen jutott be centrumos jelölt az önkormányzatok képviselőtestületeibe és Budapest több kerületében is szereztek mandátumot – olvashatjuk a Centrum párt hivatalos honlapján.  
 
 
 

Csendes tébolyda 

A következő évben a Centrum pártról alig lehetett hallani. Felröppent egy-egy olyan hír, hogy választási csalással, vagy közokirat-hamisítással vádolnak meg centrumos politikust, a legtöbben mégis eltemették már az alakulatot. A párton belül mindeközben harcok zajlottak, főként amiatt, hogy a pártot alapító vezetők mandátumai lejártak. Mikulás napján a választmány így összeült és Kupa Mihály távollétében március 31.-ig meghosszabbították a mandátumokat, valamint Kupa elnöki hatáskörét erősen megcsonkították A 2003-as év végére szinte kettéosztódott a Centrum párt. Ennek oka az volt, hogy a mikulás-napi ülésen Bartók Tivadart választották meg választmányi elnöknek, miközben december 13-án egy másik választmány is összeült, melyen Kupa hívei ültek össze.  A párt így egyszerre két választmánnyal és két elnökkel rendelkezett. Nem titok, hogy a tét az alapító pártelnök leváltása volt. Kupa párton belüli ellenfelei a volt KDNP elnök Bartók Tivadar köré csoportosultak, aki immáron a Centrum párt elnöke szeretett volna lenni.  

A 2004-es Európai Parlamenti választásokon még indulni sem tudtak. Kupa Mihály (még mindig) pártelnök szerint a választási törvények mind a nagy pártoknak kedveznek, így labdába sem rúghattak. 

Szerepváltás 

A párton belül nem változott a hangulat. 2005. elején arról írtak az újságok, hogy a Centrum párt szétesett. 2004. december 31.-ével a Harmadik Oldal Magyarországért (HOM), a MDNP és a ZDSZ kiléptek a szövetségből. Döntésüket azzal indokolták, hogy a pártcsoportosulás már nem képviseli azokat az értékeket és érdekeket, amelyeket az alapító okiratban lefektettek, ehelyett pazarlás és egymás ellehetetlenítése folyik. Gyenesi István, a HOM elnöke szerint szétesett az a párt, amelyiknek 25 alapító tagjából már 24 kilépett. Kupa cáfolta a hírt. Szerinte ugyanis működik a párt, hiszen van szabályos elnöksége, választmánya és 700 tagja. A párt elnöke azt is elmondta, hogy a 2006-os választásokon is indulnak, és kormányzati szerepre készülnek. Időközben elkészült a párt politikai programja is, mely szerint hangsúlyt helyeznek a cigányság, a nők és a vidék helyzetére is. Kupa a választások előtt kifejtette, hogy szerinte a kétkamarás parlament lenne a legelőnyösebb Magyarország számára, úgy, hogy a kettőben összesen kevesebb képviselő ülne, mint most egyben. Az alsóházban a politikai pártok választott jelöltjei kapnának helyet, a felsőházat pedig – a civil kontroll érdekében – fenntartaná a civil szervezetek számára.  

A 2006-os választásokra sokan azt jósolták, hogy lehet, hogy ismét jól jön majd a Centrum az MSZP-nek. A Centrum azonban senkivel nem szövetkezett, így még az 1%-os támogatottságot sem tudta elérni. A Centrum 2007 elején megújult. Kupa Mihály lemondott tisztségéről és a párt tagjai csaknem teljesen lecserélődtek. Kupa – kissé hevesre sikeredett - lemondó beszédében saját magát okolta a párt sikertelenségéért. Az új elnök Pászi Ágnes, kereszténydemokrata politikus, egyben ügyvéd lett. Pászti már májusban összehívott egy csapatépítő tréninget az ország mértani közepének számító Pusztavacsra. A táborban a korrupciómentességet és a szakmai politizálást „szavazták meg”. A pártban innentől kezdve a tagok csak a Centrum párthoz tartozhatnak, így próbálván elejét venni a korrupt kísérleteknek. Leszögezték, továbbá, hogy lezárják a Kupa-korszakot, és friss vérrel indulnak el a következő választáson.

Halmi Judit

Lehet más a politikus?

Portré Schiffer Andrásról 

Schiffer András eddig a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédőjeként és a Védegylet aktivistájaként vett részt a közéletben. Most úgy látja, itt az ideje, hogy politikusként is színre lépjen. Fiatal kora óta keres egy olyan pártot, amellyel azonosoulni tudna. Eddig nem találta meg, most a létrehozásán dolgozik.  Azt állítja, lehet más a politika. És a politikus? 

     Senkit sem lepett meg, hogy Schiffer András újabban politikusnak készül, hiszen amióta az eszét tudja, érdeklik a közügyek. Az éppen aktuális pártokkal azonban sosem volt kibékülve. „Én személyesen már 15 éve várok arra, hogy legyen egy olyan politikai formáció, amiben otthonosan érzem magam” – mondta. Ma „alternatív demokrataként” pártot alapít a „Lehet más a politika” mozgalom (LMP) egyik központi alakjaként, de hosszú út vezetett idáig.

      Már 18 évesen kereste a helyét a politikában. Baloldali akart lenni, de úgy, hogy távol tartja magát az egykori állampárttól és annak utóvédjeitől. Politikai érdeklődését a családjából hozta, hiszen így vagy úgy az egész családnak köze volt a politikához: apja három testvére rendszerellenes volt, az apja és a nagyapja viszont tele volt illúziókkal a szocializmusról. Schiffer a kettő között kereste a megoldást. Így került közel Gyurcsány Ferenchez és társaságához. „Az akkori establishmentből egyetlen olyan figura volt, akiről úgy tűnt, hogy nem csak balos maszlagokat hirdet, hanem ezt a gyakorlatban is megvalósítaná. Nevezetesen, hogy ott kéne kezdeni az esélyegyenlőséget, hogy a pártállami szervezeteknek az utolsó szögig mindent vissza kellene adni a köznek. Ez az ember az utolsó hónapokban a KISZ KB titkára volt, és úgy hívták, hogy Gyurcsány Ferenc” – emlékszik vissza Schiffer, aki akkoriban nagyon tisztelte a nála tíz évvel idősebb Gyurcsányt. Így amikor Gyurcsány elkezdte szervezni az Új Nemzedék nevű formációt 1989-ben, Schiffert nem nagyon kellett győzködni a csatlakozásról. Párszor összegyűltek Bajnai Gordon Bakács utcai szuterénlakásában, és közösen szervezkedni kezdtek. Az Új Nemzedék Schiffer szerint nagyon demokratikus volt, és hirdette a társadalmi részvételt. Érdekes társaság verbuválódott össze: a szervezet tagja volt például Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője és Stumpf István is.  A szervezet egy éven belül megszűnt. Gyurcsányék hamar rájöttek, hogy az állampárt utóvédjei és a jobboldali gazdaságpolitikát hirdető ellenzéki csoportosulások között fű nem terem, és ezt látva visszavonulót fújtak. Schiffer azonban továbbra is kereste a helyét a nómenklatúrától független baloldalon, ezért 1990 nyarán gyakorlatilag a nulláról létrehozták néhány végzős közgazdásszal az Ifjú Szocialisták Mozgalmát (ISZM). 

Az erkölcsi tisztaság kevés volt 

     Schiffer ma már kissé buta naivitásnak tartja, hogy megpróbáltak alulról, pénz nélkül létrehozni egy baloldali ifjúsági mozgalmat, remélve, hogy a választáson csúfos vereséget szenvedett MSZP-nek meg lehet változtatni az irányát. „Ahogy engedett a szorítás az MSZP körül, minket egyszerűen letoltak a pályáról. Előhozták a KISZ utódszerevezetét, a BIT-et, és azok egyszerűen pénzzel lenyomtak minket. Nekünk nem volt pénzük.” Néhányan segítették őket az MSZP vezetőségéből, köztük Vitányi Iván és Sipos József. „Vitányi adott nekünk egy szobát, ahol tudtunk telefonálni, de egyébként egy büdös fillérünk nem volt. Ők meg tele voltak ingatlanokkal, táborokkal”- mondta Schiffer. Követelte, hogy számoltassák el a BIT-et, hogy vegyék el a KISZ-től megtartott hatalmas vagyonukat, és adják vissza a köznek. „Akkor egy ma is működő MSZP-s polgármester, volt KISZ-vezető majdnem tettlegesen jött nekem, hogy én ezt hogy gondolom” – meséli. „Az egyik ma is fontos pozíciót betöltő MSZP-s politikus behívatott minket, és azt mondta, hogy hagyjuk már abba ezt az acsarkodást. Még ma is borsózik tőle a hátam, amikor azt mondták nekünk, hogy fogjunk össze, mert nálunk van az erkölcsi tisztaság, náluk a vagyon. Az volt az alku, hogy ne törődjünk azzal, ki hogyan szerezte a vagyonát, és akkor mindenki jól fog járni. Burkoltan listás induló helyeket kínáltak.” Schifferék ezt visszautasították, és ’92-ben kiszálltak az Ifjú Szocialisták Mozgalmából. „Áldom a sorsot, hogy így történt. Visszagondolva nagyon fullasztó, áporodott levegője volt annak a milliőnek, ami az MSZP-t körbelengte” – mondja Schiffer, akit még két évvel ezután is foglalkoztatott a KISZ-vagyon kérdése. ’94-ben írt egy olvasói levelet arról, hogy a BIT-esek lenyúlják a vidéki KISZ szervezeteket. „Andrást jobban foglalkoztatta a KISZ-vagyon, ő agresszívebb, keményebb ember volt a politikában, nem félt a konfliktustól” - mondja Bassa Zoltán, volt ifjú szocialista, aki szintén aláírta a levelet. Schiffer most is szereti a felszínre hozni a problémákat. Ismerősei szerint abból van a legtöbb konfliktusa, hogy mindenről nagyon határozott elképzelése van, és nem szokta feladni az álláspontját.  

Schiffer egyre inkább alternatív 

     Megszűnése előtt nem sokkal már az ISZM is az alternatív mozgalmak felé kacsintgatott. ’92-ben zöldekkel és budapesti anarchista csoportokkal közösen szervezték a Jászberényi Alternatív Fesztivált, amely a részt vevő 300 fiatal számára legendássá vált. A zenekarok mellett közéleti személyiségeket is meghívtak, köztük Jánosi Györgyöt és Fodor Gábort. Az akkor szokatlanul színes kulturális - politikai rendezvény nagyon jól sikerült. Amikor aztán az Ifjú Szocialisták egy szerb-horvát háború elleni pacifista tüntetésen is részt vettek az anarchistákkal, az MSZP kezdett egyre csúnyábban nézni rájuk – mondta Bassa Zoltán.

     Schiffer a ’90-es évek elején a szocialista szervezetekből kiábrándulva az alternatív mozgalmakhoz fordult. Akkor egy maroknyi alternatív gondolkodású fiatal úgy döntött, hogy együtt akarnak dolgozni, és létrehozták az Alternatív Hálót, ami bizonyos szempontból előképe az LMP-nek. A szervezet tömörítette azt a néhány társadalomkritikai mozgalmat (zöldeket, baloldali anarchistákat, feministákat stb.), amely akkor Budapesten működött. Schiffer a szervezet egyik mozgatórugója volt. Ez abból is látszik, hogy amikor visszavonult a közéletből és belevetette magát a jogi tanulmányokba, akkor ezek az alternatív kezdeményezések is elhaltak, mondta Móra Vera, az Alternatív Háló egykori tagja. Schiffer nosztalgiával emlékszik vissza ezekre az időkre: „Nagy időszak volt ez akkor, ’93 tájékán, amikor sok mindennek az alapja megteremtődött. Még működött az Egyetemi Színpad. Lányi és Karátson oda szervezte a Fidesz Liget Akadémiát, ott csináltuk az Alternatív Hálót, ott voltak a Narancs és a Tilos Rádió szerkesztőségi ülései, tehát nagyon pezsgő élet volt ott másfél-két éven keresztül.”

Ügyvéd, jogvédő és védegyletes aktivista egy személyben

     Schiffer 1995-ben diplomázott az ELTE jogi karán. Szólásszabadság témában írta a szakdolgozatát és több cikket is. Írásaira felfigyelt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) alapító elnöke, és megkérte, hogy dolgozzon a szervezetnek. „Ez szakmai, jogpolitikai elhivatottságról szólt” - mondja Schiffer. A TASZ egyik legismertebb arcának számított, publikációk, alkotmánybírósági határozatok, médiaszereplések, nyertes stratégiai perek köthetők a nevéhez. „Sokat tett azért, hogy a TASZ az egyik legsikeresebb és legláthatóbb emberi jogi szervezet Magyarországon” - olvasható a társaság honlapján.  A politikai szabadságjogok, a szólásszabadság és a gyülekezési szabadság volt a fő szakterülete. Szólásszabadság ügyében sikerrel védte a TASZ ügyvédjeként György Pétert és Orbán Viktort. „Nagyon okos, és hihetetlenül alapos” - mondja Baltay Levente, volt évfolyamtársa, majd a TASZ-nál munkatársa. „Együtt szakvizsgáztunk – meséli. - Én rendesen felkészültem, András mégis paragrafusonként tudta, hogy mi van olyan törvényekben, amelyekről még csak nem is hallottam. Más témákban is ennyire felkészült tudott lenni.”

     Schiffer leginkább ügyvédnek tartja magát, de azt soha nem tudta volna elképzelni, hogy csak ügyvéd legyen, és ne csináljon mellette mást. „Attól a gondolattol rosszul vagyok, hogy 60-65 évesen cégbejegyzési kérelmeket küldjek be, és ingatlan adásvételi szerződéseket jegyezzek ellen. Nem túl csábító jövőkép”- mondja. Ugyanakkor azt sem tudja elképzelni, hogy évtizedekig hivatásos politikus legyen. Mindig olyan volt, aki egyszerre több dolgot szeretett csinálni, és nehezen viseli, ha egy valaminél leragad.

     Ezért örült, amikor 2000 tavaszán Lányi András megkereste, hogy hirtelen felindulásból alapítanak egy környezetvédő szervezetet, a Védegyletet. Schiffer korábban nem vett részt zöld mozgalomban. Lányi azért hívta mégis a Védegyletbe, hogy baloldali gondolkodású ember is legyen a szervezetben. Régóta ismerték egymást: a Schiffer nagybátyja által alapított Magyar Filmklub Szövetségben mindketten benne voltak (Schiffer már 16 évesen). Az első 2-3 évben, amikor a Védegylet még nem foglalkozott közpolitikával, Schiffer nem nagyon vett részt a munkában. Aztán 2003-tól jöttek sorra a sikerek. Többek között a Sólyom-kampányban, a Zengő-ügyben és a Jövő Nemzedékek Ombudsmanja-törvény elfogadtatásában is komoly szerepe volt Schiffernek. Itt is – mint mindenben, amiben részt vett – meghatározó figurává vált. „András hihetetlenül sokat tett hozzá a Védegylet munkájához. Amit ő be tudott hozni akár szakmailag, akár tartalmilag – az alkotmányos jogok védelme, az információszabadság, az átláthatóság – azok nagyon fontos elemeivé, megkülönböztető jegyeivé váltak a Védegyletnek” – mondta róla Jávor Benedek, akivel a Védegyletben és az LMP-ben is együtt dolgozik. A Védegyletnek az is jól jött, hogy Schiffer már a TASZ-os ügyeivel ismertté vált. „Az, hogy András sokat szerepelt a médiában, annak is köszönhető, hogy olyan ügyeket vitt, amelyeknek hírértékük volt. Meg persze az is hozzájárult, hogy András elképesztően sokat dolgozik. Sorban jöttek ki a keze alól a dolgok” – mondta Jávor Benedek. 

Kéne egy párt… Vagy kettő? 

      Schiffer egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a Védegyletben megtalálta a politikai otthonát: azt a közösséget, ahol úgy érezhette, hogy hozzá hasonló politikai beállítódású emberekkel dolgozhat együtt. Emellett mindig is azok közé tartozott a szervezeten belül, akik kezdettől fogva pártalapításon gondolkodtak. 

     Az első komolyabb ötletelés 2003 nyarán volt, amikor 15-20 fiatal – köztük Schiffer András – összeült az akkori Szimpla Kávézóban, és arról kezdtek gondolkodni, hogy talán össze lehetne hozni egy pártot. Akkor még úgy döntöttek, hogy nem aktuális a dolog. Aztán Sólyom László köztársasági elnökké választása újabb lendületet adott a pártalapításhoz. A Sólyom-kampányt ugyanis a Védegylet szervezte. „2003 karácsonyán az Üllői úton baktattam, és havazott - emlékszik vissza Schiffer, a kampány vezetője. - Azon gondolkodtam, hogyan lehetne jelezni a közvélemény felé, hogy a Védegylet több mint zöld.” Ekkor eszébe jutott, a 2005-ös elnökválasztásra a legtekintélyesebb emberüket, Sólyom Lászlót javasolhatnák köztársasági elnöknek. Lányi Andrásnak is tetszett az ötlet, és együtt kezdték szervezni a kampányt. Sikerült 110 közéleti személyiséget meggyőzniük mind bal, mind jobb oldalról, hogy írják alá a levelüket, amelyben Sólyom Lászlót köztársasági elnöknek javasolják. Nem is gondolták, hogy a kampány sikeres lesz, inkább csak arra számítottak, hogy ezzel előtérbe kerül az ökopolitikai gondolkodás a közéletben. Sólyom köztársasági elnöksége ennek tényleg egy löketet adott. A sikeren felbuzdulva még Sólyom jelölésével egyidejűleg elkezdték az előkészítő tárgyalásokat különböző zöld szervezetekkel egy új párt megalakításáról. Lányi András, a Védegylet központi embere állt a szervezkedés élére, amelyből később az Élőlánc Magyarországért nevű pártot hozták létre. Kezdetben Schiffer is a kezdeményezés mellé állt, de pár hónap múlva több védegyletessel együtt kihátrált a szervezkedés mögül, mondván, hogy az bukásra van ítélve.

   Schiffer és társai kilépését Lányi András váratlan cserbenhagyásnak tekintette. Bár éveken át közösen tervezgették a pártalapítás, és Schiffer politikai mentorának tekinti Lányit, kapcsolatuk mostanra annyira megromlott, hogy Lányi András elképzelhetetlennek tart bármilyen későbbi együttműködést. Schiffer is csalódott. „93 óta szerettem volna egy ilyen pártot, 2005-ig szentül meg voltam győződve arról, hogy ez Lányi nélkül nem megy, 2005-ben kiderült, hogy vele sem” - mondta.

      „A két dudás egy csárdában tipikus esete - mondja Móra Vera. - Schiffer és Lányi is nagyon erős személyiség. Ráadásul Lányi kifejezetten irányító típus. András viszont nem feltétlenül akar legelöl menni, bár az tény, hogy mennek utána az emberek.  Nem csoda, hogy ez a két ember nem tud egymással kijönni.”

     Lányi szerint kezdetben még teljes volt köztük az egyetértés, és váratlanul érte, hogy márciusban többen is elbizonytalanodtak. Schiffer ezzel szemben azt állítja, hogy már az elejétől fogva megosztotta Lányival az aggályait.

 „Amikor a kampány elkezdett jól működni, 2005 márciusában, Schifferéknek egyszercsak fenntartásai támadtak” – mondta Lányi, – „nem tartották időszerűnek a pártalapítást. Ezzel egyidejűleg megvádoltak azzal, hogy jobbra viszem el a Védegyletet.” Ez a vita azzal végződött, hogy Lányi András kilépett a saját maga által alapított Védegyletből. Úgy érezte, nem volt már meg az a baráti, szeretetteli légkör, ami miatt érdemes maradni. „Rémülten vettem észre, hogy a Védegyleten belül is megjelent az egész magyar politikai életet megmételyező gyanakvás, kirekesztés”- mondta. Ettől függetlenül tovább szervezték a pártot.

     Schiffer András azt mondta, hogy ő már korábban többször négyszemközt is megpróbálta meggyőzni Lányit az aggályairól. „Volt, hogy beültünk az akkor még létező Szóda udvarba, sétáltunk az Andrássy úton és beszélgettünk erről”. Elmondta Lányi Andrásnak már 2004-ben, hogy benne van a pártalapításban, de akkor el kell kezdeni járni a vidékeket és adatbázist csinálni. Schiffer szerint Lányi ezt hárította. Schiffer András szeptemberben úgy gondolta, a választásokig hátralévő fél év alatt lehetetlen felkészülni. Időszerűtlen, kalandor-politikának tartotta ezt a lépést. „Nem volt ez elhamarkodott, kb. húsz év előkészület előzte meg” - mondta Lányi. „Próbáltam őt visszatartani ettől az egész történettől” - meséli Schiffer. „Amikor mi 2005-ben felálltunk, még semmilyen feszültség nem volt köztünk. Lányi András írt egy szomorú hangvételű levelet, amelyben elmondta, hogy mennyire sajnálja, hogy mi ebben nem veszünk részt, mert ezen múlik az egésznek a sikere, és ő arra számított, hogy mi vele megyünk. Úgy írta alá: egy öregedő politikai kalandor.”

     Lányi András végül Schifferék nélkül alapította meg az Élőlánc Magyarországért nevű ökopártot, ami meg is bukott a 2006-os választásokon. Ennek fő oka Lányi szerint az, hogy a Védegylet nyilvánosan elítélően nyilatkozott a pártról, és ezzel ellehetlenítették őket. „Nyilvánvaló volt, hogy ha a Védegylet nem áll mögénk, akkor ez egy reménytelen, komolytalan dolog. Minket tehát lesre futtattak.” Lányi András hátsó politikai szándékokat is sejt Schifferék kilépése mögött, de Schiffer szerint Lányi összeesküvés-elméleteket gyárt. „Eléggé elkeserít ez az irracionális viszonyulás, de bízom abban, hogy felülkerekedik a bölcs belátás és fogunk még együttműködni”- mondja Schiffer. 

Mégsem megy minden egyszerre 

     Schiffer részéről tudatos választás volt az emberjogi és az ökopolitikai tevékenységek kombinációja. Azt gondolta, hogy a személyi átfedések csak erősíthetik a különböző társadalmi szervezeteket. A különféle szerepvállalásai azonban olykor konfliktusba kerültek egymással. Ilyen volt legutóbb a pártalapítás is, ami miatt abba kellett hagynia jogvédő tevékenységét. A TASZ alapító okiratában ugyanis benne van, hogy a szervezetnek nem lehet köze pártokhoz. Schiffer tisztában volt azzal, hogy nem lehet egyszerre egy jogvédő szervezet és egy párt arca, de az fel sem merült benne, hogy a pártalapítás miatt a TASZ-beli tagságáról is le kell mondania, és még a háttérben sem dolgozhat a szervezetnél. Ráadásul a párt még meg sem alakult, amikor a TASZ-tól távoznia kellett.

     Schiffer más okokat is sejt a kiválásával kapcsolatban. Szerinte őt már 2007. óta el akarták távolítani a szervezetből, amikor megjelent az Élet és Irodalomban Párt a betonban című, az SZDSZ-t keményen kritizáló írása. A TASZ fő támogatóját, az amerikai OSI-t (Open Society Institute) informáló magyar bürokraták és véleményformálók Schiffer szerint „elég jól be vannak kötve a balliberális szekértáborba”, és kemény hangú írásai miatt mihamarabb meg akartak szabadulni tőle. Két konkrét személyről is tud. Az egyikük szerinte azzal dicsekedett másoknak, hogy egy évükbe telt, hogy kipasszírozzák őt a TASZ-ból. „Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a Védegylettel részt vettem a „TB-mentőkben”. Ezzel a liberálisok szent tehenét, az egészségbiztosítási vagyon széthordását támadtuk meg”- mondja. Dénes Balázs, a TASZ elnöke az Indexnek elmondta, hogy a szervezeten belül kezelni tudták Schiffer egyéb szerepvállalásait, de a TASZ-t többször bírálták emiatt. Mi is megkerestük Dénes Balázst, de nem nyilatkozott az ügyről. 

Most akkor jobboldali vagy baloldali?

     Egyik sem, legalábbis ha a magyarországi viszonyokat nézzük – mondják róla. Bár állandóan politizál, a rendszerváltás óta nem tudta besorolni magát egyik politikai kategóriába sem. „A bal-jobb logikában nem lehet elhelyezni Andrást. Neki van egy nagyon határozott elképzelése a fejében a világról, hogy mik azok az értékek, mi az a program, amit helyesnek gondol, és amit szeretne megvalósítani. Ennek során keresztbe-kasul át lehet vágni a létező politikai erővonalakat, és ez zavarba hozza az embereket, hogy az egyik héten kormánypárti, a másik héten meg ellenzéki húrokat penget András és a Védegylet”- magyarázta Jávor Benedek. Ezért mondja magát Schiffer alternatív demokratának. „Én azt értem alternatív demokrata alatt, amelyik egyszerre ellenfele annak a technokrata politikának, amit az MSZP és az SZDSZ visz, és annak a tekintélyelvű, autoritér populizmusnak is, ami a Fidesznél sokszor tetten érhető”- mondja. Mivel a jelenlegi politikai erőtérben nincs ilyen párt, Schiffer most minden erejével azon dolgozik, hogy legyen.

      Kezdettől fogva központi szerepet játszik a „Lehet más a politika” mozgalomban: nemcsak a programalkotásban vesz részt, hanem aktívan szervezkedik, vidéken kampányol, szinte minden munkafolyamatból kiveszi a részét. Nagyon elszántan és megszállottan dolgozik. „Valószínűleg András nélkül ez lassabban születik meg, nem áll össze a kritikus tömege azoknak az embereknek, akik aztán úgy döntenek, hogy ezt csináljuk meg. Sokan és sokat vitáznak vele, de serkenti a gondolkodást” – mondja Jávor Benedek. Schiffernek még olyan embereket is sikerült beszerveznie, akik igencsak kételkedtek az új párt sikerében. Ilyen volt Móra Vera is, aki végül azért adta be a derekát, mert Schiffernek nem tudott nemet mondani. „Van egy elképesztő kitartása. Bizonyos szempontból ő az a fajta személyiség, akit ha kidobnak az ajtón, akkor visszajön az ablakon. Szeretném tőle eltanulni, hogy hogyan győzi meg az embereket arról, hogy utána menjenek. Mert láthaóan nincsen trükkje” – mondta Móra Vera. Ha trükkje nincs is, annyi biztos, hogy hatalmas kapcsolati hálóval rendelkezik. „Amikor az egyetemre jártunk, akkor András mindenkit ismert, és ő most is mindenkit ismer. Az iwiwen van hatmillió ismerőse. Egy időben az volt a gyanúm, hogy gyűjti az ismerősöket, de nem, mindenkiről tudja, hogy kicsoda, és róla is tudják, ki ő” – magyarázza Baltay Levente, a TASZ ügyvivője. A kapcsolati tőkéjét leginkább szervezkedésre használja. Bassa Zoltán szerint Schiffert a legtöbben úgy ismerik meg, hogy valamibe beszervezi őket. A korábbi pártszervezésnél sem okozott neki gondot 700 olyan nevet összeírni, akiket mozgósíthatónak gondolt. Mindig is másokkal együtt, közösségben szeretett dolgozni, sosem állt egyedül valaminek az élére. Ez az új pártban sem lesz másképp. „Az az inspiráló, hogy most van először egy olyan kísérlet, hogy nem egy ember mondta, hogy gyertek utánam, hanem különböző, egymással már egy-két évtizede kapcsolatban lévő aktivisták, akiket sok közös politikai együttműködés összefűz, egyszerre gondolták azt, hogy ezt meg kell csinálni. Ilyen nem volt az utóbbi években” – magyarázza Schiffer. 

Garbós értelmiségiből politikus? 

     Schiffer most új szerepre készül: ha a választók is úgy akarják, politikus lesz. Ismerősei könnyen el tudják képzelni ebben a szerepben, azonban a kommunikációján még van mit csiszolni – mondják. „Ő tipikusan egy garbós, belvárosi értelmiségi, és ezzel egy nagyon szűk körnek tud szimpatikus lenni”- vélekedik Piroch Kata, a Zöld Fiatalok munkatársa. Schiffer tisztában is van ezzel, és próbál „populistább” lenni, de egyelőre még szoknia kell a helyzetet. „Vicces volt, amikor a múltkor az ATV-ben egy reggeli műsorban szerepeltem, és Tamás Gáspár Miklós a stúdióból kifelé jövet ironikusan megjegyezte, hogy „látom, próbálsz elszakadni az értelmiségi nyelvtől”. „Tényleg nem fogalmaztam bonyolultan, kliséket mondtam, de amikor kijöttem a stúdióból, rettenetesen rosszul éreztem magam. Értem, hogy egy reggeli műsorban nem lehet mindent megindokolni, de engem zavar, ha nincs minden gondolat elvarrva, kifejtve”- mondja Schiffer.

     A fő fegyvere a választók megnyerésére ismerősei szerint az egyenessége, a hitelessége lehet. Schiffer azt mondja, hogy azt az elementáris felháborodást akarják sikerükhöz kihasználni, ami a jelenlegi politikai elitet övezi. Sok mindent láttak, megéltek a politikában, amit nem akarnak követni. Nem akarnak minden áron politikusok lenni. „Én azért manírokat nem fogok bedobni, hogy ezáltal eladhatóbb legyek - mondja Schiffer. - Úgy gondolom, hogy a hitelességnek az a lényege, hogy az ember azt mondja, amit gondol, és azt csinálja, amiben hisz. Lehet, hogy ez belátható időn belül nem kifizetődő, akkor így jártam, így jártunk…”

     Halász Lilla, Zádrovich Aliz

Zwentendorf, Alsó-Ausztria, 1978. Atomerőmű építésébe kezdett a magánszektor a kis háromezres településen, és annak rendje és módja szerint fel is húzták az osztrák atomipar leendő csúcsteljesítményét határidőre. Azonban Ausztria civilszférája nem nézte jó szemmel, hogy kísérleti reaktorokon túl bármilyen atomlétesítményt is emeljenek alpesi hazájukban, így hát akcióba lendültek. Ennek pompás végeredménye lett az Ausztriai Zöld Mozgalom, mely hatásos kampánnyal elérte, hogy a környékiek szavazhattak arról, vajon üzembe helyezze-e a tulaj az erőművet. A lakosság igen megosztott volt a kérdésben, azonban végeredményben a nemek kerültek csekély fölénybe. Manapság tehát Zwentendorfnak van egy nem működő atomlétesítménye, Ausztriának pedig egy sikeres zöld pártja, amely ebből a küzdelemből nőtt ki. 
 

Pontosítsunk: a hercehurcából nem egy, hanem rögtön két ökopolitikai erő nőtt ki a hegyeshalmontúlon 1982-ben. Az egyik az Ausztria Egyesült Zöldjei (Vereinte Grüne Österreichs - VGÖ), a másik pedig az Ausztria Alternatív Listája (Alternative Liste Österreichs - ALÖ) nevet kapta. A VGÖ erősen konzervatív beállítottságú volt, még társa progresszívebb, meg nem hátráló politikát folytatott. A zöld erők fúziója 1986-ban következett be, a jelenlegi nevüket pedig 1993-ban kapták (Die Grünen - Die Grüne Alternative)(www.gruene.at). Manapság is fontos problémája a párt belső szervezetének, hogy a régi konzervatívabb ex-VGÖ-söket a fiatalabb, feltörekvő, agilis politikusaikkal egy platformra hozzák. 
 

Választási eredményeik vegyesen alakultak, de megfigyelhető a szavazóbázis növekedő tendenciája. 1983-as első parlamenti választásukon nem sikerült a nemzetgyűlésbe jutás küszöbét elérni, de 1986-ban már diadalt arattak. A 183 fős parlamenti karéjban nyolc helyet szereztek, majd ezt választásról választásra növelve 1994-ben már 13 széket bízott rájuk Ausztria népe. A koalíció összeomlása a Zöldeknek is óriási kudarc volt, mivel a '95-ös előrehozott választásokon, mindössze kilenc helyet szereztek. Azóta minden évben házi csúcsokat döntöget a párt, jelenleg 11,05%-os szavazati arányt, és 21 parlamenti széket ért el. Így a párt jelenleg az ötödik legerősebb osztrák politikai erőnek számít, de 2006 után például a harmadik volt a rangsorban. Érdekesség, hogy a 2002-es választásokon elért eredményük az év legjobb európai zöld párti teljesítményének számított (9,47%). 
 

A Grünen nem egyszer hívta fel magára a figyelmet szokatlan módszereivel és gerillakampányaival. A parlamentbe jutás sem jelentett különösebb életmódváltást  a bekerült tagoknak, akik változatlanul farmer-póló kombóban jártak az ülésekre. Mindemellett olyan címlapos tetteket vittek véghez, mint például Andreas Wabl, aki szvasztikás (azaz horogkeresztes) lobogóval ment parlamenti ülésre - tiltakozásul a megválasztott köztársasági elnök, Kurt Waldheim ellen, akinek wehrmachtos múltja sokaknak szemet szúrt (ettől függetlenül elnök lett, és ENSZ-főtitkár is volt). 
 

A Zöldek legnagyobb figurája egyértelműen Alexander van der Bellen (http://vanderbellen.at/). A közgazdászprofesszor szocdemként kezdte pályafutását, majd 1994-ben nyergelt át a Zöldek soraiba. 1997 óta vezette a pártot, 1999 óta pedig frakcióvezetője is volt a Zöldek képviselőcsoportjának. A Zöldek romló választási teljesítménye miatt lemondott, mivel sokaknak nem tetszett, hogy a két radikális-szélsőjobbos párt is megelőzte. Így is a Zöldek valaha volt legnépszerűbb vezetőjének számít van der Bellen, aki egy évtizedig kormányozta az osztrák ökopártot. 
 

Mit mond a történész? 
 

A tények hosszadalmas citálása után jöjjön egy karakán vélemény. Blogunk Maruzsa Zoltánt, az ELTE-BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének adjunktusát (http://tortenelemszak.elte.hu/intezet/ujett/maruzsa.html) kérdezte a Grünen helyzetéről az osztrák politikában. 
 

Ahogy az a fenti történetből is kiderült, az osztrák Zöldek "szülőhelye" egy épülő atomerőmű volt. Maruzsa szerint ez nem volt ritka az olajárrobbanásokat még csak épp, hogy megérző Európában anno. Akkoriban az atomenergiát mindenki sokkalta veszélyesebbnek ítélte meg, ebből tudott profitálnia Grünen is Zwentendorfnál. 
 

Maruzsa szerint a zöld mozgalmak legfőbb bázisa a helyi civilek erejében van. Ezt lovagolták meg Ausztriában is a zöldek. Első nagy erősségük a salzburgi Bürgerliste volt, majd Graz és Bécs is felzárkózott, és a nagyobb városok szavazói váltak a párt alapépítményévé. Szerencséjükre helyi szinten mindig akadnak olyan problémák, melyek a zöld mozgalmak és civilek egyesített erejét kívánják megoldásnak, legyen az egy hulladéklerakó/-égető, erőmű, elviselhetetlen városi forgalom vagy szennyezett patak/folyó. Ugyanakkor a helyi problémákat nem terjesztették ki országos szintre, bár ellenpéldának ott van a zwentendorfi erőmű ügye, amit az Osztrák Néppárt is felkapott, hogy megbuktassa a regnáló szocdem kormányt. 
 

Mindezek mellett Maruzsa véleménye az, hogy a helyi szerveződéseken keresztül az EP-választásokon is kiemelkedő eredményt képes elérni egy hasonló, kicsiből induló párt. Az osztrák Zöldek jelenleg három képviselővel rendelkeznek az Európai Parlamentben. 
 

Különösen fontos szempontként ítélte meg szakértőnk, hogy Ausztriában sose létezett igazán erős kommunista párt. Így a progresszivitást az osztrákok nem a marxizmus művein keresztül ismerhették meg, hanem a zöld mozgalmak sajátították ki ezt a jellemzőt. Ezáltal válhatott bázisukká a városi fiatalság, amely a választói korhatár lejjebb vitelével (16 évre) tovább növekedett. A balos szellemiség a zöldekben él tovább Ausztriában, illetve a nagy baloldali nevek populáris kultúrában való megjelenésében. Ahogy Maruzsa fogalmazta "innen keletről nézve gyakran mondjuk, hogy >próbáljanak ki 40 év kommunizmust, és utána hordjanak Che Guevarás pólót<" 

Molnár Zoltán

A Lehet más a politika kezdeményezés kampánystratégiájáról

Innovatív, közvetlen kommunikációs stratégiák, figyelemfelkeltő megmozdulások – ilyen és ehhez hasonló eszközökkel próbálja meg felhívni magára a figyelmet a Lehet más a politika kezdeményezés. A társadalmi támogatottság növelését célzó, alacsony költségvetésűnek szánt kampány várható eredményességéről azonban megoszlanak a vélemények.

Új, az eddigi magyar politikai hagyományokkal radikálisan szakítani kívánó kezdeményezés lépett színre a napokban Lehet más a politika (LMP) néven. Az elsősorban különféle civil szervezetektől érkező aktivisták által vezetett mozgalom nem titkolt célja, hogy a közeljövőben ökopolitikai párttá szerveződjön. Ilyen minőségben szeretnének részt venni a közelgő európai parlamenti (EP) választásokon, ennek sikere esetén pedig akár a 2010-es országgyűlési választásokon is. Ehhez először az állampolgárok támogatását kellene megnyerniük, aminek kulcsfontosságú eleme a megfelelően felépített politikai kampány.

Ennek egyik központi eleme maga az üzenet, amely az LMP esetében a „fenntarthatóság, igazságosság, részvétel” értékhármasán, valamint a jelenlegi politikai, gazdasági, társadalmi berendezkedés éles kritikáján, a változás szükségességének hangsúlyozásán alapul. Másik fontos szempont az üzenet közvetítésének módja – lehetőleg minél szélesebb társadalmi rétegeket megszólítva. „»Botrányok«, látványos kreatív akciók, médiaképes arcok, éles konfliktusok és negatív kampányok nélkül az LMP-nek nem lesz lehetősége arra, hogy szélesebb választói réteget érjen el, a program ugyanis a választók elhanyagolható töredékét érdekli” – vélekedik Juhász Attila, a Political Capital Policy Research & Consulting Institute elemzője.

Amint az elkövetkezőkben látni fogjuk, az LMP jelenlegi kampánystratégiája nem szűkölködik ilyen elemekben. A kérdés csak az, sikerül-e programjukat megfelelően széles körben ismertté és szimpatikussá tenni, valamint így a párttá alakuláshoz szükséges társadalmi támogatást megnyerni. Kampányszakértők szerint ugyanis egy ilyen átfogó, intenzív, valóban sikerre esélyes akció körülbelül egy-másfél milliárd forintba kerül.

Honnan lesz ennyi pénze egy olyan politikai alakulatnak, mely programjában a gazdasági lobbiktól és érdekcsoportoktól mentes, fegyelmezett, kiszámítható, áttekinthető költségvetés és kampányfinanszírozás mellett tesz hitet? „A feladat valóban nem könnyű, és egyelőre egy szerényebb kampányra sincs elég pénz” – szemlélteti a jelenlegi helyzetet Tordai Bence, az LMP kommunikációs munkacsoportjának tagja. Elmondása szerint a leendő pártnak még nincs elkülönített költségvetése a kampányra. Mindenesetre ezek a költségek a kezdeményezés vezetőinek nyilatkozatai alapján korántsem rúgnának olyan magasra, mint ahogy azt a jelenlegi parlamenti pártok gyakorlatában megszokhattuk.

Kampány pénz nélkül?

„A mai pártok kampányköltései törvényellenesek” – szögezte le Jávor Benedek, az LMP vezető testületének tagja zászlóbontó sajtótájékoztatójukon múlt hét szerdán. – „Eddigi tájékozódásunk alapján egy minimális kampány lefolytatásához annyi pénz – kb. 200-300 millió forint – kell, amit más eszközökkel is meg lehet szerezni.” Azzal, hogy „a pénz fontos, de nem minden”, egyetért Juhász Attila is. „A Centrum párt 2002-ben például viszonylag kevés pénzből is jelen tudott lenni a politikában” – teszi hozzá. Másik példaként Barack Obama kampányát említi Jávor Benedek, hiszen az amerikai elnökjelölt is „jórészt a saját szimpatizánsaira támaszkodik”.

A kampányhoz szükséges anyagi és emberi erőforrás megszerzéséhez elsősorban „a magyar társadalmat kell arról meggyőzni, hogy egy, az ő érdeküket képviselő erő jelenléte igenis pénzbe fog nekik kerülni” – jelenti ki Jávor. Ezt Tordai Bence is megerősíti: „Épp azért alakítottuk meg a kezdeményezést, hogy jelezzük a társadalom felé: szükségünk van a segítségetekre, egyedül nem tudjuk ledönteni azokat a mesterséges falakat, amelyek a politika megújulását mindezidáig akadályozták.” Ennek megfelelően az LMP honlapján is számos helyen találhatunk olyan linkeket, ahol a készítők anyagi, infrastrukturális vagy személyes támogatásra szólítják fel az érdeklődőket.

Elsősorban a kis- és középvállalkozói (kkv) réteg képviselőitől számítanak nagyobb összegű anyagi hozzájárulásra, derül ki Jávor Benedek szavaiból. „Magyarországon a kkv szektorban elég sokan kiábrándultak a jelenlegi gazdasági, politikai körülményekből” – magyarázza. „Nekik egy olyan erőre lenne szükségük, amely ellenőrizhető környezetet teremt, egyenlő versenyfeltételekkel. Emellett egy, a fenntarthatóságot a zászlajára tűző párt jelenlétében is érdekeltek lehetnek.” Jávor szerint a „komolyabb gazdasági lehetőségekkel rendelkező állampolgárok” is szóba jöhetnek támogatóként, bár azt el szeretnék kerülni, hogy egyetlen érdekcsoport domináljon a finanszírozásban.

A leendő párt „kiárusításának” elkerüléséhez nagyon fontos, hogy minél több potenciális együttműködő partnert meg tudjanak szólítani. Rauschenberger Péter, az LMP egyik alapítója ezzel kapcsolatban „többezres támogatói csoport” meglétének szükségességéről beszél. Márpedig egy ilyen széles réteg megnyerése nem könnyen oldható meg alapvetően kis költségvetésű kampányból. „A nagyokkal szembeni hátrányt innovatív, az embereink, üzeneteink és politikai státusunk másságát kiemelő technikákkal próbáljuk ledolgozni” – magyarázza Tordai Bence. „Az állampolgárokkal való közvetlen kommunikációra van szükség” – teszi hozzá Jávor Benedek. „Ennek kidolgozásához tanulmányozzuk az eddigi nemzetközi tapasztalatokat is. Például az USA-ban folyamatos vizsgálatok folynak arról, hogy lehet az internetet kreatívabban használni kampánycélokra.”

Juhász Attila ugyan nem becsüli le az LMP „innovatív kommunikációs technikáit” és finanszírozási rendszerét, de szerinte ez a magyar politikai rendszerben fennálló feltételek mellett „aligha jelenthetnek hatékony és tartós megoldást.” Az elemző szerint „a párt- és kampányfinanszírozás ma átláthatatlan, a választási rendszer bünteti a kisebb pártokat. Egy új pártnak több évbe telne stabilizálni saját infrastruktúráját, magához kötni szimpatizánsi körét, és versenybe szállni a nagyobb pártok médiatámogatottságával és gazdasági erejével.” Az amerikai példák említésével kapcsolatban pedig azért szkeptikus, mert „míg ott komoly hagyományai vannak az ilyen jellegű, anyagilag is támogató politikai aktivitásnak, addig Magyarországon erre csak egy nagyon szűk választói réteg hajlandó.”

Virtuális részvételi fórumok és „gerillamarketing”

Az LMP mindenesetre az utóbbi hetekben nagy lendülettel kampányol, amiben szemmel láthatóan központi szerepet tölt be az internet – azaz elsősorban az interakción alapuló webkettes technológia. Honlapjukon az érdeklődők regisztrálhatnak a mozgalom hamarosan elinduló közösségi oldalára és hírlevelére, illetve a kezdeményezők külön blogot üzemeltetnek a legfrissebb események, kérdések megvitatására. Emellett Lehet más a politika néven klubokat hoztak létre az iwiw és a facebook közösségi portálokon is, melyekhez csatlakozva bárki kaphat heti rendszerességgel üzeneteket az LMP-vel kapcsolatos legújabb fejleményekről, programokról.

A közvetlen kommunikációra azonban nemcsak virtuálisan fektetnek nagy hangsúlyt: „Igaz, hogy ma Magyarországon médiaverseny van, de az embereket nemcsak így lehet megtalálni, hanem helyi szinten is, bevonva őket a munkába” – mondja Schiffer András, a kezdeményezés egyik vezéralakja. Ennek megfelelően az LMP kb. 300 főből álló hálózata vidéken is aktív tevékenységet fejt ki, a színre lépő sajtótájékoztatóra pl. a főváros mellett Szegeden, Nyíregyházán, Debrecenben, Pécsett és Győrben is sor került. Ezen kívül a Gödörben tartott „zászlóbontó buli” mellé további vidéki rendezvényeket is beígértek.

Figyelemfelkeltő megmozdulások is kísérik a kampányt, mint például a múlt hétfői lézeres vetítés a parlamentre. Ez végül kisebbfajta botrányba torkollott, mivel a helyszínre érkező rendőrök nem engedélyezték a vetítést, így azt egy valóságos autós üldözés után végül egy szállodai szobából kellett végrehajtani, ahonnan aztán az igazgató üldözte el az aktivistákat. A hírverés Schiffer szerint végül nem jött nekik rosszul, mivel sokak figyelmét felhívta a párt tevékenységére, még akkor is, ha az LMP-sek egyébként igen szomorúnak és elítélendőnek tartják a történteket.

Ehhez hasonló akciókra Juhász Attila szerint „kifejezetten nagy szüksége lesz a szervezetnek, ha sikert akar elérni.” Márpedig Jávor Benedek és Tordai Bence egybehangzó állítása szerint ilyesmiben a továbbiakban sem lesz hiány. Ez talán érthető is, ha figyelembe vesszük a kezdeményezés zászlóvivőinek „zöld” hátterét, ahol igen gyakoriak a rendhagyó, látványos megmozdulások. A Védegylet aktivistái például az egyik Ökofeszt során egy Trabantot ültettek be növényekkel a Gödör előtt, a köztársasági elnöki kampány során pedig a városban több helyen is kiaggatták a „Lehet-e más a politika?” szlogent, tudtam meg Tracy Wheatley-től, a szervezet munkatársától. Ezek az akciók azonban Wheatley szerint „főleg a fiatal, nyitott gondolkodású egyetemistákat vonzzák; másféle embereket nehezebb ilyesmivel megfogni”.

Elitizmus helyett széles szavazótábor?

A köztéri „gerillamarketingen” kívül az eddig említett többi technika (pl. internet felhasználása; bulik megszervezése) is csak egy eléggé behatárolt társadalmi réteg megszólítására alkalmas. Ezt Tordai Bence is megerősíti: „Az elsődleges célközönség jelenleg a magasan kvalifikált, nagyvárosi fiatal felnőttek, hiszen őket tudjuk legkönnyebben elérni.” Azonban „ha hosszú távon is csak erre a zöldpolitikára fogékony, fiatal értelmiségi bázisra építenek, akkor biztos nem lesznek sikeresek. Más célcsoportok felé is nyitni kell” – véli Juhász Attila. A nyitás szükségességét a kommunikációs munkacsoport tagja is belátja: „középtávon több, komplex módon meghatározott célcsoportunk van, akikhez mind szólni akarunk. Nem néppárti jelleggel, de egyszerre több niche-be benyomulva.”

Ehhez Tordai Bence szerint a „hagyományos” nyomtatott és elektronikus médiát is fel kívánják használni. „Ha pedig lesz rá pénz, valószínűleg profi kampányszervező segítségét is igénybe vesszük” – teszi hozzá. „Most is számos ilyenfajta ingyenes felajánlást használunk fel.” A Political Capital elemzője szerint is „szükségük lesz egy ilyen emberre, ha komolyan gondolják, hogy hosszú távon is megmaradnak a pártrendszerben.” Hogy ki lehet ez a kampányszakértő, arról még nem sokat tudni:„Supermannel [Erdélyi Zsolt, az SZDSZ korábbi kampányfelelőse – D. A.] már korábban beszéltünk, de ő nem nagyon tud kicsiben gondolkodni” – árulja el Tordai Bence. „Ezzel együtt szép kihívás lennénk neki és/vagy bárki másnak.”

Azonban hiába a gondosan megtervezett, innovatív kampány, ha nincs olyan szavazóbázis, amelyre hosszú távon építhetne az alakulófélben lévő párt. Schiffer András optimistán látja a helyzetet, szerinte „az LMP az egész állampolgárságot érintő problémákról beszél, hiszen a választók 30-40 százaléka szívesen szavazna új politikai erőre.” Juhász Attila ennél óvatosabban fogalmaz: „Mostanában gyakran hallani azt a közhelyet, hogy a magyar választóknak elegük van a pártokból. Valóban elég nagy a »bizonytalanok« tábora, viszont az eddigi tapasztalatok alapján a választásokon végül ők is általában valamelyik nagy pártra szavaznak. Így elég szűk az a választói piac, amelyre az új pártok jelentkezhetnek” – mondja. A szakértő szerint „erre a többszázezer emberre EP választásokon ugyan lehet alapozni, de valószínűleg az MDF, az SZDSZ és a Jobbik is rájuk bazíroz majd.”

A kisebb pártokkal szemben az LMP előnyére válhat a kampányban szintén előszeretettel hangoztatott „hiteles arcok” felvonultatása. Ugyan közéleti szereplők beszervezését egyelőre nem tervezik (bár korábban felröppentek pletykák Fodor Gáborral való együttműködésről), de szívesen hívnak meg rendezvényeikre szélesebb körben ismert alternatív értelmiségieket, és használják fel az ő idézeteiket különféle sajtóanyagaikban. A szerdai sajtótájékoztatón levetített videón szerepelt például Hankiss Elemér, Bakáts Tibor Settenkedő, Szilágyi Ákos; a Gödörben tartott zászlóbontó összejövetelen pedig olyan, nem éppen mainstream zenekarok léptek fel, mint a Kaukázus, a Napra vagy a Korai Öröm. Azonban ennek a módszernek is vannak veszélyei: Erdélyi Zsolt a Magyar Narancsnak adott nyilatkozatában hívta fel a figyelmet arra, hogy „az ökopárt buktatója lehet a túlzott értelmiségi attitűd.”  
 

Deme Anna

A Magyar Köztársaságban a pártok az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak és szabadon tevékenykedhetnek. Jól hangzik, mi? Most ahhoz adunk segítséget, hogy mit tegyél, ha te is szeretnél egy saját pártot. Hogyan kezdj hozzá? Kihez fordulj? Mit eszik? És mi a franc az az alapszabály? Pártalapítási gyorstalpaló kezdőknek. 

A magyarországi párt igen kevés összetevőből áll: végy 10 tagot, jelentsd be és szórd meg egy bírósági nyilvántartásba vétellel. Magyarországon nincsenek a pártok alapszabályaira vonatkozó különleges előírások, csak a társadalmi szervezetek alapszabályaira vonatkozó főbb elveknek kell érvényesülniük. Ilyen a belső döntési mechanizmus védelme, a tagok jogainak és kötelezettségeinek felsorolása és az alapszabály nyilvánossága. 
 

Mint minden élőlénynek, a pártnak is szüksége van odafigyelésre, gondoskodásra. Szükséged lesz tehát egy ügyintézői és képviseleti szervre, valamint egy legfelsőbb döntéshozó szervre. Az egész pofonegyszerű: az ügyintéző szerv ügyeket intéz, a képviseleti szerv képvisel, a döntéshozó szerv dönt. Ez utóbbit össze kell hívnod 5 évenként, vagy ha a bíróság ezt elrendeli, esetleg a költségvetés meghatározása céljából és még vagy egy tucat esetben. Például ha fel akarod oszlatni a pártot. 
 

Ha nem vagy fegyveres erők, rendőrség, vagy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatalos állományú tagja, emellett pedig nem vagy bíró, ügyész, vagy az Alkotmánybíróság tagja és a tuti név is megvan, akkor irány a bíróság!  
 

A bejegyzési folyamatban a bíróság megvizsgálja a névkizárólagosságot és a névszabatosság követelményének teljesülését, utánanéz, hogy nem gazdálkodó tevékenységre akarsz-e pártot alapítani, ellenőrzi az állampolgári feltételek teljesülését, tehát hogy magánszemély alapította-e a pártot és hogy a tisztviselők nem állnak-e közügyektől való eltiltás alatt. Megvizsgálják továbbá, hogy az ügyintéző és képviseleti szerv választása szabályosan zajlott-e le és hogy a pártod rendelkezik-e vagyonnal és nyilvántartott tagsággal. 
 

Ha minden jól ment, akkor ennek a folyamatnak a végére van egy vadiúj, bejegyzett, törvényes pártod. 
 

Gratulálunk, kész vagy! Most már te is képviselheted a nép akaratát. Irány a Parlament! 
Bobák Áron

Polgári engedetlenségbe torkollott az Ökopolitikai Műhely hétfő esti bemutatkozó lézerjátéka. A szervezet a Parlament Dunára néző oldalára akart lézerrel vetíteni, de  a rendőrség szerint hiányzott egy engedélyük, ezért megpróbálták megakadályozni az akciót. Végül a tiltás ellenére vetíteni kezdtek egy szálló ablakából, azonban a rendőrök néhány percen belül közbeléptek és kikapcsoltatták a berendezést. 
 

A rendőrség megpróbálta megakadályozni, hogy az Ökopolitikai Műhely megtartsa azt a lézerjátékot, amellyel a szervezet hétfőn este fél nyolckor “beköszönt” volna a parlamentbe. A beharangozó szerint a feliratot „egy formálódó demokratikus politikai erő biztató üzenetének” szánták. A szervezet többek között ezzel az akcióval szerette volna a világ tudtára adni, hogy pártot szerveznek, amely reményeik szerint a 2010-es választásokon bekerülhet az országgyűlésbe.

   Körülbelül 50-60 ember gyűlt össze a Batthyány téren, hogy végignézzék a mutatványt. A helyszínt körülbelül 15 rendőr biztosította. A felhívás alapján jó hangulatúnak ígérkezo eseményre néhányan a gyerekeiket és a kutyáikat is magukkal hozták. Azonban a jelenlévő rendőrök már a kiírt kezdési időpont, és a lézer előpakolása előtt közölték, hogy nem vetíthetnek a Parlament épületére, így a baráti hangulatúnak ígért esemény teljes másfél órája a rendőrökkel való huzavona jegyében telt.

   Vay Márton, az esemény egyik szervezője szerint a lézerezés megtiltására a rendőröknek nem volt jogszabályi alapjuk, mivel bejelentették a rendezvényt. Hozzátette, hogy az Alkotmánybíróság egy korábbi állásfoglalása szerint a technikai felszerelések a demonstrációk elengedhetetlen részei, ezért használatuk nem köthető  külön engedélyhez. A BRFK sajtóügyeletese szerint viszont nem elegendő, hogy a csoportnak volt területfoglalási engedélye, a lézer használatához az I. kerületi önkormányzat engedélyére is szükségük lett volna.

   Vay Márton elmondása szerint a rendőrök felsőbb utasításra hivatkoztak, és nem tudták megmondani, milyen engedély hiányzik, azt ajánlották, a szervezők nyújtsanak be utólag jogorvoslati kérelmet. Arra is hivatkoztak, hogy “a lézer megzavarhatja a képviselő urakat”. Az Ökopolitikai Műhely megbízásából megjelent a helyszínen Bodolai László ügyvéd is, aki szintén jogszerűtlennek nevezte a tiltást.

   Vay azt mondta, elkérte az intézkedő rendőrparancsnok adatait, mert hivatali visszaélés miatt feljelentést tervez tenni ellene.

   A rendőrök azt sem engedték, hogy a szervezők a berendezéseket elővegyék az autójukból, azok elkobzásával fenyegettek.

   Vay a helyszínen eleinte azt hangoztatta, hogy nem fognak szembeszegülni a rendőrökkel. De miután nem hangzottak el elfogadható érvek a tiltás mellett, valamint Bodolai is melléjük állt, a lézert kezelők önállósították magukat.

   Körülbelül egy órával a kezdés után megkérték az érdeklodoket, hogy vonuljanak a Batthyány tértől kb. 200 méterre északra, a szintén a Duna partján lévő Novotel Hotel elé. Miután a rendőrök az utcán nem engedték előpakolni a lézereket, a szálloda egyik ablakából kezdtek el vetíteni. Ekkor néhány rendőr és a szálló igazgatója berohantak a hotelbe és leállíttatták a lézereket. Körülbelül három-négy percig látszódott nagyon halványan egy sétáló ember, a Műhely honlapjának címe és a “Lehet más a politika!” felirat a Parlament Dunára néző homlokzatán.

   Az Országgyűlés Hivatalának sajtófőnöke, Altorjai Anita az MTI-nek azt mondta, őket nem értesítették az eseményről, ezért engedélyt sem adhattak rá,  hozzátette azt is, hogy este fél nyolckor még tart a parlamenti ülés, és törvény írja elő, hogy a képviselők munkáját nem lehet megzavarni.

Molnár Marianna

Szombaton tartották a Tarka Magyar elnevezésű rendezvényt, melynek résztvevői a diszkrimináció ellen tiltakoztak. A felvonulásra több tízezer főt vártak, de ennek csak töredéke; öt-hatezer ember gyűlt össze. A helyszínt rengeteg rendőr biztosította, ennek köszönhetően a rendezvényt semmi sem zavarta meg. 

Az esős idő ellenére közel kétezer fős tömeg gyülekezett az Erzsébet téren szombaton kora délután. A tömeg már a rendezvény kezdetén igen vegyes képet mutatott. Közéleti személyiségek, színes zászlóba burkolózott emberek keveredtek a rendfenntartó erőkkel és a sajtó képviselőivel. A menet indulása előtt egy kisebb csoport jelent meg árpádsávos zászlóval a kezükben, de őket a rendőrök nem engedték a tüntetők közé.

Mivel érdekelt a jelenlévők motivációja, beszélgetni kezdtem a mellettem ácsorgókkal. A válaszok hasonlóak voltak: azért jöttek, hogy tiltakozzanak a kisebbségek diszkriminációja ellen. A Közgazdasági Politechnikum diákjai szerint náluk nem jellemző a kirekesztő magatartás, elfogadó a közösség. Mégis eljöttek, mert fontos, hogy itt legyenek és az ügy mellé álljanak.

Egy kedves nyugdíjas úr közli velem, ő azért van itt, hogy megmutassa, együtt érez a Gyurcsány vezette kormánnyal. Szerinte ez egy politikai rendezvény, akik pedig itt vannak, azért jöttek, hogy kiálljanak a kormány politikája mellett. Kérdésemre, hogy akkor miért lengenek diszkrimináció ellenes transzparensek a levegőben, ezt feleli: „Nincs olyan, hogy elnyomás. Magyarországon nincs diszkrimináció. A cigányok menjenek el tanulni, a melegek meg költözzenek melegebb éghajlatra.” Mivel nem gondolom, hogy ehhez bármit is hozzá lehetne fűzni, elindulunk a tömeggel az Andrássy úton a Hősök tere felé. Békésen és csendesen vonult a menet, amit rendőrsorfal kísért. Az Andrássyt keresztező utcákat kordonnal lezárta a rendőrség, ezért csak két lehetőség volt csatlakozni a tömeghez: az elején, az Erzsébet téren és a végén, a Hősök terén.

Bódis Kriszta, a demonstráció szóvivője szerint azáltal, hogy egyszerre hozták nyilvánosságra a nyilatkozatot aláírók nevét, sikerült a pártok fölé emelni a rendezvényt. Nem tudom, hogy ez valóban sikerült-e, mert az ugyan igaz, hogy a Nyilatkozatot minden párt vezetője és a köztársasági elnök is aláírta, de a rendezvényen megjelent politikusok között csak MSZP-s és SZDSZ-es arcokat lehetett látni. A Hősök terén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is csatlakozott a demonstrálókhoz.

„Nehéz dilemma, hogy politikusok magánemberként csatlakozzanak-e a Tarka Magyarhoz. Az mindenképp pozitív, hogy a rendezvény mindkét politikai oldalt meg tudta szólítani, de Gyurcsány Ferenc jelenléte határeset, mert ő a legmegosztóbb magyar politikus.”- ezt már Boda Zsolt, a Védegylet szóvivője mondta. Számos civil szervezettel együtt a Védegylet is csatlakozott a Tarka Magyarhoz. Boda Zsolt szerint a politikai megosztottság és az állam gyengesége az oka a szélsőséges nézetek terjedésének. „Az állam szerepének megerősítése a cél, amihez akár törvénymódosításra is szükség lehet.”- mondta.

Számos közéleti személyiség is csatlakozott a tömeghez, többek között Nagy Ervin színész és Póka Angéla énekes is. Póka Angéla szerint az itthon tapasztalható diszkrimináció oka a sötétség, a butaság és a félelem. „Az agresszió egy olyan dolog, amit én kifejezetten ismerek. Most itt szedem össze az energiámat a sok békés embertől.”

Nagy Ervin számára a legszimpatikusabb az volt a demonstrációban, hogy a politika kimaradt belőle és teljes mértékben civil kezdeményezés eredményeként valósult meg. „Nem akarom magam rosszul érezni a saját városomban; bármifajta esemény van – akár nemzeti ünnep –, szeretnék nyugodtan végigsétálni az Andrássy úton mindig.” – mondta. 
 
 

A rendezvény végén felolvasták a Nyilatkozatot, mely szerint az erőszak és a kirekesztés minden formáját elutasítják. Végül az egybegyűltek a fejük fölé emelték a színes ruhadarabokat mint Magyarország sokszínűségének szimbólumait.

A demonstráció végén a szélsőjobb négy személlyel képviseltette magát. Egy „Az elnyomó hatalom kiérdemelte bukását” – feliratos mellényben feszítő biciklis férfi ordítozott a sajtó pislogó képviselőnek néhány percig, mellette pedig egy árpádsávos zászlót lobogtató kis csoport bámészkodott. A rendőri igazoltatás után a kiabálás abbamaradt és a tömeg is hazaindult – a rendezvény rendbontás nélkül ért véget. 
 

Gál Laura